1542. december 24-én nevezte ki a király,
I. Ferdinánd gróf Zrínyi Miklóst horvát-szlavón bánná…
Ebből a harcoktól tépett tartományból
származott a Zrínyiek családja. Nagyon ősi horvát nemesi család volt az
övék, a Subićok már a XIII. században meglehetősen nagy befolyással
bírtak. 1347-ben Nagy Lajos királytól kapták meg Zrin várát, amelyről a
család felvette a Zrínyi nevet. Az egyik ős, Zrínyi Pál, már 1400 körül
arra kényszerült, hogy családi birtokai védelmében felvegye a harcot a
portyázó oszmánokkal.
A török pusztítás a XVI. század elejére, oly
annyira súlyosan érintette a Zrínyi-birtokokat, hogy a szigetvári hős
édesapja – akit szintén Zrínyi Miklósnak – hívtak, csupán 25 lovast
tudott fegyverben tartani, míg ugyanekkor a neves Frangepán família
összesen 280 lovas harcost állíthatott ki. Amikor 1526 augusztusának
végén, ama tragikus kimenetelű mohácsi vész lezajlott, a számos halott
keresztény vitéz között, a legidősebb fiú, Zrínyi Mihály is halva maradt
a csatatéren.
A későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós 1508 körül született, és már 1529-ben kitűnt vitézségével Bécs védelmében.
„Fény és árnyék változott a Zrínyiek múltjában, de a haza legnagyobb
ellenségeivel, a törökkel szemben – legalábbis Mohács óta – nem ismertek
megalkuvást, nem ismertek békét, nem ismerték a harc feladását.”
A Zrínyi testvérek már apjuk halála után
1534-ben felmondták a töröknek fizetendő adót, és Szapolyai Jánossal
szemben, Ferdinánd király pártjára állottak. E politikai fordulathoz
kétségtelenül hozzájárulhatott, hogy birtokaik szinte szó szerint a
török torkában feküdtek, állandóan kitéve a hódítók támadásainak. A
védelemre valamicske halvány reményt ők is abban látták – hasonlóan több
kortársukhoz –, ha a hatalmas világbirodalom felett uralkodó Habsburgok
oldalára állnak. Ugyanakkor éppen birtokaik elhelyezkedése miatt, nem
csupán a törökkel való békességre, de a Habsburgokkal való
szembefordulásra sem igen gondolhattak (ellentétben más arisztokrata
családokkal, akik mint a Rákócziak Felső-Magyarország megyéiben, vagy
Erdélyben voltak birtokosok).
Zrínyi Miklós Frangepán Katalinnal
kötött házassága révén hatalmas birtokokat szerzett meg; ekkor került
kezébe a Muraköz egy része, s vele Csáktornya, amely hamarosan a
Zrínyi-birtokok egyik legjelentősebb központja lett. Eztán katonai
hírnevet szerez magának az állandó küzdelmekben. 1540-ben szétverte a
Zrín várát ostromló törököket, majd két esztendő múltán a balszerencsés
és csúfos véget érő Buda alá indított keresztény seregben csupán Zrínyi
és katonái mutattak olyan vitézséget, mely elvárható volt. Istvánffytól
ismerjük részletesen, hogy bár a küzdelem kezdetéről Zrínyi lekésett, de
mikor megérkezett 400 főnyi horvát lovasával – hogy késedelmét
dicsőségre fordítsa – nyomban a küzdelembe vettette magát. Kopját
szegezvén rohantak a törökre, majd szablyáikkal vágták őket. „A mieink mintegy égből szállott segítségnek vélvén lenni, bátorságok és erejök nagyobb kezde lenni…”
Még ezen esztendőben – 1542-ben –
kinevezték Horvátország és Szlavónia bánjának. Ekkoriban történt, hogy a
dél-dunántúli megyékben, Zalában, Somogyban is jelentős birtokokat
szerzett a család. Tudott volt, hogy Zrínyi agresszívan és gyakran
jogtalanul terjesztette hatalmát és szerzett magának újabb és újabb
javakat. Erről számos feljegyzés van. Nem csupán a föld népe felett
zsarnokoskodott, de jogtalanságot követett el az egyházi és világi
előkelőkkel szemben is. Nem volt egyedüli eset pereskedése az enyingi
Török családdal, vagyis Török Bálint rokonságával. Békétlenségben volt a
Frangepánokkal, illetve háborúságban állott a Keglevichekkel. Valójában
azonban nem sokat tehettek ellene, mivel emellett Zrínyi igen
intenzíven küzdött a török rablókkal szemben, mind Horvátországban, mind
a dél-dunántúli területeken. Sok forrás tudósít arról, hogy a horvát
bán kérelmezi az uralkodótól a végbeli katonák zsoldkifizetését, és
hangoztatja, hogy mindez szükséges, mert e vitézek nélkül az a kevés
oltalom is odavész, hiszen a hódítók portyái béke időben sem
szünetelnek.
Bár Bécs gyakran figyelmeztette a
végbeli kapitányokat – köztük Zrínyi Miklóst is –, hogy a békét meg ne
szegjék, a törököt ne ingereljék, de ezzel nem sokat lehetett kezdeni. A
horvát bán számos jelentős küzdelmet vívott a Bosznia, vagy a Hódoltság
felől betörő ellenséggel. Ez természetesen azzal járt, hogy pozícióit
megerősíthette ezekben a vármegyékben is.
Zrínyiről feljegyezték, hogy
meglehetősen sok birtokot foglalt el jogtalanul. Ez ugyan nem mentesíti,
de elmondható, hogy e korban nem ő volt az egyedüli. Sajátos és
általános képnek tűnik a XVI. század első felének magyar nemesi
társadalmára tekintve az, hogy e társadalmi osztály tagjait a "pártoskodás" jellemezte. Ez nem is lehetett másként egy olyan korban, amikor az országot két "törvényes" király birtokolta, s harmadik – nem elhanyagolható tényezőként –, a hódító hatalom mindennapos támadásai veszélyeztették.
Újból csak Klaniczay Tibor véleményét felidézve, elfogadható jellemzést kapunk e korszak nemességéről: "szélsőségek
között élték életüket; tetteik, politikai állásfoglalásaik tele voltak
ingadozássokkal. Cselekedeteik mozgatórugói között nagy szerepet kapott a
pénz, a hatalomvágy, a földbirtok halmozására, növelésére irányuló
törekvés is. Politikai magatartásuk, állásfoglalásuk nem egyszer
ingadozott akár a törökkel, akár a némettel szemben. Harcoltak
egymással, jóllehet minduntalan kénytelenek voltak összefogni hol a
török, hol mások ellen. Ám ha ezeket a főurakat életük sodrása olyan
posztokra állította, ahol érdekük volt kitartani, akkor ott makacsul és
hősiesen helytálltak, s a haza minden rögéért készek voltak, ha kellett,
vérüket ontani." Ilyenek voltak csak nem mindannyian,
Török Bálint, avagy Perényi Péter és Zrínyi Miklós is, aki kimagaslott
kortársai közül katonai tehetségével.
A források tömegéből tudjuk, hogy Zrínyi
nagyon aktívan részt vett a dél-dunántúli területek védelmében
katonáival. Nem csupán nyugtalanította a törököt, hanem kémei útján
nagyon pontosan tájékoztatta a többi végház kapitányát az ellenséges
készülődésről és hadmozdulatokról: például 1543. június 9-én Lakaveczről
írt levelében, arról tájékoztatja bajtársát, Jurisics Miklóst, hogy a
török nagy készülődésben van, s nem csak Eszéknél a Dráván, de
Péterváradnál a Dunán is át kíván kelni.
1542-ben egy erős török sereg tört előre
Csáktornya és Kanizsa irányába, hogy mindkét erősséget megszerezze.
Csakhogy Zrínyi ekkor is éber volt. A török ostromlóktól szorongatott
Kanizsából kitörtek a védők Zrínyi Miklós vezetésével, és szétszórták a "kontyosok"
táborát: 275 muskéta, 8 mozsárágyú, 75 hordó lőpor, számos zászló és
fegyver, illetve más hadfelszerelés került a győztesek kezébe. Nagyon
jellemző azonban a végvári harcokra, hogy ez a kudarc nem vette el a
törökök támadó kedvét. A nemrég vereséget szenvedő Ulema pasa 1545-ben
újból megkísérelte elfoglalni Kanizsát. Most sem sikerült neki, sőt
másodszor is súlyos vereséget szenvedett.
Amikor a törökökkel érkezett krími tatár
hadak Győr környékét fosztogatták Zrínyi több kapitányt – mint Werbőczy
Imrét, Báthory Andrást, Bakics Pétert, Katics Miklóst, Rátkay Pált –
véve maga mellé ellenük ment és véres viadalban szétszórta őket, s
minden prédájukat elvették, a foglyokat pedig megszabadították: „S késedelem nélkül, a mieink kopjákat hajtván rájok rohanának, s sokakat lovakról leöklelvén levágának.”
E küzdelemben a horvát bán egyik neves hadnagya, Farkasics Gergely tíz
nyilvesszőtől oly súlyosan sebesült, hogy már holtnak hitték, de „az orvosoknak segítségével meggyógyula.”
E kor levelezésében van arra is számos bizonyítékunk, hogy Zrínyi már az 1540-es években szálka volt a "fényes" Porta szemében, hiszen maga szultán panaszkodott levélben I. Ferdinánd királynak, hogy a horvát bán a békesség rombolója.
Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat
Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. Bp. 1964. 9.
Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája. Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/2. Bp. 2003. 75-76.
Benda Kálmán: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős. (Külön nyomat. Azonos a Szigetvári Emlékkönyvben olvasható tanulmánnyal). Szigetvár. 1993. 20.
Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomból. Szeged. 1997². 24.
Zrínyi Miklós Jurasics Miklóshoz írt levele. In: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. I-II. közrebocsátja: Barabás Samu. Bp. 1898. 48-49.
V. Molnár László: Kanizsa vára. Bp. 1987. 30-31.
Istvánffy Miklós.(Tállyai). 105.
I. Ferdinándnak. ZMlo. 89-90.
Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája. Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/2. Bp. 2003. 75-76.
Benda Kálmán: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős. (Külön nyomat. Azonos a Szigetvári Emlékkönyvben olvasható tanulmánnyal). Szigetvár. 1993. 20.
Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomból. Szeged. 1997². 24.
Zrínyi Miklós Jurasics Miklóshoz írt levele. In: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. I-II. közrebocsátja: Barabás Samu. Bp. 1898. 48-49.
V. Molnár László: Kanizsa vára. Bp. 1987. 30-31.
Istvánffy Miklós.(Tállyai). 105.
I. Ferdinándnak. ZMlo. 89-90.