A hódoltság - török élet

Magyarországon meghonosodott törököknél találkozunk, akik a keresztényekkel folytatott intenzívebb érintkezés következtében a gyaurnak életét is kezdik már megbecsülendőnek tartani és lélekben mindinkább eltávolodnak ázsiai testvéreiktől. 

Szökevény keresztény foglyok kínzása. Fametszet 1545-ből.
(Országos Széchenyi-Könyvtár, Apponyi gyüjtemény.)

 

A hadjáratok alkalmával Magyarországra jött ázsiai és az itt megtelepedett végvári török közt ki is fejlődik bizonyos ellentét, melynek azonban megvan az ellenszere: a végvári katona is bármikor kénytelen, császári parancsra, elhagyni Magyarországot, s a nagy birodalom bármely keleti zugába távozni szolgálatra. De amíg itt van, megtanulja a magyar munkaerőt becsülni, előbb csak anyagi érdekből, később, hosszas együttélés folyamán, emberileg is. 

Rabságra hurcolt lakosság. Fametszet 1695-ből.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A végvári török szívből gyűlöli a nagy, nyílt háborút, amikor nagyvezír vagy szerdár vezetésével ázsiai seregek és tatárok özönlik el az országot, a neki szolgáló keresztény falvakat elpusztítják, felégetik, lakóikat rabszíjra fűzik. Viszont az ázsiai törökök is észreveszik végvári kollégáik idegenkedését, valamint azt, hogy ezek a keresztényekkel emberségesebben bánnak, azokat nem egyszer szökéshez segítik, amiből ázsiai és végvári török közt összeszólalkozás, sőt emberhalál is támad. Végvári törökök titokban sajnálkoznak a fogoly magyar tiszteken, kik közt nem egyet, végvári rendes, békés vagy fegyveres érintkezésből ismernek. Ezeket inggel, minden szükségessel ellátják, bort, kenyeret is hoznak, vagy küldenek magyar jobbágyaik által, ha a török főhatóságok nem látják. 

 A törökök foglyaikat a rabszolgaság jeléül kopaszra nyírják. 

Rézmetszet a XVII. század végéről.
(Történelmi Képcsarnok.)

Az elfoglalt terület egyötöde a szultánt, mint Allah helytartóját illeti, a vallás céljaira; négyötöde a földnek kiosztandó az Iszlám győzedelmes harcosai közt, amikor is pontosan megállapíttatik, milyen arányban részesüljenek a lovasok és gyalogosok; a törvénymagyarázók e tekintetben gyakran eltérnek egy mástól, de a gyalogosok rendesen egyharmadát, a lovasok pedig kétharmadát kapják a kiosztandó földeknek, aminek természetesen feltétele az, hogy az eddigi lakosságnak mindennemű birtokjoga megszűnjék az egész elfoglalt területen. 

 Előkelő keresztény rab láncraverve. Rézmetszet a XVII. század végéről.
(Történelmi Képcsarnok.)

A fegyverrel meghódított tartomány lakosságát a kalifának joga van kivégezni, vagy rabszolgának eladni, vagy végül adófizető alattvalóvá tenni. Maga Mohamed, az alapító, tanításában úgy, mint gyakorlatban az első módszerhez ragaszkodott, de már a második kalifa, Omár lemondott a meghódított népek kiirtásáról, meghagyta nekik életüket, vallásukat, sőt javaikat is fejadó és birtokadó fejében. Az Iszlám harcosa és a meghódított hitetlen közt legfontosabb kapocs a fejadó, mely tulajdonképen a Mohamedtől követelt halálváltság, fejváltságadó, amire mutat a meghódolt lakosság neve: rája, rajet is, azaz nyáj. A Korán verse értelmében: a szolgák az úrnak nyája, melyről az számot fog adni. Azaz a kalifa a rájákat fej szerint tartja számon és fej szerint adóztatja. A rájának pedig igen súlyosak a terhei Magyarország egykori területén is. 

 Keresztény rabok elhurcolása. Rézkarc Dilbaum Eikwnografia című munkájából. 1604.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

Az iszlám pénzügyigazgatás Omár kalifa, fejváltságadója óta hosszú utat tett, s oly bonyolult adórendszert fejlesztett ki, hogy az adófizető rája az egészből csak annyit értett már, hogy neki egyetlen lépést, mozdulatot sem szabad tennie fizetés nélkül. Az adóterhek általában állami és földesúri terhekből állottak, a khászbirtokon a földesúr is maga az állam volt. Az államiak sorában még mindig legfontosabb, – kádik írják össze utcánkint, ha a község maga nem vállalja egy összegben kifizetni: a fejadó, harács, vagy különösen megvető török szóval: iszpendsi. Ezt eredetileg kapuk szerint számították ki, mint a portális, magyar adót, gyakran azonban családfők szerint is, végül pedig egy-egy községre nézve megállapodott, megmerevedett egy szám, mely sem a kapuk, sem a házak, sem a családfők számával nem egyezett. Sok helyütt azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy annyi harács legyen, ahány ház van, s mivel a folytonos pusztulásban időnkint mind több és több ház állott üresen, az ilyen községtől továbbra is ugyanazt a harácsot követelvén, a néhány megmaradt rája volt kénytelen az elszököttek helyett is fizetni, minek további következése természetesen a falu teljes pusztulása volt.

forrás