2013. december 26., csütörtök

Zrínyiek története

1542. december 24-én nevezte ki a király,
I. Ferdinánd gróf Zrínyi Miklóst horvát-szlavón bánná…

Ebből a harcoktól tépett tartományból származott a Zrínyiek családja. Nagyon ősi horvát nemesi család volt az övék, a Subićok már a XIII. században meglehetősen nagy befolyással bírtak. 1347-ben Nagy Lajos királytól kapták meg Zrin várát, amelyről a család felvette a Zrínyi nevet. Az egyik ős, Zrínyi Pál, már 1400 körül arra kényszerült, hogy családi birtokai védelmében felvegye a harcot a portyázó oszmánokkal.  

A török pusztítás a XVI. század elejére, oly annyira súlyosan érintette a Zrínyi-birtokokat, hogy a szigetvári hős édesapja – akit szintén Zrínyi Miklósnak – hívtak, csupán 25 lovast tudott fegyverben tartani, míg ugyanekkor a neves Frangepán família összesen 280 lovas harcost állíthatott ki. Amikor 1526 augusztusának végén, ama tragikus kimenetelű mohácsi vész lezajlott, a számos halott keresztény vitéz között, a legidősebb fiú, Zrínyi Mihály is halva maradt a csatatéren.

A későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós 1508 körül született, és már 1529-ben kitűnt vitézségével Bécs védelmében. „Fény és árnyék változott a Zrínyiek múltjában, de a haza legnagyobb ellenségeivel, a törökkel szemben – legalábbis Mohács óta – nem ismertek megalkuvást, nem ismertek békét, nem ismerték a harc feladását.”

A Zrínyi testvérek már apjuk halála után 1534-ben felmondták a töröknek fizetendő adót, és Szapolyai Jánossal szemben, Ferdinánd király pártjára állottak. E politikai fordulathoz kétségtelenül hozzájárulhatott, hogy birtokaik szinte szó szerint a török torkában feküdtek, állandóan kitéve a hódítók támadásainak. A védelemre valamicske halvány reményt ők is abban látták – hasonlóan több kortársukhoz –, ha a hatalmas világbirodalom felett uralkodó Habsburgok oldalára állnak. Ugyanakkor éppen birtokaik elhelyezkedése miatt, nem csupán a törökkel való békességre, de a Habsburgokkal való szembefordulásra sem igen gondolhattak (ellentétben más arisztokrata családokkal, akik mint a Rákócziak Felső-Magyarország megyéiben, vagy Erdélyben voltak birtokosok).

Zrínyi Miklós Frangepán Katalinnal kötött házassága révén hatalmas birtokokat szerzett meg; ekkor került kezébe a Muraköz egy része, s vele Csáktornya, amely hamarosan a Zrínyi-birtokok egyik legjelentősebb központja lett. Eztán katonai hírnevet szerez magának az állandó küzdelmekben. 1540-ben szétverte a Zrín várát ostromló törököket, majd két esztendő múltán a balszerencsés és csúfos véget érő Buda alá indított keresztény seregben csupán Zrínyi és katonái mutattak olyan vitézséget, mely elvárható volt. Istvánffytól ismerjük részletesen, hogy bár a küzdelem kezdetéről Zrínyi lekésett, de mikor megérkezett 400 főnyi horvát lovasával – hogy késedelmét dicsőségre fordítsa – nyomban a küzdelembe vettette magát. Kopját szegezvén rohantak a törökre, majd szablyáikkal vágták őket. „A mieink mintegy égből szállott segítségnek vélvén lenni, bátorságok és erejök nagyobb kezde lenni…”

Még ezen esztendőben – 1542-ben – kinevezték Horvátország és Szlavónia bánjának. Ekkoriban történt, hogy a dél-dunántúli megyékben, Zalában, Somogyban is jelentős birtokokat szerzett a család. Tudott volt, hogy Zrínyi agresszívan és gyakran jogtalanul terjesztette hatalmát és szerzett magának újabb és újabb javakat. Erről számos feljegyzés van. Nem csupán a föld népe felett zsarnokoskodott, de jogtalanságot követett el az egyházi és világi előkelőkkel szemben is. Nem volt egyedüli eset pereskedése az enyingi Török családdal, vagyis Török Bálint rokonságával. Békétlenségben volt a Frangepánokkal, illetve háborúságban állott a Keglevichekkel. Valójában azonban nem sokat tehettek ellene, mivel emellett Zrínyi igen intenzíven küzdött a török rablókkal szemben, mind Horvátországban, mind a dél-dunántúli területeken. Sok forrás tudósít arról, hogy a horvát bán kérelmezi az uralkodótól a végbeli katonák zsoldkifizetését, és hangoztatja, hogy mindez szükséges, mert e vitézek nélkül az a kevés oltalom is odavész, hiszen a hódítók portyái béke időben sem szünetelnek.

Bár Bécs gyakran figyelmeztette a végbeli kapitányokat – köztük Zrínyi Miklóst is –, hogy a békét meg ne szegjék, a törököt ne ingereljék, de ezzel nem sokat lehetett kezdeni. A horvát bán számos jelentős küzdelmet vívott a Bosznia, vagy a Hódoltság felől betörő ellenséggel. Ez természetesen azzal járt, hogy pozícióit megerősíthette ezekben a vármegyékben is.

Zrínyiről feljegyezték, hogy meglehetősen sok birtokot foglalt el jogtalanul. Ez ugyan nem mentesíti, de elmondható, hogy e korban nem ő volt az egyedüli. Sajátos és általános képnek tűnik a XVI. század első felének magyar nemesi társadalmára tekintve az, hogy e társadalmi osztály tagjait a "pártoskodás" jellemezte. Ez nem is lehetett másként egy olyan korban, amikor az országot két "törvényes" király birtokolta, s harmadik – nem elhanyagolható tényezőként –, a hódító hatalom mindennapos támadásai veszélyeztették.

Újból csak Klaniczay Tibor véleményét felidézve, elfogadható jellemzést kapunk e korszak nemességéről: "szélsőségek között élték életüket; tetteik, politikai állásfoglalásaik tele voltak ingadozássokkal. Cselekedeteik mozgatórugói között nagy szerepet kapott a pénz, a hatalomvágy, a földbirtok halmozására, növelésére irányuló törekvés is. Politikai magatartásuk, állásfoglalásuk nem egyszer ingadozott akár a törökkel, akár a némettel szemben. Harcoltak egymással, jóllehet minduntalan kénytelenek voltak összefogni hol a török, hol mások ellen. Ám ha ezeket a főurakat életük sodrása olyan posztokra állította, ahol érdekük volt kitartani, akkor ott makacsul és hősiesen helytálltak, s a haza minden rögéért készek voltak, ha kellett, vérüket ontani." Ilyenek voltak csak nem mindannyian, Török Bálint, avagy Perényi Péter és Zrínyi Miklós is, aki kimagaslott kortársai közül katonai tehetségével.

A források tömegéből tudjuk, hogy Zrínyi nagyon aktívan részt vett a dél-dunántúli területek védelmében katonáival. Nem csupán nyugtalanította a törököt, hanem kémei útján nagyon pontosan tájékoztatta a többi végház kapitányát az ellenséges készülődésről és hadmozdulatokról: például 1543. június 9-én Lakaveczről írt levelében, arról tájékoztatja bajtársát, Jurisics Miklóst, hogy a török nagy készülődésben van, s nem csak Eszéknél a Dráván, de Péterváradnál a Dunán is át kíván kelni.
1542-ben egy erős török sereg tört előre Csáktornya és Kanizsa irányába, hogy mindkét erősséget megszerezze. Csakhogy Zrínyi ekkor is éber volt. A török ostromlóktól szorongatott Kanizsából kitörtek a védők Zrínyi Miklós vezetésével, és szétszórták a "kontyosok" táborát: 275 muskéta, 8 mozsárágyú, 75 hordó lőpor, számos zászló és fegyver, illetve más hadfelszerelés került a győztesek kezébe. Nagyon jellemző azonban a végvári harcokra, hogy ez a kudarc nem vette el a törökök támadó kedvét. A nemrég vereséget szenvedő Ulema pasa 1545-ben újból megkísérelte elfoglalni Kanizsát. Most sem sikerült neki, sőt másodszor is súlyos vereséget szenvedett.

Amikor a törökökkel érkezett krími tatár hadak Győr környékét fosztogatták Zrínyi több kapitányt – mint Werbőczy Imrét, Báthory Andrást, Bakics Pétert, Katics Miklóst, Rátkay Pált – véve maga mellé ellenük ment és véres viadalban szétszórta őket, s minden prédájukat elvették, a foglyokat pedig megszabadították: „S késedelem nélkül, a mieink kopjákat hajtván rájok rohanának, s sokakat lovakról leöklelvén levágának.” E küzdelemben a horvát bán egyik neves hadnagya, Farkasics Gergely tíz nyilvesszőtől oly súlyosan sebesült, hogy már holtnak hitték, de „az orvosoknak segítségével meggyógyula.”

E kor levelezésében van arra is számos bizonyítékunk, hogy Zrínyi már az 1540-es években szálka volt a "fényes" Porta szemében, hiszen maga szultán panaszkodott levélben I. Ferdinánd királynak, hogy a horvát bán a békesség rombolója.


Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

 Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. Bp. 1964. 9.
Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája. Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/2. Bp. 2003. 75-76.
Benda Kálmán: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős. (Külön nyomat. Azonos a Szigetvári Emlékkönyvben olvasható tanulmánnyal). Szigetvár. 1993. 20.
Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomból. Szeged. 1997². 24.
Zrínyi Miklós Jurasics Miklóshoz írt levele. In: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. I-II. közrebocsátja: Barabás Samu. Bp. 1898. 48-49.
V. Molnár László: Kanizsa vára. Bp. 1987. 30-31.
Istvánffy Miklós.(Tállyai). 105.
I. Ferdinándnak. ZMlo. 89-90.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése