... a nagy, szultán vezette török hadsereg működését Magyarországon két időpont határolta be: június vége-július eleje, amikor a Balkánon átvonulva Nándorfehérvárhoz ért, és október végén Kászim napja (26-án), amikor vissza kellett indulnia, hogy még a tél beállta előtt elérje békehelyőrségeit. Ezalatt a négy, de inkább három és fél hónap alatt kellett tehát a magyar sereget csatára kényszeríteni, majd Budára bevonulni és onnan visszaindulni.
Úgy tűnik a magyar kormány teljesen tisztában volt ezzel, mert a hadak gyülekezését Tolnán csak július 2-ára rendelték el, a zsoldoshadakat pedig csupán három hónapra fogadták fel. A magyar hadvezetés azonban nem használta ki ezt a három hónapot sem. Egyrészt a mozgósítás egész rendszere ( mint minden feudális hadseregé) igen nehézkes, bizonytalan és lassú volt, másrészt éppen 1526-ban a rendkívül súlyos pénzhiány nagymértékben késleltette a hadak felfogadását.
De azért sem gazdálkodhatott szabadon a magyar kormány a rendelkezésre álló idővel, mivel a mondottak szerint viszonylag eléggé későn győződhetett meg arról, hogy mi lesz a támadás fő iránya, illetve hogy a török nem intéz-e hadainak egy részével támadást Erdély és Horvátország ellen. Így a hadak összevonását sem rendelhette el kellő időben. (...)
Az erdélyi és horvátországi hadakat azonban csak akkor lehetett Magyarországra irányítani, amikor már biztossá vált, hogy a török egész erejével ide támad, ez viszont csak akkor derült ki, amikor derékhadával már Nándorfehérvárhoz ért. A török Nándorfehérvár alól azonban előbb érhetett Mohács vagy tolna alá, mint ezek, ilyen módon a magyar vezetésnek, hogy időt nyerjen, az összeütközést jó darabig kerülnie kellett volna. A csatát általában csak visszavonulással lehet elkerülni, ami azonban szükségszerűen vonta volna maga után az ország déli területeinek átengedését. Ha viszont a magyar kormány ezt az áldozatot nem vállalja, akkor kisebb erőkkel is, de csatát kell vívnia.
Perjés Géza: Mohács
