ZAY FERENC
AZ LANDORFEJÍRVÁR ELVESZTÉSÉNEK
OKA E VÓT, ÉS ÍGY ESÖTT
OKA E VÓT, ÉS ÍGY ESÖTT
Midőn László király látta vóna, hogy ő hadakozással és
fegyverrel Magyarországot a török ellen meg nem oltalmazhatná, ő maga es nem
arra való vóna, hogy hadakoznék, az magyari urak es kedig (kikkel ő semmit nem
bírhat vala) nem az ország oltalmára viselnének gondot, hanem ki-ki mind az ő
maga hasznát keresné, és egymást gyűlölséggel és háburóval kergetnék, és ezalatt
a török naponkint hatalmaznék, és az végvárakba mind Boznába s mind
Horvátországba és Tótország végébe sokat elvett vóna, kiket király csak
költséggel sem tarthat vala az magabíratlanságtul, gondolta azt magába: hogy ő
az törökökkel frigyüt tegyen, és megbékéljék vele. Választja bé egynehány
rendbeli fő követét Konstancinápolyba szultán Szelim császárhoz (amint
annak előtte az atyjához es Bajazid császárhoz köldözött - amint Kis Horváth
Jánost es köldte vót bé Bajazid császárhoz, ki a császártul kérte vót meg
Konstancinápolyban az Alamisnás Szent János testét, kit királynak hozott vót
nagy kedven, kin a király és mind a magyari urak igön öröltenek - és frigyet
tartott vele), hogy ővele es azonképpen frigye lenne, és békesség lenne köztök.
Választja legutolszor bé hozzája Bélay Borbást, sokadmagával és jó szörrel, ki
által az békességet vele megújítaná. De azután, hogy Bélay bément vóna,
nem sok idő múlva király meghal, és száll az ország gondja a fiára, Lajos
királyra, ki igön iffiú és tudatlan vót, mert még ugyan gyermek vót. Kit midőn a
törek császár meghallott vóna, választja ő es az iffiú királyhoz két főemberét
követségen, kiket csaussoknak szoktak hínia, kik által ő es az atyjával való
békességet megújítanája; és hogy örök békesség lenne mindörökké az jüvendő terek
császárok közett és az jüvendő magyari királyok közett, kíván vót és
kéret vót az országtul és királytul adót; Bélay Borbást azonközbe magánál
tartóztatván, és vele az Kuzul bassa sah Zmail viadaljára elvivén, hogy csak
látná az ő hatalmasságát és számtalan népét, kit oztán meg tudna az ő urának és
az országbeli nagy uraknak beszélni. És ezután az egyiptomi királyra es, azkit
minálunk szoltánnak mondnak, midőn hadakozni kezdett vóna, kit annak előtte
atyjájá fogadott vót, és ez szín alatt nem tudván tőle félni, készöltelen talált
vót, és nagy csalárdsággal megvert vót, és megfogott vót, és fel es
akasztatta vót, és ezenképpen az egész Egyiptomot, Alaxandriát és Mizirt és
egyik részét Szerecsenországnak megvett vót, Bélayt ott es vele hordozta vót,
kit az oda való népek előtt magyari királynak mondatott és hívattatott, vagy
hatezer embert, boznaiakat, rácokat magyar módra őtöztetvén, és magyar módra
zászlókat íratván, hogy a magyari király es őhozzája hallgatna, és segitségeül
mellé jütt vóna, hogy ezzel inkább az országokat magához hajthatta vóna, amint
meg es hajtotta vót. De ezt megmívelvén az császár, nem sokat élt vót,
megholt vót, ki után választották vót a császárságra a fiát, Szulejmánt.
Ezönközbe kedig vót az császár ez szándékba, hogy Bélay Borbást
el ne eressze, hanem a választ magyari királytul az adó felől megvárja, és ha
király az adót meg akarandja adni, hát ő az Kuzul bassára hadakozzék, és Bélayt
jó válasszal hazaeressze, hol kedig nem, tahát a hadakozást Magyarországra
fordítsa; de miért a halál az ő szándékának elejit vette vót, ezt nem érhette
vót.
Ezalatt kedig az király és az urak hallván az császár kevély
kívánságát, hogy őtőlek és az országtul, ki annak előtte soha adó-adó nem vót
senkinek, mint afféle iffiú király és olyan nagy akarú kevély urak, kik az időbe
épp országba uralkodtak, nagy nehezen vevén és hallván a követséget, és
megbúsúlván azon es, hogy az ő követeket haza nem eresztette vóna, nem akarnak
neki semmi választ tenni, hanem vetik először ugyanottan Budán őrzet alá, azután
köldik Tata várába az vén Bornemisza János őrizeti alá, és ott immár
egynehány esztendeje múlt vót el, hogy tartották vót őket.
És midőn meghallották vóna, hogy a császár megholt vóna, és
mást tettek vóna császárrá, a két csaussnak, a követnek, némit bosszúságbul,
némit kedig hogy azzal császárt megijesszék, és főképpen kedig értetlenségből és
tudatlanságbul, hogy a császár megijedvén ne merne tőlek adót kérni, és hogy
efféle követséggel többé hozzájok ne merne köldeni, nem nízvín azt es, hogy az ő
követik Bélay ott benn vóna, mondják, hogy Várday Pál akaratjábul és tanácsábul,
ki akkor egri pispök vót, az vén Bornemisza mívelte vóna, mind orrokat, fölöket
elmetélvén, király híri nélköl és az urak híri nélköl, olyan megtagolván es
rútítván a Dunán Fejírvár alá bocsátják, kiket onnét Szenderőre késértetnek alá.
És onnét az iffiú és új császárnak hírré teszik, hogy mi módon eresztötte vóna a
magyari király az ő atyja követit válasz nélköl, mind orrokat, fölöket
elmetélvén, kit midőn az új császár megértött vóna, igön megbúsult vót rajta, és
minden hadakozó szándékát, ki őneki az persiai királyra vót,
Magyarországra fordítja, és azt mondják, hogy mondotta vóna: Én az ő követét nem
bántom, mert követet nem illik bántani; mert a követnek semmi bíne nincsen: ha
mit neki parancsolnak, azt kell neki mondani. De vagy rajta halok meg minden
népemmel, vagy az én atyám követi bosszúságát, és az énrajtam lett kisebbséget
bosszúállással akarok megtérítenöm. Mely követeket meghagyá császár hogy
levágnák, és a Dunába vetnék, hogy az ő kisebbségére ne élnének.
És a készölettel, akit az atyja kíszítött vót még annak előtte,
kik azt mondják, hogy Ródra, kik kedig azt mondják, hogy Kuzul bassa mindjárást
Magyarországra indul, többel háromszázezer embernél. És Bélay Borbást Szófia
várasátul az útbul elereszti, és azt hagyja neki: hogy megmondja urának, magyari
királynak, hogy őrejá menne. És minden hadát neki megmutatván, meghagyja neki:
hogy megmondja urának, minemő haddal menne rejá, és meg akarja az ő atyja követi
bosszúját és az ő kisebbségét téríteni, és ha békességet nem akart vele
tartani, tartoznék hadakozáshoz.
Jóllehet az császár indulatját még annak előtte Bélay királynak
és az uraknak még Konstancinápolybul hírré tötte, de midőn oztán őmaga
megjutott, mindőn készöletét és szándékát császárnak nyilvábban megbeszélötte
vót, hogy a szándékba vóna, hogy először Fejírvárát és Sabácot
megvennije, azután az egész országot el akarná rontani.
Kit midőn mind király s mind az urak megértöttek vóna
nyilvábban, megrettennek rajta, jelesben az urak, kik értötték, micsoda a
Fejírvár elveszése, mi követköznék belőle, ha azt a terek megvenní (a király,
aki akkor még igön iffiú vót, annyira nem értötte), akarják és végezik azt, hogy
a várat megtakarják és épejtsék, mind néppel, éléssel s mind porral, ami arra
való szökség vót vóna, és hogy új tiszttartókat es és főurakat vetnének belí,
kik a háznak tudnák gondját viselni. Mert az időbe gyermök tiszttartója és bánja
vót Fejírvárnak, Terek Bálint, ki az atyja halála után, Terek Imreh után, maradt
vót a bánságba, mely Terek Imreh az Paksy Mihály helyébe, ki az sarnói
veszedelemkoron, midőn János vajda ment vót Sarnó alá, veszett vót el,
választatott vót a bánságra. És ő ott nem létébe, mint ki gyirmek vót, vótak
csak vicebáni benne, egyik Oláh Balasko, a másik Móré János. És a két rokona
Sulyok István és Sulyok Balás úr képe levén, kik tútori es vótak Terek
Bálintnak, a tanácsbeli urak király szavával hívatják fel nagy hamarsággal a két
Sulyokot, kiknek egyik, az öregbik, István neven, midőn felment vóna, és neki a
király tanácsába ugyan a király szömélye előtt a király akaratját
megmondották vóna és mind az urakét es, hogy az házba tiszttartót akarnának
vetni, mert az ő ura gyermök vóna, és egyéb szökséggel es meg akarnák takarni,
mert jól értení ő es, hogy törek császár útba vóna, és nyilván rejá akarna
jünni, azért idejin hozzá akarnának látni, hogy valami szörtelenség miatt el ne
veszne, kiben ha ellent tartanának, és a háznak valami történnék, senki oka nem
vóna, hanem az ő ura, és ők ketten. De ő ugyanottan az tanácsba, semmit nem
várván, a választ tötte vót: Az én uram és mi es az mi urunk után készek
vagyunk őfelségének azt házat megadnunk, amint a mi urunk, és mi es a mi urunk
után immár egynehányszor megkínáltok őfelségét s ti kegyelmeteket es, de úgy,
hogy az mi meghót urunk, a Terek Imreh szolgálatját és adósságát, és azután e
mastani urunkét es, kit ők Fejírvárra költöttenek, megadván és fizetvén, készek
vagyunk őfelségének és ti kegyelmeteknek megadni; ezenkivel, ha az mi urunk
gyermökét meg nem elégíti őfelsége, általánfogva halálig sinkinek nem
akarjok adni, vagy jű császár, vagy nem jű. A mi urunk gyermökének mi meg nem
akarjok torkát metszeni; sőt ezt mondom: ha e mai nap Fejírvárat egyfelől törek
császár szállaná meg, másfelől őfelsége, nem tudom soha, melyiknek adnók meg
hamarébb, ha törek császárnak-i, vagy őfelségének, mind halálunkig, még nem
megleszön az mi urunk gyermöke adóssága és az sok jámbor szolgálatja.
