2012. február 28., kedd

1552 - Az egri vár ostroma (Szilágyi Sándor nyomán)

Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története


III. FEJEZET.
Az 1552-iki hadjárat (részlet)



Az egyesült roppant török had Eger, "a gyermekszoba", a "rossz akol" - így nevezte Ali - megvívására indult. 1548 óta Dobó István volt a vár kapitánya, ki mellett Mecskey István viselte a másodkapitányi tisztet. Hat vármegye nagy részének megtartása s messze föld biztonsága függött Egertől, mely fontosságához képest még mindig nem volt kellően megerősitve. Belső és külső várból, a palánkkal védett városból s nehány előre tolt védműből, toronyból állott. Az őrség száma legföllebb 2000 volt. Egy részük csak kevéssel az ostrom előtt érkezett, mert Dobó segitségre szólitotta a közeli városokat, vármegyéket, urakat, s épen ezek szolgáltatták az őrség túlnyomó részét. A védők mind magyarok voltak s szülőföldjükért, tűzhelyükért, családjukért harczoltak. Bíztak vezéreikben, legelől Dobóban, kiben a szertelenűl nehéz tisztséghez minden szükséges kellék szerencsésen egyesült. Származása, vagyona megadta neki a kellő tekintélyt, katonai tehetségei, személyes vitézsége biztositották részére az őrség föltétlen ragaszkodását. E mellett körültekintő, lelkiismeretes gazda volt s idejében gondoskodott mindenről, hogy a vár hosszú ostromot is kiállhasson. Tudta, hogy magára lesz hagyatva, s már augusztus 25-ikén irta Castaldonak: 
"Segedelmet csak Istentől várunk, nem az emberektől." Ennek megfelelően tette meg intézkedéseit. Bátorsága lelket öntött katonáiba, kik érezték, hogy jó kézben vannak s elszántan várták a rengeteg ellenséget, melynek előcsapatai szeptember 9-ikén érkeztek Eger közelébe.

Harmadnapra ott volt az egész sereg s megkezdte az ostromot. Szeptember 19-én a város a török kezébe került, mire közvetlen közelből indult meg a külső vár falainak lövetése. A védők azonban nem fáradtak bele a várfalak kijavitásába és sikeres kirohanásokat is tettek. Szeptember 29-ikén intézte a török az első nagy rohamot. Noha többször megujitotta, mindig visszaüzetett, s Dobó vitézei egészen táboráig kergették a futó ellenséget. Mikor Ali megadásra szólitotta föl a védőket, ezek válasz nélkül űzték ki a várból hirnökét. A török igéretek azonban egyesekre nem maradhattak hatás nélkül s egy kis csapat ki akart szökni. De titkuk kitudódván, felbujtójuk bitófára került. A török a roham visszaverése után egy ideig csendesen viselte magát, mert elfogyott a puskapora, másrészt eleségben is nagy szükséget szenvedett. Október 4-ikén éjjel a várban lőporrobbanás történt ugyan, mely sok kárt tett, de ez a csapás sem lankasztotta el Dobó kitartását.

Mihelyt a török kiegészité készleteit, fokozottabb erővel folytatta a bombázást, s a várfalak nagy része csakhamar összelőtt romhalmaz volt. Erre október 12-ikén négy helyen teljes erővel kezdődött a roham. Egész napon át szakadatlanul folyt a küzdelem s a támadók végre is visszaüzettek. Vagy más-, vagy harmadnap az ellenség megujitotta a rohamot s három felől tört az összelőtt várfalakra. Több órai nehéz harcz után az egyiket Mecskey, ki maga is megsebesült, a másikat Bornemissza György deák s jeles társai, Zoltay és Figedy, a harmadikat a hősök hőse, Dobó verte vissza. Maga két sebet kapott, katonái is kimerültek a hosszú tusában s egy pillanatig úgy látszott, hogy oda vész minden. Ekkor vívták ki a várbeli asszonyok az egri nevet. A küzdők segitségére rohantak, sziklákat dobtak, forró vizet és olajat öntöttek az ellenségre, mely végül itt is visszaveretett. Eger meg volt mentve. Megmenté védőinek hősiessége és az isteni gondviselés, mert az óriási veszteség tétlenségre, s a korán beálló hideg elvonulásra kényszerité az ellenséget. A táborban, noha a szomszéd birtokosok és községek is kényszerittettek eleséget szállitani, kezdettől fogva hiányos volt az élelmezés s a török katonák mindinkább elvesztették harczkedvüket.

Ellenben a várban minden bőségben volt, "vígan laknak, trombitáltatják, sipoltatják magokat." Október 18-ikán a rengeteg török had csakugyan eltávozott s Eger felszabadult, mire Dobó másnap Vajda János, Iványi György, Somogyi András és Kőszeghy Albert vitézekből álló küldöttség útján közölte az örömhírt a királylyal. Ugyanakkor értesité Nádasdy Tamást az ostrom lefolyásáról s sürgette a vár helyreállitását, mert anynyira meg van rongálva, hogy Eger inkább nyilt mező, mint erőditett hely. 

A király szivén viselte Eger sorsát. Mikor a télen híre járt, hogy a török Eger ellen készül, utasitotta Serédy Györgyöt, küldjön Dobónak Kassáról 150 lovast segitségül. A nyáron meg Dobót azzal biztatta, hogy gyűjti már a hadat, melylyel meg fogja segiteni. Csakugyan küldött két zászlóalj cseh zsoldost, kik azonban későn indultak el s többé az ostromolt várba be nem juthattak. Másrészt folyton buzditotta Castaldot és a magyar urakat, hogy Egert megsegitsék. Ezek azonban ily vállalatra teljesen képtelenek voltak. Annál hálásabb volt tehát a király a védők iránt, kik hősiességükkel szabaditották meg magukat. Ismételve kegyeiben részesitette, nemesitéssel, birtokadományozással jutalmazta őket, sőt hátralékos zsoldjukat is kifizettette, a mi akkor igazán ritka eset volt. 

Az ország maga szintén kifejezte háláját s külön adót szavazott meg a sebesülteknek s az ostromban elhunytak családjainak. Mecskey István, a védelem egyik legvitézebb hőse, nem sokáig élvezhette királya és hazája elismerését. Nejét és leánykáját apósánál hagyta Budetin várában s midőn a felszabadult várból hozzájok utazott, parasztok, kikkel összeütközésbe jutott, mások szerint rablógyilkosok megölték.




Forrás: Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története
http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400339.htm