Az új naderspánt kedig onnét az országbeli fő-fő nemesek és az
urakba es egynehányan nagy sereggel kernyülveszik, és nagy dobszóval és
trombitaszóval szállására késérik nagy örömmel, mert a vajda trombitásit és
dobosit és minden szörszámát odahorták vót az ő szállására. Kit midőn Báthorynak
megmondtak vóna, azt mondotta vót: Örök Isten, mire hattad énnekem e mai
napon érnöm, nemcsak az ennenmagam kisebbségére, de még az én megholt régi
nemzetségömére; ha teneked kellemetős, ne hagyd níznöm az én kisebbségömet, végy
ki e világbul, vagy pedig szabadíts ki ez nyomorú kisebbségből. Mit vétöttem vót
én országbeli nemesuraimnak, kiknek én legkisebbikét es nemkölömben láttam
mindenkoron mint tulajdon atyémfiát? De állja meg az én bosszúságomat az Úr
Isten! Ezt nagy sírva mondotta.
Hatvanba ezután nem soká késvén, és nem sok dologrul végezvén
(mert az gyűlésnek summája csak az vót, az pártosok kívánságának elég lött vót),
valami egynehány közdologrul való artikulust szöröznek, a többi között jelesbet,
hogy az végvárak szökségére egy ravást adjanak, kibe nemcsak parasztok de
egyházi népek es, plebánosok, ortármestörek, kápolnamestörek, kiknek jüvedelme
vóna, és egyházhelyi nemesek es fizessenek; és ennek e pénznek kencstartóságára
Paksy Jánost (aki a Mohács mezein veszött vót el azután), ketten más főnemessel
választották vót, hogy az egész adó pénze ő kezökbe járna, és ők járnák
meg és látogatnák meg mind az egész országbeli végházakat, és akinek mint
kellene hozzálátni, az pénzből megszörzenék, és számot tartoznának róla tartani;
kibe azután semmi nem lőtt vót, mert sem az ravás ki nem ment vót, sem az
végvárak szöksége meg nem látott vót. Az több köz artikulusok végezését,
kiíratását, és a vármegyékre való kiköldözését az ország királyra és az urakra
és egynehány választott embörre bízzák, hogy Budán végeznék el. Ő magok kedig
mind hazaoszolnak, ki-ki mind házához, király es mind az urakkal
egyetömbe örömest Buda felé indult vót, kiknek nagyobb kívánságok nem vót, hanem
hogy onnét elmehessenek.
Az új naderspán es nagy örömmel Budára felmegyen, kit az ő
párti és az vajda szolgái nagy tisztességgel és udvarlással vittek és késértek
vót Budára; vajda es királt, kinek hívségét akarta jelenteni, Budára kíséri nagy
sereggel, de sokkal inkább ment az új naderspán kedvéért, hogy azt
béhelyheztesse és megerősítse tisztébe és helyibe, hogy nem az király
késéréseért vagy kedveért. Onnét az artikulusokat mindenfelé elköldözik. Azután
az vajda és az új naderspán az ő pártjokkal azon meg nem elégösznek, hogy az
jámbort az naderspánságbul kivetötték, és megnyomorították, de még más
álnokságot es gondoltak, hogy kivel ők jüvendőre mindenek ellen erősbek
lehetnének, és az ő kívánságokat inkább végrevihetnék. Ez szín alatt, hogy az
országba az szegény nemesnépekön az hatalmas uraktul és az urak szolgáitul sok
hatalmasságok esnének és nyomorgatások, kik sem király őfelségétől, sem
az törvénytől nem félnének: annak okáért szökség vóna, hogy önnenmagok magoknak
oltalmára gondot viselnének, és az új naderspánnak segétséggel lennének, és egy
kötelesség alatt való gyüleközetöt szerzenének, kiben akik benne akarnának
lenni, hit alatt egymásnak kötelesök lennének, és egybeeskönnének: hogy ha
valamelynek közölök valakitől bántása esnék és valami törvénytelensége, akárki
lenne, őfelségétől megválva (királyt ez szép szín alatt egyelőbe exemptussá
akarták tenni, hogy inkább az ő álnokságok ki ne jelönnék), vagy úr
lenne, vagy az urak szolgája vóna, vagy nemes vóna, hogy azon mind fejenkint,
fejük fottáig, marhájok és jószágok fottáig rajta lennének, és rajta halnának
meg, mindaddig, mégnem az ő atyjokfiának igazat vennének. Mely
kötelességöt Kalandosnak nevezteték. Ezt hogy miért elyen jó szín alatt
hirdették vala ki, mint új dolog, tetszött vót az községnek, kit az pártosok és
az új naderspán népe és az vajdához tartozók az nemesség között éjjel-nappal
nagy titkon futottak, annyira, hogy csakhamar egy vagy másfél hónap alatt több
háromezer nemesember gyermökénél beleadta vót magát. És nagy erős hittel
egybeadták vót magokat, nem kedig csak az alávalója az nemességnek, hanem az
színe, kiknek azon vajda pártosi Ártándy és Glessany vót feje, kiknek
gyüleközetik Szent Jánosba, az barátok kalastromába lejelt gyűlések néha egy
hetön kétször, hétfőn és péntökön, néha egyször, péntökön. És midőn többen
gyűlhettek be, akkor a szentegyházba gyűltek bé, midőn kedig kevesebben
gyűltek bé, akkor csak az refektóriumba gyűltek bé. Es annyira nevekedik vót
naponkint ez Kalandos elyen szép szín alatt, hogy ha az Isten és az urak rejá
nem gondoltanak vóna, és az hamisan lött naderspánt meg nem cserélték vóna, és
az előbbinek Báthorynak meg nem adták vóna, és így le nem szállították vóna,
jüvendőre nemcsak sok rendbeli úrnak lött vóna belőle nyomorúsága, de még
királynak es bántására lött vóna. Mert ezt ők arra és avégre indították vót,
hogy ezzel Magyarországba valahol főnemes nép lött vóna, mind az ő
kötelességökbe vót vóna, hogy midőn ők látták vóna az ő kívánságoknak ideit,
pénz nélköl és keresés nélköl mind pártjok, mind hadok lött vóna. De az Isten
nem szömvette, az urak es eleit vették, mert nem sok idő múlva más gyűlést
hirdettetének az régi szokott helyre, az Rákosra, holott mind királynak s
mind az uraknak s mind az Báthory atyjafiainak, és az országbeli jámboroknak es,
akiknek mindnyájoknak igön ellenök esött vala az ártatlan ember bántása,
nyomorúsága, újonnan végeznének, és jámbornak, Báthorynak az elébbi helyét
megadák, az hamisan belimentet belőle kivetnék. Kit még annak előtte idein
Werbőczy megértött vala; amint Báthoryt Hatvanbul nagy szégyünére kiigazította
vala, ő kétször nagyobb szégyenére ment vót ki Budábul, ki ha el nem ment vóna,
és a Rákosra a gyűlésbe kaphatták vóna, nyilván hogy mind konconkint hánták
vóna, de ő az ő életére rejá gondolt vót, és idein Budábul kiment vót, hova
vajda sem jütt vót bé, ő es tartott magának; amely kedig az pártosokba ott vót
es, úgy tartotta magát, mintha ott sem vót vóna. Így vették vót eleit az
jámborok a királlyal ez gonosz indulatnak és mind a két álnokságnak, az hamis
naderspántételnek és az Kalandosnak, így fogyattatták vót el végét. Ez elyen
gonosz pártoskodás miá és indulat miá esött vót vajdátul az Sulyokoknak való
tanácsadás es: hogy meg ne adnák királynak az házat (amint meg nem es adták vót,
és népér sem bocsáták vót beli), es ezönközbe a jó végház emiá nagy szörtelen
maradt, mind nép miá, mind élés miá, főképpen kedig por miá és álgyú
miá.
Császár kedig, amint elindult vót az nagy készölettel, akit még
az atyja készejtött vót, Bélay Borbást előtte királyhoz kibocsátván,
lassan-lassan mindönnap előbb-előbb jű vót, az aratásnak ideit várja vót, hogy
hadának inkább élést találhatott vóna, ki immár elközelgett vót. És midőn
Szenderőhoz nem messze vót vóna, népét kétfelé szakasztja, az romániai hadát,
két negyvenezer emberét és háromezer jancsárát Piri pasa keze alá adja, ki még
atyjátul maradott vén és fővezír vót, álgyúkkal és egyéb szörszámokkal Szabács
alá ereszté, hogy ő azt addig még ő Fejérvárrá érköznék, és a Száván
általköltöznék, megvennije.
Mely Szabács várát annak előtte az ő eleje, az ő déd űsi,
szultán Mehmeth, aki Konstancinápolyt megvette vót, és Fejérvárat es utolban
megszállotta vót, és hogy azt meg nem vehette vót, hogy Magyarországra réve
lehessön, kiből mindenkoron rejá törhessen, gondolta vót csináltatni, először a
helyt megjártatván, és megkeresvén egy várat, kit nagy hertelen csináltatott
vót, és hogy a magyarok meg ne segéthessék, és a hosszú mívről el ne verjék,
hogy az tornyait és bástyáit csináltatta vót kőből, a közit-közit mind nagy erős
és öreg baronaravásokbul két szörrel, kiket egy-egy ölni hosszasságú temérdök
vasszegekkel szegeztetött vót egybe, és temérdök földdel tőtette vót meg, ki
jóllehet hogy hamar míves vót, de hatalmas igön, erőses vót. A várat kedig
kettősön csináltatta vót, kilső és belső várat csináltatott vót, azt es
hamarságért, mert először csak a kilsőt csinálta vót, és hogy a kicsin
vót, nem sok nép fért beli, azután más esztendőre csináltatta vót az másikat a
belsőt; a kilsőnek csak négytornyú bástyát csinálhatott vót a négy szegeletin,
mert az nemigön nagy vót, de az belsőnek, miért hogy nagyobb vót, az négy
szegeletin es négy toronybástyát csináltatott vót, az négy oldalán es
mindönfelől mindenik oldalán egy-egy tornyot rakattatott vót, és annak fölette
középaránt az belső várba kilencedik tornyot rakattatott vót, ki mind az
többinél nagyobb és magasb vót, temérdök kőfalokkal csináltatta vót, és
azok környül szélös és mély vízárkot vettetött vót, és hogy az szabácsiaknak az
fejírváriak ne árthassanak, és minduntalan ne kergethessék, az fejírváriak ellen
az szabácsiaknak oltalmul és sztrásájul Havalát, kit mi Sarnónak hívunk,
csináltatta vót. Mely Szabácsbul azután Magyarországnak nagy romlása esött vót,
és egynehány vármegyéje teljességgel elpusztult vót: Szeröm vármegye, Valko
vármegye, Baronya vármegye és Posga vármegye, és Tótországnak jó része, amint
mast es Szerömbe és Valkóba sok régi elpusztult várak, várasok és szentegyházak
bizonyságot tesznek róla, kiből annyi messze jártak rablani a törökök, a régi
Ali bég, hogy midőn Mátyás király Újhelyt vítatta, akkoron ő ott negyvenezör
embörrel költözött vót által, és hogy immár mindönött a földet elpusztította
vót, és nem vót hol rablani, az Dráván Szent-Gyürgyün általköltözött vót, és ott
a Dráva-parton az hajók és a rév őrzésére tízezer embert hagyott vót, a többivel
az harmincezer embörrel mind Baronyán, Somogyon által ment vót, és Szala
vármegyébe Haholtig, Sejtörig és Falkosig rabolt vót és égetött vót, és nagy
nyereséggel, nagy békével visszatért vót, és hazament vót. Kit Mátyás király
igön megbosszult vót, és azután mindenkoron nagy gondja vót rejá, hogy mi módon
azt a veszedelmet eltávoztathatná, és azt a törököktül megvehetni, de tutta a
jó, okos fejedelem, és gondolta, hogy ő az császár hatalma ellen nem állhatna,
és olykor, midőn a török császár az ő hadát felveheti, hogy meg nem szállhatná,
mert akkor ő es segétségére érköznék, és kárral, kisebbséggel kellene
alúla eljünni; végezte vót magában azt, hogy olykor szállja meg, midőn török
császár ingyen nem vélné, és segétségöt neki nem tehetne, azaz: télbe, midőn
mennél erősb tél lehetne, hogy mind az Száva s mind az árokjai béfagynának, kire
három esztendeig készölt vót mind álgyúival és egyéb szörszámivel, és három
esztendeig mind az egész Mezőségön a Tiszántul Váradtul fogva mind Pestig,
valahol szőcs vót vagy várason, vagy falun, mind őneki míveltek ködmenöket és
keztőket nyócezer emberre valót, kit osztán ő akor a drabantoknak, akinek
kevesb ruhája vót, osztott vót el, mert oly nagy télbe szállotta vót meg, hogy
nemhogy hadakozni, de még egyéb dolgaért es embör nem örömest ment vóna ki
házábul, hogy török császár es nemhogy szállástul féltötte vóna akorba, de
ingyen nem vélte vóna. Olykor hogy mind az vizek, mint a föld erősen megfattak
vót, az ő ködmenöket és a keztőket drabantinak kiosztván, ment vót rejá csak
harminckétezer emberrel és tizönnyóc öreg álgyúval, ki alatt mind úrfiak
közől s mind nemesek közől és az egyéb vitéz nép közől szántalan sok nép veszött
vót el, kit harmincnegyednapra vött vót meg nagy munkával, midőn immár az kilső
várat megvette vóna, az belsőnek es tornyait mind eltörette vóna, az törökök es
csak kevesen marattak vóna meg elevenségbe, és az középső toromba szorultak vóna
bé, onnét oztán hitöt kérvén, királynak az házat megadják, kit jóllehet király
immár egynehány nap erővel es megvehetött vóna, de hogy hamarébb kezéhez
juthasson az ház, alig várta; hogy kezébe jusson, hitöt adott vót nekiek,
nem nízte, hogy sok jámbor szolgáját ölték vót meg, kibocsátja őket a torombul,
kikbe immár csak kétszáz török vót eleven, kik midőn kijüttek vót az torombul, a
feje-feje mind Mátyás királynál maratt vót meg, nem mertek császár eleibe menni,
kiknek Mátyás király jó fizetést és jó szört tött vót, az alávalója kedig
Törekországba mentek vót, kiket király Sarnóba békével késértetött vót, kibe
midőn törek császárnak híre ment vót, azt mondják, hogy az szakállát
fogta vót húznia bánatjába. Kit Mátyás király azontúl kőfalokkal erősen
és szépön megépejtött vót. Mely alá mikor Piri pasa érközött vóna a haddal, és
megszállotta vót, azt es elég szörtelen találta vót, mert ahhoz sem láttak vót
az urak sem fizetéssel, sem egyéb szökséggel, jóllehet, hogy tiszttartó
mind királynak s mind az uraknak megizente vót, hogy a császár hada rejá menne,
és látnának hozzá mind néppel s mind porral s mind kedig éléssel, hova
választottak vót kétszáz darabantot és egynehány szekér port és pénzt es, valami
élést es, de igön késen, mert még csak Szerömbe es alig érkeztek vót alá, addig
Piri pasa a várat megvette vót, kibe akkoron vót tiszttartó vagy bán Thorma
András, ki értvén, hogy a had rejá jünne, ötszázadmagával szorul beli, kire Piri
pasa rejá szállja a várat, és tizenöt nap éjjel-nappal törette és ostromlatta
vót, és midőn immár a várban az nép es megfogyatkozott vót, az por es
teljességgel elfogyott vót, nem vót mivel csak egyször es immár lőniük, és a
török mind a kilső várat megvette vóna, a belsőbe es ostrommal bément
vóna, a jámbor tiszttartó az ő hitinek és tisztösségének az jámbor vitézökkel,
akikkel benne vót, eleget akart tenni, halálával akarta a házat megadni, ami
kevesen vót immár benne, egybeöti magát, és a vár piacára, a törökökre
rejá öt, és mindaddig vítt a törökökkel, még egyetlen egy fennállott bennök, és
mind egyig levágatták benne magokat, a törökökben es nem keveset vágtak vót le.
És tizönhetednap úgy veszik meg a jó végházat, kit a régi, jámbor fejedelem nagy
sok jámbor halálával és munkával vött vót meg, az utána való fejedelmek nagy
szörtelenséggel és hozzálátatlansággal vesztöttek vót el, ki az országnak nem
kicsin ótalmára vót.
