2012. október 16., kedd

Mi történt az egri hősökkel az ostrom után?



Dobót már majdnem az ostrom előtt kivégezték, utána pedig háromszor is bebörtönözték. Mekcsey fejébe egy paraszt vágott baltát, Bornemisszának pedig a török állított csapdát, és Sztambulban ölték meg. Eger legendás védői közül sokan szomorúan végezték.

"Biztosak vagyunk benne, hogy Tekintetes Uraságod előtt jól ismert: Eger várát a török, a keresztény név ellensége milyen sokáig tartotta körülzárva és ostrom alatt. E kemény ostrom a mindenható Isten végtelen és kimondhatatlan könyörülete folytán tegnap véget ért" - írták 1552. október 19-én Nádasdy Tamás országbírónak és Magyarország főkapitányának az egri vár parancsnokai: Dobó István, Mekcsey István, Petheő Gáspár, Gergely deák és Zolthay István.


Az egri vár 460 évvel ezelőtt, 1552 szeptemberének elejétől-közepétől október 18-áig állt ellen az 50-100 ezer fősre becsült török seregnek, amelyet Ahmed pasa irányított. Ez Magyarország észak-déli irányú kettészakítását akadályozta meg, és közvetve a Bécs elleni támadások lehetőségét is megnehezítette (részletesen lásd korábbi összeállításunkat a világraszóló győzelemről).


Lemondott Dobó és Mekcsey


Az ostrom után azonban két parancsnok, Dobó István és Mekcsey István lemondott a kapitányságról. Gárdonyi Géza Egri csillagok című művében ezt azzal magyarázta, hogy az ostrom előtt nem kaptak segítséget a vár védelméhez, többek között a szikszói gyűléstől és a királytól sem. Valójában I. Ferdinánd Habsburg uralkodó segítséget nyújtott korábban, és nemesi gyűlések előzőleg támogatták az egri vár védelmét. Enélkül és az évekkel korábban, elsősorban Dobó által végrehajtott fejlesztések nélkül a védők nem is tarthatták volna a várat a hatalmas török sereggel szemben.

Az viszont igaz, hogy 1552-ben elmaradt az ostrom előtti közvetlen segítség, és a csalódott Dobót, illetve Mekcseyt hiába próbálta Pallavicini Sforza Mátyás, a király küldötte, kassai főkapitány maradásra bírni. Lemondásuk után először Bornemissza Gergely ("Gergely deák", az Egri csillagok tulajdonképpeni főhőse) sem vállalta a feladatot, aztán mégiscsak engedett a hosszas kérlelésnek, ő lett az új főkapitány.




Mekcsey borzalmas halála

Mekcsey 1552. november 25-én, Dobóval együtt köszönt le a várnagyságról, de Hóvári János történész szerint 1553 januárjától márciusig még ellátta a kapitányi feladatokat, amíg az utódlásról gondoskodtak. A döntés azonban hátborzongató módon befolyásolta Mekcsey sorsát: Nagy József könyve, az Eger története című kötet szerint Dobó korábbi helyettesét 1553 márciusában - még mielőtt végleg elhagyta volna Egert -, családjához utaztában Sajóvárkonynál megölték.

Megint mások szerint Mekcsey 1553. március 11-éig tisztében maradt. Két nap múlva, március 13-án elindult feleségéhez, Szunyogh Erzsébethez, aki Ungváron tartózkodott. Mekcsey útközben a ma már Ózdhoz tartozó Sajóvárkonyon is áthaladt.

A Régi Magyar Költemények Tára III. kötetében - amelyet egy internetes forrás idéz - ez olvasható Mekcsey haláláról: Várkony faluban "útravaló segítségöt kére". Egyesek szerint szekeret, mások szerint szénát követelt a helybeliektől. Ám azok megtagadták a nemes úr kérését, sőt fegyveresen is ellenálltak. Az egyik paraszt fejszével homlokon vágta, azután dárdával leszúrta Mekcseyt. Utóbb az új egri parancsnok, Bornemissza Gergely Mekcsey haláláért "nagy siralmat szerze várkoni póroknak", ám ő se tudta elfogni a gyilkost (bár a települést más források szerint azért kifosztotta). Mekcseyt végül a szepescsütörtöki Szent Márton székesegyházban temették el.




Erdély: Habsburgok és törökök között




Dobó ugyancsak 1553 márciusában vált meg végleg Egertől. Előbb Szerednyére ment családi fészkébe, majd 1553. május 26-án Ferdinánd kinevezte erdélyi vajdává - írja Nagy József. Kinevezését utólag nem mondhatjuk szerencsésnek. Hóvári János könyvében, A hűtlen Dobóban azt írja az egri hősről, hogy Erdélyben komoly összetűzései voltak vajdatársával, Kendy Ferenccel, először amiatt, hogy közös jövedelmeken kellett osztozniuk.

Ennél azonban komolyabb viták is meghúzódtak a háttérben: Erdélyt a török nem akarta Habsburg-hű nemesek (például Dobó) kezén hagyni, ezért arra ösztökélte az erdélyi rendeket, hogy hívják vissza a keleti országrész irányítására Izabella királynét, az elhunyt Szapolyai János (a Habsburgok néhai vetélytársa) özvegyét, illetve annak fiát, János Zsigmondot.

1556-ban Erdélyben lázadás kezdődött, és a rebellis rendekkel a helybeli Kendy megegyezett, Dobó pedig - mai politikai közhellyel élve - légüres térbe került. Az őt odaküldő Habsburgok nem adtak neki segítséget, a fellázadt, törökpárti rendek pedig egy várban kerítették körbe Dobót, akit utóbb be is börtönöztek. Felesége segítségével azonban Dobó 1557-ben megszökött Szamosújvárról.

Nem ez volt Dobó utolsó bebörtönzése. 1568-ban az új Habsburg-uralkodó, Miksa idején kétszer is ugyanez történt. Az új uralkodó először egy hosszas birtokvita miatt tartóztatta le az elődje, Ferdinánd által az egri hősiességért bárói rangra emelt Dobót.


Dobóékat fejvesztésre ítélik

Az egri hős ugyanis súlyos viszályba keveredett Tegenye urával, Tegenyei Tamással. 1551-ben, egy évvel az egri ostrom előtt Dobót és két testvérét, Ferencet és Domokost fej- és jószágvesztésre ítélte a királyi bíróság. Ebből is látszik, hogy Gárdonyi jelentősen megszépítette az Egri csillagokban főhősei alakját. Történetéből kihagyta például, hogy Tegenyei Tamás birtokait, szántóföldjeit elfoglalták a Dobó fivérek, ökröket hajtottak el, sőt megtámadták és felégették a tegenyei udvarházat Hóvári János könyve szerint. (Ez amúgy nem volt ritka, a Dobó fivérek édesapját, Dobó Domokost egy szomszédos birtokos, Tarczai Miklós - egy akkori birtokpert megelőzendő - egyszerűen megölte 1511 decemberében, Vámosújfalunál.)

A Dobó fivérek halálos ítéletét nem hajtották végre 1551-ben, így Dobó István megvédhette Eger várát. Az 1552-es ostrom után is sokáig húzódott az ügy, végül Ferdinánd király mentesítette a Dobókat a fejvesztés alól, és a Tegenyeiekkel való megegyezésre ösztökélte őket. Erre azonban nem voltak hajlandóak, s az ügy az új király idején is tovább bonyolódott, mire Miksa egyszerűen letartóztatta Pozsonyban Dobó Istvánt 1568-ban. Ez óriási felháborodást keltett a magyar nemesség körében, hiszen főnemeseket csak úgy nem szoktak börtönbe vetni. Dobó gyorsan kijátszotta azonban az őrséget, és akárcsak Erdélyből, Pozsonyból is megszökött.

Az újabb bebörtönzés komoly elhatározást érlelt meg Dobóban. Alighanem - bár erre minden kétséget kizáró bizonyíték nincs - szervezkedni kezdett az új Habsburg király, Miksa ellen. Állítólag azokkal az erdélyiekkel szövetkezett volna, akik korábban börtönbe vetették. Lengyelországba mindenesetre 300 ezer aranyat mentett ki Dobó, esetleges menekülését akarta biztosítani Hóvári szerint.

Van, aki vitatja a vádak megalapozottságát

A Miksa elleni 1568-69-es szervezkedést a magyar történetírók közül Acsády Ignác és Szekfű Gyula Habsburg kitalációnak tartja. (Az előbbi az Osztrák-Magyar Monarchia, az utóbbi a Horthy-kor vezető történésze volt, de Szekfű később - Rákosi Mátyás idején - moszkvai nagykövetként dolgozott.)

Ugyanakkor Hóvári János 1987-ben és előtte sok más, a kérdéssel behatóbban foglalkozó szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy a Habsburg udvarnak tényleg voltak információi a Dobó-féle összeesküvésről, amelyben több földesúr is részes lehetett. Erre utal a velencei követ egyik levele és Hóvári a besúgók egyikét is megnevezi: Rákóczi György, a később felemelkedő Rákócziak egyik korai rokona is egyike volt azoknak, akik ekkor még Bécsnek adtak információkat Dobóról. Érdekes, hogy az újabban kiadott Magyar Nagylexikon sorozat viszont megint csak hamisnak minősíti a Dobó elleni Habsburg-vádakat.

Akár koholt volt, akár valódi az összeesküvés vádja, Dobót 1569-ben megint letartóztatták, mint Habsburg-ellenes szövetség résztvevőjét. Miksától a magyar rendek ekkorra már annyira megijedtek, hogy ők is gyűlésükön ítélték el a szervezkedést, sokan közülük amúgy alighanem érintettek voltak az összeesküvésben, de jobbnak látták, ha inkább fellépnek ellene. A vádak azonban talán mégsem voltak olyan megalapozottak, mert bírósági ítélet végül nem született Dobó ügyében. Őt végül az Erdély és a Habsburgok közötti kibékülés, az 1570-es speyeri egyezmény után kiengedték börtönéből, de ekkor már olyan beteg volt (köszvényben is szenvedett), hogy 1572. április 16-ai (más források szerint 17-ei) szabadulása után pár héttel, valamikor májusban meghalt.


Bornemissza tragikus sorsa

Nem jutott kellemesebb sors Dobó utódjának, az új egri kapitánynak, Bornemissza Gergelynek sem. Ő Pécsett, szegény sorban, egyesek szerint jobbágyként, mások szerint egy szegény kovácsmester fiaként született. Apja azonban taníttatta, ezért nevezték deáknak. Eger védelmében már királyi hadnagyként vett részt, és találmányaival, elsősorban különleges tűzszerészeti megoldásaival riasztotta el a törököt a vár alól.

Bornemissza igen nehéz körülmények között vette át a várkapitányságot. Hogy mégis vállalta a feladatot, abban Nagy József szerint szerepet játszott, hogy Dobón és Mekcseyn kívül "az 1552-es ostromban részt vett tisztikar és katonaság csaknem teljes létszámmal megmaradt mellette". Bár Zárkándy Pál lett Bornemissza kapitánytársa, a nagy ostrom résztvevői közül ott maradt Zolthay István (Zoltai vagy Zoltay néven is emlegetik), Pethő Gáspár (Petheő), Fügedi János (Fügedy) és Sukán, a vár "bátor számtartója".


Gergely deák azonban nem sokáig örülhetett a parancsnokságnak: "1554. október 17-én az a hír érkezett az egri várba, hogy a környéken kisebb török csapat rabolja a községeket. Bornemissza Gergely Zolthay Istvánnal és Zárkándy Pállal kisebb lovascsapat élén utánuk vágtatott. Az egri lovasokat Veli bég Poroszlónál lépre csalta, és hősi küzdelem után részben levágták, részben elfogták őket. A foglyok között volt Bornemissza és Zolthay is. Zárkándy néhány emberével kitört a gyűrűből, de segíteni már nem tudott" - mindezt Nagy József írja.

Zolthayt a bég Hatvanban tartotta fogva, és csak súlyos váltságdíjért engedte el 1556-ban. Később, 1558-62 között - Verancsics Antal egri püspök javaslatára - ő lesz Eger főkapitánya. E tisztségéről Zolthay aztán 1562-ben lemondott, és előbb a "mezei hadakhoz állt", végül Szendrő parancsnokaként fejezte be katonai pályafutását, 1572-ben hunyt el.

Bornemissza Gergely nem szabadult olyan könnyen a török fogságból, mint Zolthay. Őt átadták a konstantinápolyi hatóságoknak. Gergely deákért nem sokat tett a bécsi udvar, nem tartotta olyan fontosnak kimentését, néhány sikertelen kísérlet után abbamaradtak a próbálkozások, hiába kérlelte Bornemissza felesége, Sigér (Sygher) Dorottya Nádasdy Tamást. Bornemissza azonban a fogságban is bátran viselkedett: nem adta ki az egri vár titkait, hiába próbálták erről faggatni, és nem állt át a török, illetve erdélyi oldalra sem. Így aztán az 1552-es egri ostrom fővezére és vesztese, Ahmed pasa 1556-ban bosszúból felakasztatta (Ahmed sem járt sokkal jobban, a szultán az ő életének is véget vetett).


Fügedi halt meg a legbékésebben

Végül Fügedi János is előlépett Dobó, Mekcsey és Bornemissza árnyékából: Eger egyik parancsnoka lett, amikor Bornemisszát elfogták a törökök, miután 1554-ben embereivel a várba vonult (ekkor már száz egri lovas parancsnoka volt). Ugyanennek az évnek az őszén lett a vár prefektusa, majd egy év múlva (mások szerint még 1554 novemberében) a várnaggyá lépett elő. Ez utóbbi tisztséget Zárkándy Pállal együtt töltötte be.

Akárcsak Dobó, Mekcsey és Bornemissza, Fügedi is kapott birtokot az 1550-es években. Míg az előbbiek az egri vár védelméért jutottak birtokokhoz - Dobó Erdélyben, Bornemissza Észak-Magyarországon -, Fügedi inkább későbbi szolgálatai nyomán kapta meg 1558-ban Noszvaj falut. Egészen pontosan elmaradt fizetéséért cserébe jutott ehhez a birtokhoz. Fügedi visszavonult ezek után Noszvajra, és 1566. december 29-én halt meg.

Míg az egri vár hős védői többnyire szomorú véget értek, addig más, gyávább földesurak jól jártak. Szántó Imre idézi fel a Küzdelem a török terjeszkedés ellen Magyarországon című, az 1551-52. évi várháborúkról szóló művében: "míg az egriek vitézül harcoltak, a feudális urak jó pénzért élelmiszert szállítottak az élelmiszerhiányban szenvedő ostromló török hadnak". Éppen ezért emeli ki Szántó az egri vár védelme kapcsán: "a Dobó Istvánok abban különböztek osztályukbeli, ugyancsak gátlástalan birtokszerző, ugyancsak Habsburg-párti kortársaiktól, hogy nem kényelmesebb megoldást, nem a meghátrálást választották".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése