2012. február 25., szombat

Az landorfejírvár elvesztésének oka e vót, és így esett 2.

Ezt látván az urak, hogy ilyen igön megkeményüdtek vóna, és eltekéllötték vóna, hogy semmiképpen a házat meg ne adnák mindaddig es, még nem az ő kedvek szörint való fizetések lenne, ki olyan hertelen nem lehetett es, mert nem kicsin summa vót, több vót sokkal negyvenezer forintnál, más kedig hogy szánták es az urak (jelesben akik kezétől kellött vóna a pénznek kimenni), hogy egy gyermöknek, ki simmit még nem szolgált vóna, annyi pénzt kiadtak vóna, kezdik fogdosni nagy sok ígíretökkel és fogadásokkal, mind király képébe s mind őmagoktúl, mind urokat s mind őket, jüvendőre hogy mind urrá tennik, csak hogy a házat adnák meg, hogy ne veszne el, takarnáják meg idején. Sulyok kedig a választ teszi, amint el vót tekélve nálok, hogy soha ez szóval, sem ígírettel meg nem leszön, hanem csak készpénzzel: én es kedig protestálok mind Istennek s mind őfelségének s mind ti kegyelmeteknek, hogy ha valami történnék ezalatt a háznak, hogy nem a mi urunk, sem mi lennénk oka a ház veszedelmének, hanem azok, akik az mi megholt jó urunk jámbor szolgálatját és az ő megmaradt árvája szolgálatját meg nem akarják fizetni, és az árvának torkát meg akarják metszeni.

Látván ezt az urak, hogy ilyen igön megkeményüdtenek vóna akaratjokba, más utat gondolnak rajta, hogy csak a ház szörtelen ne maradna, és el ne veszne. Kezdik arra kérni: ottan ha a házat őfelségének meg nem akarjátok adni kölömben, hanem hogy megelégejtsenek bennetek, ki ilyen hertelen nem lehet, hogy elyen nagy summát egyszörsmind kiontsanak, mert ha őfelségének több pénze vóna es, kellene ez mastani hadhoz elyen ellenség ellen, míveljétök ezt: hogy ottan ti maradjatok az házba, csak hogy amennyi nép kell a házba, hadd vessön őfelsége annyi népet a házba, és egyébbel es megtakarja őfelsége, hogy el ne veszne ez országtul olyan fő végház. Arra es a választ teszi: hogy azt sem mívelhetnék, mert nem tudják, micsoda népet fognának bévetni, netalántán ha erősbek fognának az én uram népénél lenni, talám az ő urát kirekesztenék belőle; mast elég nép vóna benne, csak hogy őfelsége köldene azoknak mind fizetést és port, élést. Leszön oly az tanácsbeli urakba, ki azt mondta vóna neki: mi szökség őfelségének az ti népetöknek fizetni, és egyebet es odaadni, ha az őfelsége népét bé nem akarjátok ereszteni? Ha elég népetök vagyon, az egyéb szökségnek es viseljitök ti magatok gondját. Vótak az urakba olyak, kik azt mondják vót; hogy jól tenni király, ha megfogná és a csonka toromba vetní mint árulót. De esmeg vótak olyak, kiknek a nem tetszött, hogy haraggal kellene fogni, hanem inkább szép szóval kellene őket engesztelni, ha fizetések nem lehetne.

Ezt kedig ez elyen kemény választételt Sulyok önmagátul soha nem merte vóna mívelni, ha az urak közől őnekiek biztatójok nem vót vóna és tanácsadójok; e kedig senki egyéb nem vót, hanem az Szapolyay erdélyi János vajda, ki őket erre vitte és biztatta, mondván nekik: ha ti emberek lesztek, és a ti uratok gyermökének igaz atyjafiai lesztek és jó tútori, hát soha semmi ígíretre sem fogadásra meg nem adjátok a házat, mégnem megelégejtik uratokat minden adósságárul; mert ha megadjátok, soha semmit nem adnak, mind éltig oda leszen minden szolgálatotok és adósságtok, ezt én jól értöm. Ha kedig félnél attul, hogy vagy megfognak vagy egyéb bántásod esnék, ne félj semmit, még az én fejem fennáll, nem hadlak addig, mert én es Erdélybe tiszttartó szolga vagyok, jó vóna bizony, hogy éntőlem es venník el tisztömet fizetetlen, szép szóval és ígírettel; ne hagyjok mi egymást, ha azt akarjok, hogy a mi dolgunk es jó legyen.
Ezt kedig ő nem az őhozzájok való jó szándékbul mívelte vót, hanem hogy mivel mindönbe mind az iffiú király s mind az tanácsbeli urak akaratját megháborítatná, és hogy valaki Magyarországba vóna, kinek valami birtoka vóna és valami tekintet vóna rejá, jelesben pedig a tiszttartók mind ő párti vónának, és őhozzá hallgatnának, és az ő akaratjához tartanák magokat minden emberek ellen; kinek iffiúságátul fogva soha egyéb kívánsága, szándéka és akaratja nem vót, hanem hogy jüvendőre magának fejedelemséget vehetne (amint az ő kívánságának vége meg es mutatta vót jüvendőre), kihoz őneki titkon való párti és baráti vótak, mert valahol Magyarországba, Tótországba és Erdélybe jeles emberek vótak, kiknek mind az országba s mind vármegyékbe szavok járt vóna, és foganatos vót vóna (mint egynehányat, a jelesbét meg es nevezhetjük), egyik: Werbőczy István, ki az időbe personalis praesentia regiae majestatis vót, kinek mind az ország közett, s mind a tanácsba s mind az törvén ítíletibe nagy autoritása vót; másik: Árthándy Pál, kinél nagyobb szószóló az ország közett nem vót; és Tótországbul Glessany Miklós, kinek mind az ország közett s mind az urak közett nagy praktikája vót; és Nikolay Gergely, ki az időbe director causarum vót, kinek udvarnál nagy szereteti es vót, és szava igön foganatos vót, és nagyobb pörösb, patvarosb ember nálánál akkoron nem vót; és az urak rendiről es az király háta megől titkon Korláthköy Péter, ki akoron királynak hopmestere vót, kinek Szepessy Gyürggyel, az vajda öccsivel nagy barátságtartása vót mindenkor; ezenkívől mind az vitézlő rendről, mind az főnemesség közől, vármegyék ispáni közől sok vót, kiket ett mindent meg nem nevezhetőnk, kiket ő mind ez szándékkal csatlott vót hozzája, hogy őmagát jüvendőre fejedelmmé tehesse, és azokat, kit mind az ő rendin uraságra vihessen, kinek kívánságaért végre még az törökkel es kötelességet és barátságot vetött vót (amint egyebött nyilvábban megjelöntöttök, amint azután mind e világnak nyilván vót az őköztök való barátság). Mely kívánság nem nyughatott benne semmikíppen, hanem mindőn úttal okot keresött, hogy miképpen az őbenne megfogantatott mérget kionthatná, és az ő kevánságának eleget tehetne, gondolta vót azt, hogy jó és alkolmas időt talált vóna hozzá, gondolván ez okosságot hozzá, ki miá az ő kívánságának indulatját ezön megkésértené, készörejti az ő pártos emböri által mind az udvarnál s mind kedig az vármegyékbe, hogy kívánnának egy gyűlést tétetni a királlyal és az urakkal elyen jó szándék színe alatt: hogy miért látnák ez országnak naponkent való nagyobb, nagyobb veszedelmét és romlását, és az végvárak szörtelenségét, és hogy az tervényszolgáltatásban es nagy fogyatkozás vóna, hogy ezökről szólanának, látnának és végeznének. Ezt kedig ő nem egyéb okért míveltette, hanem hogy a gyűlésben azokat, akik őneki az ő kívánságának ellene állóknak látatnak vala, és akik miá ő az ő akaratjának eleget nem tehet vala, tisztöktől kivettethetni, és oly tiszttartókat helyhöztethetne, kik midőn annak ideje lenne, az ő kívánságához és akaratjához tarthatnák magokat, és őtet az ő kívánságához hozzásegejthetnék és indíthatnák. Ezök kedig, akik ellen e gyűlést akarta indítatni, jóllehet alábbvalóbb egynehányan vótanak, de főképpen Báthory István vót, ki az időbe naderspán vót, ki őneki igön ellene vót, mert tudta azt és vélte mindenkor, hogy még az ő naderspánságba vagyon, soha az ő kívánságának eleget nem tehetne, mert a naderspán mindenkor ellene állhatna, tiszte es azt mutatná. Annak okáért proponáltatott vót efféle fogyatkozásokat az országba lenni, hogy tudta azt, hogy afféle fogyatkozások vétke mind az naderspán hozzálátatlansága miá eshetnék: mind az végvárak szertelensége, s mind az tervénszolgáltatásnak fogyatkozása, és az ország naponként való romlása. És ezért a naderspánt bintethetnék, mert ezekhez látni mind a naderspánnak kellene. Kibe jóllehet hogy vót valami, jelesben a végvárak szörtelensége, de az egyéb dolgok nem annyira fogyatkoztak vót meg, sem törvényszolgáltatás, sem az országba való elég-erős és igaztétel. Az végházak fogyatkozása sem annyira a naderspán vétke vót, mert ő nem régön lött vót annak előtte naderspánná, és az végházakat ugyanolyan szörtelenségbe találta vót, kihoz lehetetlen dolog, hogy ő hozzá nem látott vóna és a királyt hozzá nem tanácskoztatta vóna, ha az iffiú király tudatlansága szönvedte vóna, és az tanácsbeli urak es akaratosok vótak vóna ahhoz. Mert a naderspán annak előtte végbeli tiszttartó vót, és jó vitéz embör es vót, és jobb szerencsájú vót sokkal vajdánál, mert vajda valahova indult, mindönönnen szégyünnel és kárral jütt meg, mert mindönött verték, jelesben a törökök; Báthory István kedig valahova ment, mindönött nyereséggel járt, ki annak előtte egynehány esztendővel, midőn még temesvári ispán vót vóna, az szerderei szancsákot, ki nagy titkon jütt vót, többel hétezer embörnél az Temesvár vidíkére, és Somlyón fölől, ki még az időbe valamennyire ép vót, mind elrabolván, nagy nyereséggel tért vót vissza, kit Báthory István kevéssé többen harmadfélezör embernél a Temes pusztáján megvárt vót, és két jámbor szolgája, kik viceispáni es vótak, Gechey János és Kutassy Lukács tanácsábul megvert vót, és mindőn nyereségét elvette vót, és népébe nagy kárt tött vót; kinek azonkívöl esze es elég vót: tudta, mi követközhetik az végházak veszedelméből; nem bintethették vóna azzal es, de aki kinek gonoszt kíván, azon vagyon, hogy oly utat találjon rajta, kivel árthasson neki. Más gyűlölségnek es oka megint e vót: hogy midőn még mindketten ifiabbak vótak, és ő vajda vót vóna, Báthory kedig temesvári ispán vót vóna, és egymással barátságos vótak vóna, midőn Székely Gyürgy a körösztösökkel Temesvárat Báthoryra rejá szállotta vót, és vajda az erdélyi haddal rejájok jütt vót, és őket megverte vót, kinél több jót soha az ország javára nem mívelt vót, és Báthoryt az megszállásbul kiszabadította vót, egy compromissomot töttek vót az vajda akaratjábul és kívánságábul egymás között: hogy ha halála történnék az akkorbeli királynak, László királynak, ki igön vén es vót, betegös es vót, és a naderspánnak es Prini Imröhnek, ki az es igön betegös és köszvényüs vót, halála; és ha az ország vagy naderspánt, vagy kedig az új királynak, Lajosnak gyermök vótaért gubernátort fogna választani, ki az országnak, még a gyermök király felnőne, gondját viselné (tudná azt kedig, hogy senki nem vóna egyéb őnáloknál ketten, kit efféle tisztre választhatnának, hanem őközőlök ketten kelle egyiket valamelyiket választani), hogy efféle tisztöt soha egymás ellen és egymás akaratja nélköl fel ne venne egyik es, hanem megalkunnának rajta, melyik venni fel a tisztöt. Ezt kedig vajda okosságbúl mivelte vót, látván mind a királynak vén vótát s mind kedig a naderspán betegös vótát, vélte hogy nem sokáig élhetnek, és az ő halálok után vagy naderspánt, vagy kedig gubernátort kellene az országnak választani. Tudta azt, hogy az udvarnál, mind kedig az közömséges nemesség között Báthorynak nagyobb authoritása és szereteti vóna, hogynem neki, és hogy atyafiasb es vóna az urak között hogynem ő, és régébb nemzetes vóna önálanál, félt azon, hogy mindjárást őtet választják vagy gubernátorrá, vagy naderspánná (amint idővel úgy es történt vót, hogy Báthoryt választották vót a naderspánságra): hogy ez compromissom ellen, ha történnék őtet választani efféle tisztre, hogy ő híré nélköl e tisztöt fel ne vehetnéje, hanem hogy őneki mint nálánál iffiabbnak valami nagy spest és reménységet vethetne, vagy valami szép szót adna neki, és a tisztőt magának ejthetné, vagy kinek ő akarná, kiből oztán az ő kívánságához kinyebben hozzájuthatna. De Báthory, midőn az idő úgy hozta vót, hogy a naderspánságra választották vót, ugyan a compromissom ellen, vajda híri nélköl felvette vót a tisztöt, értvén és végére menvén a vajda kívánságának és gonosz szándékának. Ez okokért vajda mindönkor okot keresett, hogy mivel őtet az naderspánságbul kiejthesse, az gyűlést mind naponkint erősben ingörlötte lenni, és készerítette az országbeliekkel (titkon őket jártatván és ösztökelvén, hogy a királyt és az urakat készerítetnék a gyűlést hirdettetni és tétetni, kit mind a király az ő iffiúságábul s mind kedig az tanácsbeli urak, főképpen kedig a naderspán igön nehezen vettenek az országbeliektől, mert gondolták azt, hogy nem jó végre lenne ez gyűlés, kinek semmi oka és szöksége nem vóna, kiért lenni kellene, hanem hogy valakinek nyomorúsága következnék belőle; és nemcsak az urak, de még a király es félt igön, hogy valami nyomorúsága következzék belőle, ki mindenkor kétséges vót a vajdába, jóllehet vajda mindenkor igön nagy hívnek tetette magát a királynak), de főképpen félt magának a naderspán, ki nyilván tudta az vajda őhozzá való gonosz szándékát és gyűlölségét, örömest a gyűlésnek ellene állott vóna, és eltávoztatta vóna, hogy ne legyen, vélvén azt nyilván, hogy azt mind vajda indította vóna, és csak az ő veszedelmére. Ezenképpen mind királynak s mind az országbeli uraknak idegönnek tetszött a gyűlésnek lenni, kibe ellent es tartván többig esztendőnél, nem hatták és nem engedték a gyűlést lenni. De midőn az országbeli köznemesség (mint kiket minduntalan ösztökéltek) és az ő alattomba való pártjai es nem akartak vóna nyugonni, hanem minduntalan futnának, és szorgalmaztatnáják mind a királyt, mind naderspánt, mind az urakat, intvín és kérvén őket, hogy a gyűlésnek engednének meglenni, kit nyilván hinninek, hogy Istentől vóna ennek indulatja, hogy ez ország el ne veszne, kiből annyi java lenne és következnék az országnak, hogy kinél Istentől sem kívánhatnának jobbat, mert az országbeliek látván veszedelmét hazájoknak, annyira megkeseröttek vóna, hogy készek lennének fejenkint ő magoktul, e szegény országnak megmaradásaért fejük és jószágok fottáig, az király javáért és az ő megmaradásukért mindent mívelni, kinek nem kellene elmúlni, és ezt ne halogatnák, ez elyen jó szándéknak ne hadnának hejába elmúlni, kinek esmeg csak Isten tudja, még nem adatnék ilyen jó ok.