mohacsicsata: Két pogány közt 3

Pápa ostroma 1597.

A rohamot végül mindenekelőtt a katonaság éhezése tette halaszthatatlanná, tovább ugyanis már nem lehetett a katonákat a táborban együtt tartani. Nádasdy ugyanis nem tudta beváltani ígéreteit, így a lovasságot többször voltak kénytelenek kenyér- és egyéb élelembeszerző „utakra” kirendelni. Az éhínség pedig egyre növelte a betegek és az elégedetlenkedők, majd utóbb a zavargók számát.

Ezután a törökök helyzete egyre menthetetlenebbé vált. Jóllehet a tavat árkok segítségével a császári csapatoknak részben sikerült az elmúlt napokban lecsapolni és kiszárítani, többen mégis ismét a mocsárba süllyedtek. A svábok és az olaszok végül azonban szintén bejutottak a városba és elfoglalták a délkeleti rondellát. Erre az életben maradt törökök fejvesztve vonultak vissza a várba. A császári zsoldosok ugyan mindent megtettek, hogy ezt megakadályozzák, a védők azonban — nyilván már korábban is látván szorult helyzetüket — időben előkészítették a visszavonulást. A városban ezért a zsákmányra éhes zsoldosoknak alig-alig jutott préda. Ami kevés volt azonban, azon igen összevesztek, majd fegyverrel mentek egymásra, mígnem az öldöklést „mezítelen kardokkal” kapitányaik meg nem fékezték.

Pápa 1597-es ostroma; A metszet közepén Pápa madártávlati képe ostrom közben. Lent és a jobb oldalon az ostromló császári seregek. A jobb alsó sarokban Miksa főherceg lovas alakja.

Készítés éve: 19. Aug. 1597.

Vár augusztus 20-án történt feladásakor azonban ezúttal a keresztények, elsősorban a vallonok és az olaszok szegték meg fogadalmukat. Miután ugyanis az életben maradt mintegy 400 török fele délután öt órakor kivonult a szűk várkapun, a vallonok és olaszok a malom felőli oldalról részben betörtek a várba, részben pedig megrohanták a hátul maradókat, majd állati módon felkoncolták és kifosztották őket. Noha Szemender pasát és mintegy 150 törököt sikerült az öldöklésből Nádasdy, Zrínyi és Kolonitsch katonáinak kimenteni, a zsákmányért kezdődött verekedést és tumultust nem lehetett megfékezni. A fosztogató katonák még a lekaszabolt törökök hasát is felvagdalták, miután egyik társuknál aranyat találtak. A zűrzavar azután gyorsan terjedt a különböző nemzetiségű katonák körében, akik utóbb ismét egymásra emelték fegyverüket.

Az öldöklés már hosszabb ideje tartott és már az életben maradt törökök is kivonultak a város északi kapuján, amikor a fosztogatásnak óriási robbanás vetett véget. A várkapu mellett álló lőporraktár felrobbanását a hadszertár pusztulása, majd csaknem a teljes várkastély romba dőlése követte. Az előzőleg a törökök kivonulásának biztosítására a várba vezényelt Georg Andreas von Hofkirchen két zászlónyi osztrák gyalogosa közül mintegy 200-300 lelte a robbanás következtében halálát. Maga az ezredes is súlyosan megsebesült, s talán csak Coberus tábori orvos gondoskodásának köszönhette későbbi felépülését. Ugyanekkor a fosztogató vallonok és olaszok, valamint a várba szorult keresztény rabok közül is igen sokan pusztultak el vagy kerültek a tábori kórház biztos halált jelentő ágyaiba.

Pápa 1597. évi ostroma

Németeknél tartózkodó „sok asszonyállatok” és az olaszok mellett a „sok szép ifjú legények az ő módjok szerint” azonban a tábor fegyelmét csak még tovább rontották, a betegségek terjedését pedig elősegítették. A vár visszafoglalását követően ugyanakkor azok, akik a törökök portékáiért folytatott marakodásból kimaradtak, a környező területeken kerestek maguknak zsákmányt és élelmet. A keresztény sereg ugyanis ekkor már valóban igen komolyan éhezett.

Aldobrandini keserűen vetette papírra: „a bolognaiak ez alkalommal »megléptek«", mivel nem lehet a kiadott rendelethez tartanunk magunkat és tiltani a táborból való eltávozást, hogy élelmiszer után nézzenek. Az utolsó betűig megvalósultak ezen vállalkozásunkkal kapcsolatos jövendöléseim. Nem tudom, vajon lesz-e a problémáknak orvoslása. A nagy lőporrobbanást követő napon ugyanakkor megkezdődött a romhalmazzá vált vár épületeinek és a város szétlőtt palánkjának az újjáépítése. Miután a magyar rendek 1597. évi országgyűlésükön azt is vállalták hogyha a királyi sereg valamely végvárat visszavesz, a szomszédos vármegyék ingyenmunkáját rendelik annak erődítéseire, Vas, Zala és Sopron vármegye robotját — ha kellett erővel is — tüstént Pápára kényszerítették. A cseh sáncmukások szeptember második feléig hasonlóképpen az erődítéseken dolgoztak.

Az 1598–1599. évi hadjáratot követően a Maróthy Mihály vezette német és magyar őrség mellé ezúttal még hét zászlóaljnyi vallon–francia katonaságot is rendelt a bécsi hadvezetés, hogy így oldja meg teleltetésüket. A zsoldosok persze a végvárban is megszokott életformájukat folytatták, s mivel fizetésüket csak hiányosan és igen megkésve tudták biztosítani, gyakran lázadoztak, vagy ami még hatásosabb volt, ellátásukat magyar és német katonatársaik, illetve a környék lakosságának kárára oldották meg. 1600 májusában azonban elégedetlenségük olyannyira a tetőfokára hágott, hogy az már Pápa királyi fennhatóságát veszélyeztette.

A vallon–francia zsoldosok ugyanis valamikor május 10–11-én Hans Leonhard von Jell királyi biztost, akit Bécsből egységeik újjászervezésére rendeltek, valószínűleg a legkevésbé sem békés eszközökkel megakadályozták mustrájuk megtartásában, majd fellázadtak és átvették a vár irányítását. Miután Mátyás főherceg többszöri próbálkozást követően sem tudott megegyezni velük, Adolf von Schwarzenberg győri főkapitányt rendelte ellenük. Neki azonban június 24-én váratlan rajtaütéssel nem sikerült az erődítményt bevennie, így július 12-én kénytelen volt szabályos blokád alá venni a várost. A város elfoglalását a lázadók azonban nem várták meg, augusztus 9-én éjszaka ugyanis kitörést kíséreltek meg. Mintegy 300-500 zsoldosnak sikerült ugyan Székesfehérvárra eljutnia ( ők később oszmán szolgálatban harcoltak a magyar hadszíntéren), többségüket azonban vagy lekaszabolták, vagy (miként a korabeli metszetek mutatják) irgalmatlanul húzták karóba vagy kínoztak a legkülönfélébb tortúrákkal halálra.

forrás