2012. február 27., hétfő

Az landorfejírvár elvesztésének oka e vót, és így esött 3..

Ezzel és efféle sok kölöm-kölömféle fogásokkal untatták mind királt s mind az urakat, utol kedig ostort es utánavetvén, hogy ha nem akarnák engedni az gyűlést jó kéjeken, hogy ugyan ellenek es az ország megmívelné, kiből nagyobb gonosz fogna oztán követközni, és az, aki a gyűléslételnek ellentartója vót vóna, vagy király, vagy ki, nem használna végre vele, és el nem fognák neki engedni, hanem mind országul rejá támadnának, és megbintetnék mint efféle gonosz akarúját az országnak. Efféle sok intés rejá készerejti mind az urakat s mind királyt, hogy rejá kelletik hajlani, és engedniek, és meg es hirdetniek a gyűlést Hatvanba, a mezővárosba, ki hat mélyföld Pesthoz, hova mind király s mind az urak annyival nehezebben engedték lenni, mennyivel nekiek távulban kelletnék Budátul lenniek, és az szokott helyről, Rákos mezéről a gyűlést másuvá vinni, kiből őnekiek mind félőbb és kétségesb dolgok következött vóna, de mindazáltal nem kéketelen arra rejá kelletik hajlanik, és annak es engedni, hogy ott legyen a gyűlés es, ahol az ország akarnája. Es ezönképpen erre rejá bírva királyt és az urakat, azok, akik a gonosz tanácsba tudósok vótak, nagy örömbe lesznek, akik kedig jüvendő gonosztul tartottonok, nem kicsin bánatban esnek. A nap előjűvén a gyűlésre, rejá gyűlnek mindenfelől az országbeliek, király es az tanácsbeli urakkal, pap, paraszt, urakkal és naderspánnal odamennek, vajda es bémegyen, nagy engedelmesön magát királynak mutatván, es ott a minemő artikulusokat a király és az urak az ország közi költenek vót, ki mind az ország javárul vót, a végvárak hozzálátásrul és egyéb jó szörtartásrul, az országbeli közömség nem arrul fognak végezni, sem szóloni, hanem ami szándékba az pártos nép, aki mind az vármegyéket s mind az udvarnál futottak vala, és ingörlötték vala a gyűlést, nem hogy az ország javára szóltanak vóna; hanem hogy aki nyomorúságára jüttek vala, és az országot bégyűjtötték vala, hogy annak mehessenek végére, és azt nyomoríthassák meg, az jámbor urfiat, Báthory Istvánt a naderspánságbul kivethessék, őtet kezndék az okokkal bintetni, az minemő okokat először propanáltak vala, kiről kellene végezniik az gyűlésben, hogy minemő szörtelenségök vónának mind az országbeli szörtartásba s mind az végvárak tartásába s mind az törvénytétel szolgáltatásába, kiknek vétke senki bíne nem vóna, hanem azt gondviseletlen naderspáni, mert azok ő tiszti vónának, hogy hozzálátna; őfelségének nem vóna bíne benne, mert őfelsége mind országával egyetömbe arra választotta vóna az naderspánt, hogy amellett őfelsége efféle dolgoktul, aki az naderspánt illetné, megnyughatnék, kihoz mindenhoz őneki kellene látni, kinek sokkal nagyobb gondja vóna az ő torkára és hasa töltére, hogynem tisztére és az ország gondjára és szökségére, és mindennap ha nem kétször, de egyször szörét tenni, hogy többet innék kelleténél, ki nem naderspánhoz illendő dolog vóna, és az olyan embert a naderspánság nem illetné; nekik oly naderspán kellene, hogy ki elég vóna a naderspánságra, és az ő tisztének eleget tehetne, és gondját viselhetné az szegény országnak, és őfelségének nyugodalmára lehetne; őnekik naderspánt kellene tennik őfelsége akaratjábul, kire őfelségének könyürgenének es, hogy őfelsége es könyürgésöket hallgatná meg, és viselne gondot rejá az ő kegyelmességéből, hogy választanának olyat a naderspánságra, hogy ki elégnek látatnék rejá, és ki őnekiek mindnyájoknak tetszenék és szolgálhatna, mert azt akit látnának, hogy ki nem elég rejá, nem akarnák szömvedni. Efféle sok és kölöm-kölömféle rútitásokkal bintetik vala, és alázzák vala, és naponkent mindinkább-inkább nekigörjednek vala, és a községet rejá görjesztik vala. Nem vala sem piac, sem utca, sem udvar, sem szállás, holott mind csak arrul nem szólnak vala, és mindeneknek szája csak azzal vala rakva, hogy a naderspánrul levonják a naderspánságot, és mást válasszanak rejá, mert mindenfelé az gonosz akarúk tanácsa elhatott vala, és minduntalan ingörlik vala az községet, hogy azon legyenek, hogy ezt őfelsége megváltoztassa, és mást válasszon rejá. Ez efféle kiátás és kérés mind óránkint inkább elhatalmazik vala, mert az pártulkodók meg nem szönnek vala afféle kiátástul; az ország közett egyik leszáll vala, a másik feláll vala, és amit az igyik eleget nem szidalmazhat vala az jámbor úrfiún, azt a másik végezi vala el; és ezenképpen ingörlik vala a községöt a gonosz szándékra és a jámbor nyomorúságára és kissebbségére. Ezök kedig, akik ezt inkább futják vala, és a község között szólják vala, ezek vótak: Werböczy István, Glessany Miklós, Árthándy Pál és Nikolay Gergely, ezek az ország között, de az vármegye népei között egyebek sokan vótanak, kik az községet erre tanácskoztatták, kik mindnyájan éjjel-nappal egyebet nem míveltenek, hanem csak azt futották, hogy mi módon a jámbort megnyomorítsák, és tisztiből kivethessék, ki még soha olyan dolog Magyarországban nem történt vót, hogy egyikről az naderspánságot levonják, és az ő éltébe másnak adják. A király és az urak, akiknek ez igön ellenök vala, és igön hamisnak tetszik vala efféle ok nélköl való büntetések miá minden bintelen valamely jámbort megnyomorítani, jelesben elyen szömélyt, mint a naderspán szömélyit, törekösznek vala az országnál, és intik vala őket, hogy ezt ne mívelnék, ok nélköl valamely jámbort ne akarnának megnyomorítani, gondolván azt, hogy a naderspán es ő tagjok vóna, és ő vérek vóna, ne kívánnák nyomorúságát. A vajda es kedig az urak között ölvén a tanácsba, képmutalásképpen igön szólott és intötte őket szóval, hogy azt ne mívelnék, de szívibe sokkal mást kívánt és gondolt. Az naderspán es kedig, mint olyan megbúsult ember, sírva kenyereg vót mind a királynak és az uraknak, s mind az országnak, kenyeregvén azon, hogy tekintenék az ő elei régi jó szolgálatjokat, kik mindéltig az országnak híven és jámborul halálokkal es, vérek hullásával szolgáltanak, ő es kedig gyermöksége ulta fogva híven, jámborul szolgált vóna, törvény nélköl ne nyomorítanák meg, és ne kisebbítenék az ő régi jó nemzeti hírét meg, és őrajta ne kezdenének új törvént. Lenne törvény rejá, és ha a törvén megterhesíteni, ne csak tisztit, de fejit es elvennik, úgy es illenék kedig, hogy őt az ő bíniért tervény szörint előbb megbintetnék, és valamit érdömlene, vagy meren megnyúzást, vagy négyvágást, vagy feje vételét, azzal bintetnék, és úgy választanának azután mást a tisztre, hogy más es tanulna rajta, ha kedig a tervény őtet megmentenije, ne akarnák ok nélköl időnek előtte megnyomorítani. Ezt mind ő maga az király előtt, és az urak előtt, és az ország előtt nagy könyürgésökkel kérte, mind szolgái által es kérette; de valamivel az községet mind király, az urak s mind a naderspán inkább engesztelték vóna, azok annál inkább rejá gerjedtenek, és rejá kiátottanak, és a királyra és az urakra futottanak, hogy az ő szavának semmi helyet ne adnának, és semmi törvénylátás arra nem kellene, holott látnák szömökkel, hogy nem elég ember vóna rejá, és addig az ország semmihoz nem akarna állani, sem látni, sem kedig szólani, mégnem oly naderspán lenne, ki az ő végzésöket, amit az ország javára szörzenének, vóna, ki megteljesíteni és gondját viselni; mert addig mindhejába vóna minden jó szörzés, még nem ember lenne rája, ki eljárna benne, és gondját viselné. Ezzel és efféle dolgokkal kiátásokkal mind a király s mind az urak kérését és intését, s mind az naderspán könyergését lenyomták; és nemcsak szóval, de még ijesztéssel es megjelentötték, hogy soha abba egyebet nem mívelnének, hanem más embert emelnének az naderspánságra (annyira aláméltatta vala a községet az egynehány gonosz, pártos embör). És azon nap az pártosok közől Árthándy Pál felállván a székre, nyilván megkiáltotta, hogy ebbe több halogatásnak nem kellene lenni, sem erre több tanácsot nem kellene várni, hanem más napra, hóta kelvére gyűlne bé az ország, és aki őnekik tetszenék jobbnak, ki az ország szökségének és a királynak őfelségének gondját tudná viselni, választanák el és emelnék fel; őfelségének es könyergenének, hogy ne lenne ellentartó benne, engedne kegyelmességgel az ország akaratjához. Erre e szóra mind az egész ország felkiáltott, hogy úgy, úgy, úgy kell, úgy kell; és ha valaki ellentartó lenne, mind fejenkint rajta haljunk meg. Báthory István menjen ki ennét, ne tegyen visszavonyást ett az országba; ha ki nem akar menni, ugyanottan szállásán hányják konconként. Elyen nagy kiátást és rohanást látván az urak, mind királlyal igön megrémölnek és megijednek, és hóta kelvére az ország bégyűlését nagy félve fogják várni, mert az egész község immár mind fegyverrel és seregökkel fogtak vót járni (mint olyan dihödésbe szokott lenni), nem különben, mintha mindjárást valakibe zsákmánt akartak vóna tenni, és az másnapi gyüleközetöt nagy haraggal és kiátásokkal várják vót.

Éjjelre kelve nem vót senki, sem király sem úr, ki nagy félve és magaőrzésével és alatlansággal nem mulatta vóna el az álmot szállásán. Vótak olyak es az urakba, kik mondották vóna azt, hogy jó vóna királynak, urunknak ez éjjel, midőn elcsendeződnék, Budára menni; annyi jámborral vóna, hogy szabadon elmehetne, mert nem tudnák, mi következnék a hónapi gyűlésből; jobb vóna királynak Budárul végezni, hogynem elyen megdihödt nép között megmaradni. De az fő-fő uraknak a többinek nem tetszött, hogy királyt elyen kisebbségbe hoznák, holott még semmit nyilvánvalót király ellen valót nem értöttek vóna; hanem hogy éjjel a király szállását őrzenék erősen, és hóta kelve mindön embört, akit olyat találnának, a király szállására hínák az uratlan nemes nép gyermökét, akik csak ömagoktul gyűltek vóna oda látni a gyűlésnek végét (amint afféle ott sok vót), hogy azok mind az szálláson, s mind az ország közé midőn király kimenne, mellette lennének. Az utolsú tanács tetszik mindnyájoknak, és az éjjel az király szállását nagy vigyázásokkal és fegyveres kézzel őrzik meg, az urak es ki-ki mind az ő szállását szolgáikval őrzetik meg, naderspán es látván az rejá végezett gonosz szándékot, és látván, hogy semminemű kérés, sem kenyergés, sem Isten igazsága neki nem használna, el vóna végezve az őrajta lejendő kissebbség és nyomorúság, nem csak tisztét féltötte immár, de életét es, azon éjjel király és az urak tanácsábul és az önnen jámbor szógái tanácsábul es éjfélkor nagy titkon, nagy búval bánattal és siralommal Hatvanbul kimegyen, és legelőbb Cserép várába, azután Ecsed várába megyen. Másnapra kelvén, az ország, főképpen kedig az pártolkodók, akik az ő nyomorúságát inkább szomjihozák vala, látván az ő elmentét, nagy örömben lesznek rajta. Mert őnekiek annál egyéb sem kell vót. Az gyüleközetbe bégyűlnek ki-ki mind fegyveres kézzel, az pártosok kediglen, amint estenen megkiátották vala, hogy az naderspán-választásra gyűlnének bé, esmeg újonnan az községet arra kezdik inteni, hogy az királynak kinyergenének, hogy ő es őfelsége tanácsával egyetömbe engedelmes lenne rejája, mert az ország eltekélötte vóna, hogy általánfogva naderspánt emelnének. Kik esmeg nagy kiátásokkal felkiátnak: úgy, úgy, válasszon ti kegyelmetek őfelségéhoz, ha őfelsége engedi, jó jóval, ha nem es, mi ugyan naderspánt emeljönk, mert anélköl mi nem lehetönk; tudjok, hogy őfelsége ellent nem tartana benne, hanem az urak tartnak ellent benne, de valaki leszön, ki az ország ellen ellentartana benne, azon mind fejenként rajta haljunk meg. És ez elyen kiátásokkal választnak közölök négyet, kit eszösbnek véltenek, és az ország szavával kenyeregnek királynak, hogy ne tartana ellent az naderspán-választásba, ki ilyen nagy szökség vóna az ország és az őfelsége javára, kit őfelségének mind fejenkint meg akarnának szolgálni; és hogy arra az ország őfelségétől kegyelmes választ várnának. Király látván mind az urakkal, hogy ha ellentartanának es benne, csak hejába való dolog lenne, mert immár el vóna tekélve nálok, hogy abba egyebet ne tennének: nem kévekételen engednik kelletik nekiek, és szabaddá hagyák őket választani, akit akarnának, csakhogy olyat választanának, ki elég lenne rejája, és az ország és a király őfelsége gondját tudnája elviselni, és hogy őfelségének hírré tennék, ki tetszenék nekiek, hogy őfelsége es szólhatna róla mind pap, paraszt jobbágyokkal. Azok ezt hálálván, az ország képébe királynak megköszönik, nagy vígan megtérnek és az országnak a király jóakaratját és az urákét megbeszélik, hogy mind őfelsége s mind az urak akaratosok vónának rejá, és őfelsége kegyelmesen engedött vóna az ország kívánságának. Ott a pártosok nem kicsin örömbe lesznek, és nem sok késedelömmel és tanácskozással (mint ki immár akkor régön nálok el vót tekélve és végezve), választják Werbőczy Istvánt naderspánná, kit sem nemzetiről, sem arra való tudományárul, sem vitézségéről, sem arra való értékéről az naderspánság nem illetött vóna, sem érdömlötte vóna, ki akkor még csak az nemes rendön vót, és főbíró vót az ítíletbe. De ami végre választották vót az őtet választók, magoknak jó végre választották vót, hogy az ő erejivel és autoritásával az ő kívánságoknak inkább eleget tehessenek, az ország között felkiáltván: kit tehetnének vagy kit választhatnának jobbat, kegyelmesbet, igazbat és vigyázóbbat, kinek az ország és az község romlása inkább fájna, és ki inkább tudná az ország szabadságát és törvényét (nekönk kedig oly kell), mint Werbőczy uramat őkegyelmét? Mi szökség nekönk mindéltig olyat naderspánná tennönk, kinek még tanulni kell? Nem jobb-e olyat tönnönk, ki mindönt tud, és mást es taníthat? Válasszunk valaha a mi tagunkbul es, ne csak mind a régi úrnemzetből naderspánt, kinek fájjon az szegény nemes nép gyermöki nyomorúsága. Erre e szóra mind az egész ország gyűlése felzendöl nagy kiátásokkal: Úgy, úgy, úgy atyámfiai, tetszik, tetszik, őtet választja kegyelmetek: megérdömli. Ez voks mind vármegyékről vármegyékre megyen, és nem sok találtatik bennek, ki ellent tartott vóna benne (mint kiket a pártosok régön mind elhajtottak vala), az egész ország voksa mind őrejá leszen, ott őtet rejá választják ő ott nem létébe, ki akkor aznap mind szállásán vót; értvén immár jól az ő maga dolgát, nem ment vót bé. Akarták, hogy az kimondásba és felemelésbe mind király s mind az urak benne lennének az ország között (amint illenék es lenni), és hogy őfelségének es mind pap és parasztjobbágyokkal, ha tetszenék, választott népektől megizenik, hogy őnekik egyéb senki nem tetszenék Werbőczynél, ki mindönképpen elég lehetne az elyen tisztre, es hogy könyürgenének őfelségének, hogy méltoltatnék őfelsége es mind az urakkal egyetömbe hóta kelvére országa közzé jünni, és az naderspánságot őfelsége kimondatni. Ez a választás jóllehet mind királynak, mint az uraknak, főképpen kedig az régi úrnemzetbelieknek igön ellenök vót, jelesben a Báthory atyjafiainak, de látván, hogy ezt vissza nem vonhatnák, és hogy ellene sem állhatnának, jóváhagyák, és király mind az urakkal az ország közé menni eligérközik, mind az urakkal öszve. Kire az ország hóta kelvére az szokott helyre, az váras végére, a mezőre mind fegyveres kézzel gyűlnek ki, mert féltek azon, hogy talám lenne oly az urak közöl, vagy az Báthory atyjafiai közöl, ki ellent fogna tartani, hogy az olyaténokra rejá támadjanak; király es azt látván mind az urakkal, magoknak félvén ők es, amint jobban lehetett, és többen mehetnének ki, úgy mentek ki, király háta megött állván mind az egész ő udvara népe fegyverekkel, mert minden ember gonoszbtul fél, vajda es kedig mutatván az ő hívségét a királynak, hátrahagyva az ő rendit, mint egy közszolgája királynak háta mögött állott mindaddig, még az naderspánságot kimondották. És midőn ott lött vóna mind az király az urakkal, és az ország es teljességgel bégyült vóna, az ország képébe az pártosok közöl Árthándy és Glessany kenyeregnek, hogy őfelsége méltoltatnék az naderspánságot kimondatni Werbőczy uramnak, amint őfelségénél el vóna végezve mind pap, parasztjobbágyival egyetömbe, és mind az országnál es, az őfelsége híveinél. Király és az urak hagyák Korláthköy Pétörre, a hopmestörre az naderspánság kimondását, ki előállván, amint immár hozzá tanult vót, az naderspánságot Werbőczynek király őfelsége képébe, az urakéba és mind az országéba nagy sok szóval, mint annak szokása, és dicsíretökkel és idvözlésökkel mondja ki. Kin Werbőczy István nagy szomorú képet mutatván, először királynak őfelségének és mind az uraknak, azután mind az egész országnak nagy hálát ad, és megköszöni a király kegyelmességét és az urak jóakaratját és az egész ország őhozzá való ilyetin szeretetét. Kezdi azután kérni mind királyt és az urakat, azután az egész országot, hogy őtet ezzel ne bántanák, mert ő nem es érdömleni ezt e tisztöt, elég sem vóna rejá, el sem tudna benne járni. Végre képmutalásképpen sírva es kezd kenyeregni, hogy őfelsége mind az urakkal és az egész országgal tekéntenék az ő jó, jámbor és hívségen szolgálatját, ne akarnák kisebbségét és nyomorúságát, mert ő tudná elégtelen vótát hozzá, és hogy sem őfelségének sem az országnak nem fogna az ő tiszti szörint szolgálhatni, hadnák őtet az ő rendin, választanának az naderspánságra olyat, aki arra elég vóna, és mind őfelségének s mind az országnak szolgálhatna. Efféle képmutalás szörint való magamentésök egynehány rendbeli leszön, de másfelől az ő párti igön kiátották: Nem akarjok, nem akarjok! Egyebet sem őfelsége, sem az urak, sem az ország nem választ! Ha tudnák, mondván azt neki, hogy elég nem vóna tekegyelmed rejá, nem választanák kegyelmedet rejája, kegyelmed ne vonja magát az őfelsége és az egész ország szolgálatjátul. Azonképpen a király képében es az urak kérték, hogy békességes lenne benne, mert ezt őfelsége mind egész tanácsával és országával elvégezte vóna, és ebbe egyebet nem akarnának. Ott esmeg nagy sírással, mintha őneki simmire nem kellene, és kedve ellen vetnék rejá, megköszöni, és megmarad rajta, könyeregvén mind királynak, mind az uraknak és egész országnak es, hogy ha immár egyebet nem akarnának, hogy tanítanák hozzá és segétség lennének nekie, hogy mind őfölségének, mind az országnak kedvek szörint szolgálhatna, hozzátanítanák, és segétenék. Ott az egész ország nagy sok idvezletökkel és ivetésekkel felemelik háromszor egymás után az naderspánságra; és azután király eleibe az urak közi állván, az régi szokása szörint az országnak az naderspánságra rejá esköttetik; és a meglévén, király es kegyelmességet hozzá mutatván, kezét nyújtja neki; és ott király kezét és az urakét nagy alázatossággal fogja. Azt elvégezvén, onnét szállásokra oszolnak, nikiek nagy örömmel, akiknek a kellött kedveknek, némelyek kedig, a király es az uraknak nagyobb részével titkon nagy szomorúsággal mennek szállásokra, jelönben az Báthory atyjafiai és baráti, kik bánták az őrajta lött ok nélköl való nyomorúságot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése