2012. február 29., szerda

Az landorfejírvár elvesztésének oka e vót, és így esött 4.

Az új naderspánt kedig onnét az országbeli fő-fő nemesek és az urakba es egynehányan nagy sereggel kernyülveszik, és nagy dobszóval és trombitaszóval szállására késérik nagy örömmel, mert a vajda trombitásit és dobosit és minden szörszámát odahorták vót az ő szállására. Kit midőn Báthorynak megmondtak vóna, azt mondotta vót: Örök Isten, mire hattad énnekem e mai napon érnöm, nemcsak az ennenmagam kisebbségére, de még az én megholt régi nemzetségömére; ha teneked kellemetős, ne hagyd níznöm az én kisebbségömet, végy ki e világbul, vagy pedig szabadíts ki ez nyomorú kisebbségből. Mit vétöttem vót én országbeli nemesuraimnak, kiknek én legkisebbikét es nemkölömben láttam mindenkoron mint tulajdon atyémfiát? De állja meg az én bosszúságomat az Úr Isten! Ezt nagy sírva mondotta.

Hatvanba ezután nem soká késvén, és nem sok dologrul végezvén (mert az gyűlésnek summája csak az vót, az pártosok kívánságának elég lött vót), valami egynehány közdologrul való artikulust szöröznek, a többi között jelesbet, hogy az végvárak szökségére egy ravást adjanak, kibe nemcsak parasztok de egyházi népek es, plebánosok, ortármestörek, kápolnamestörek, kiknek jüvedelme vóna, és egyházhelyi nemesek es fizessenek; és ennek e pénznek kencstartóságára Paksy Jánost (aki a Mohács mezein veszött vót el azután), ketten más főnemessel választották vót, hogy az egész adó pénze ő kezökbe járna, és ők járnák meg és látogatnák meg mind az egész országbeli végházakat, és akinek mint kellene hozzálátni, az pénzből megszörzenék, és számot tartoznának róla tartani; kibe azután semmi nem lőtt vót, mert sem az ravás ki nem ment vót, sem az végvárak szöksége meg nem látott vót. Az több köz artikulusok végezését, kiíratását, és a vármegyékre való kiköldözését az ország királyra és az urakra és egynehány választott embörre bízzák, hogy Budán végeznék el. Ő magok kedig mind hazaoszolnak, ki-ki mind házához, király es mind az urakkal egyetömbe örömest Buda felé indult vót, kiknek nagyobb kívánságok nem vót, hanem hogy onnét elmehessenek.

Az új naderspán es nagy örömmel Budára felmegyen, kit az ő párti és az vajda szolgái nagy tisztességgel és udvarlással vittek és késértek vót Budára; vajda es királt, kinek hívségét akarta jelenteni, Budára kíséri nagy sereggel, de sokkal inkább ment az új naderspán kedvéért, hogy azt béhelyheztesse és megerősítse tisztébe és helyibe, hogy nem az király késéréseért vagy kedveért. Onnét az artikulusokat mindenfelé elköldözik. Azután az vajda és az új naderspán az ő pártjokkal azon meg nem elégösznek, hogy az jámbort az naderspánságbul kivetötték, és megnyomorították, de még más álnokságot es gondoltak, hogy kivel ők jüvendőre mindenek ellen erősbek lehetnének, és az ő kívánságokat inkább végrevihetnék. Ez szín alatt, hogy az országba az szegény nemesnépekön az hatalmas uraktul és az urak szolgáitul sok hatalmasságok esnének és nyomorgatások, kik sem király őfelségétől, sem az törvénytől nem félnének: annak okáért szökség vóna, hogy önnenmagok magoknak oltalmára gondot viselnének, és az új naderspánnak segétséggel lennének, és egy kötelesség alatt való gyüleközetöt szerzenének, kiben akik benne akarnának lenni, hit alatt egymásnak kötelesök lennének, és egybeeskönnének: hogy ha valamelynek közölök valakitől bántása esnék és valami törvénytelensége, akárki lenne, őfelségétől megválva (királyt ez szép szín alatt egyelőbe exemptussá akarták tenni, hogy inkább az ő álnokságok ki ne jelönnék), vagy úr lenne, vagy az urak szolgája vóna, vagy nemes vóna, hogy azon mind fejenkint, fejük fottáig, marhájok és jószágok fottáig rajta lennének, és rajta halnának meg, mindaddig, mégnem az ő atyjokfiának igazat vennének. Mely kötelességöt Kalandosnak nevezteték. Ezt hogy miért elyen jó szín alatt hirdették vala ki, mint új dolog, tetszött vót az községnek, kit az pártosok és az új naderspán népe és az vajdához tartozók az nemesség között éjjel-nappal nagy titkon futottak, annyira, hogy csakhamar egy vagy másfél hónap alatt több háromezer nemesember gyermökénél beleadta vót magát. És nagy erős hittel egybeadták vót magokat, nem kedig csak az alávalója az nemességnek, hanem az színe, kiknek azon vajda pártosi Ártándy és Glessany vót feje, kiknek gyüleközetik Szent Jánosba, az barátok kalastromába lejelt gyűlések néha egy hetön kétször, hétfőn és péntökön, néha egyször, péntökön. És midőn többen gyűlhettek be, akkor a szentegyházba gyűltek bé, midőn kedig kevesebben gyűltek bé, akkor csak az refektóriumba gyűltek bé. Es annyira nevekedik vót naponkint ez Kalandos elyen szép szín alatt, hogy ha az Isten és az urak rejá nem gondoltanak vóna, és az hamisan lött naderspánt meg nem cserélték vóna, és az előbbinek Báthorynak meg nem adták vóna, és így le nem szállították vóna, jüvendőre nemcsak sok rendbeli úrnak lött vóna belőle nyomorúsága, de még királynak es bántására lött vóna. Mert ezt ők arra és avégre indították vót, hogy ezzel Magyarországba valahol főnemes nép lött vóna, mind az ő kötelességökbe vót vóna, hogy midőn ők látták vóna az ő kívánságoknak ideit, pénz nélköl és keresés nélköl mind pártjok, mind hadok lött vóna. De az Isten nem szömvette, az urak es eleit vették, mert nem sok idő múlva más gyűlést hirdettetének az régi szokott helyre, az Rákosra, holott mind királynak s mind az uraknak s mind az Báthory atyjafiainak, és az országbeli jámboroknak es, akiknek mindnyájoknak igön ellenök esött vala az ártatlan ember bántása, nyomorúsága, újonnan végeznének, és jámbornak, Báthorynak az elébbi helyét megadák, az hamisan belimentet belőle kivetnék. Kit még annak előtte idein Werbőczy megértött vala; amint Báthoryt Hatvanbul nagy szégyünére kiigazította vala, ő kétször nagyobb szégyenére ment vót ki Budábul, ki ha el nem ment vóna, és a Rákosra a gyűlésbe kaphatták vóna, nyilván hogy mind konconkint hánták vóna, de ő az ő életére rejá gondolt vót, és idein Budábul kiment vót, hova vajda sem jütt vót bé, ő es tartott magának; amely kedig az pártosokba ott vót es, úgy tartotta magát, mintha ott sem vót vóna. Így vették vót eleit az jámborok a királlyal ez gonosz indulatnak és mind a két álnokságnak, az hamis naderspántételnek és az Kalandosnak, így fogyattatták vót el végét. Ez elyen gonosz pártoskodás miá és indulat miá esött vót vajdátul az Sulyokoknak való tanácsadás es: hogy meg ne adnák királynak az házat (amint meg nem es adták vót, és népér sem bocsáták vót beli), es ezönközbe a jó végház emiá nagy szörtelen maradt, mind nép miá, mind élés miá, főképpen kedig por miá és álgyú miá.

Császár kedig, amint elindult vót az nagy készölettel, akit még az atyja készejtött vót, Bélay Borbást előtte királyhoz kibocsátván, lassan-lassan mindönnap előbb-előbb jű vót, az aratásnak ideit várja vót, hogy hadának inkább élést találhatott vóna, ki immár elközelgett vót. És midőn Szenderőhoz nem messze vót vóna, népét kétfelé szakasztja, az romániai hadát, két negyvenezer emberét és háromezer jancsárát Piri pasa keze alá adja, ki még atyjátul maradott vén és fővezír vót, álgyúkkal és egyéb szörszámokkal Szabács alá ereszté, hogy ő azt addig még ő Fejérvárrá érköznék, és a Száván általköltöznék, megvennije.

Mely Szabács várát annak előtte az ő eleje, az ő déd űsi, szultán Mehmeth, aki Konstancinápolyt megvette vót, és Fejérvárat es utolban megszállotta vót, és hogy azt meg nem vehette vót, hogy Magyarországra réve lehessön, kiből mindenkoron rejá törhessen, gondolta vót csináltatni, először a helyt megjártatván, és megkeresvén egy várat, kit nagy hertelen csináltatott vót, és hogy a magyarok meg ne segéthessék, és a hosszú mívről el ne verjék, hogy az tornyait és bástyáit csináltatta vót kőből, a közit-közit mind nagy erős és öreg baronaravásokbul két szörrel, kiket egy-egy ölni hosszasságú temérdök vasszegekkel szegeztetött vót egybe, és temérdök földdel tőtette vót meg, ki jóllehet hogy hamar míves vót, de hatalmas igön, erőses vót. A várat kedig kettősön csináltatta vót, kilső és belső várat csináltatott vót, azt es hamarságért, mert először csak a kilsőt csinálta vót, és hogy a kicsin vót, nem sok nép fért beli, azután más esztendőre csináltatta vót az másikat a belsőt; a kilsőnek csak négytornyú bástyát csinálhatott vót a négy szegeletin, mert az nemigön nagy vót, de az belsőnek, miért hogy nagyobb vót, az négy szegeletin es négy toronybástyát csináltatott vót, az négy oldalán es mindönfelől mindenik oldalán egy-egy tornyot rakattatott vót, és annak fölette középaránt az belső várba kilencedik tornyot rakattatott vót, ki mind az többinél nagyobb és magasb vót, temérdök kőfalokkal csináltatta vót, és azok környül szélös és mély vízárkot vettetött vót, és hogy az szabácsiaknak az fejírváriak ne árthassanak, és minduntalan ne kergethessék, az fejírváriak ellen az szabácsiaknak oltalmul és sztrásájul Havalát, kit mi Sarnónak hívunk, csináltatta vót. Mely Szabácsbul azután Magyarországnak nagy romlása esött vót, és egynehány vármegyéje teljességgel elpusztult vót: Szeröm vármegye, Valko vármegye, Baronya vármegye és Posga vármegye, és Tótországnak jó része, amint mast es Szerömbe és Valkóba sok régi elpusztult várak, várasok és szentegyházak bizonyságot tesznek róla, kiből annyi messze jártak rablani a törökök, a régi Ali bég, hogy midőn Mátyás király Újhelyt vítatta, akkoron ő ott negyvenezör embörrel költözött vót által, és hogy immár mindönött a földet elpusztította vót, és nem vót hol rablani, az Dráván Szent-Gyürgyün általköltözött vót, és ott a Dráva-parton az hajók és a rév őrzésére tízezer embert hagyott vót, a többivel az harmincezer embörrel mind Baronyán, Somogyon által ment vót, és Szala vármegyébe Haholtig, Sejtörig és Falkosig rabolt vót és égetött vót, és nagy nyereséggel, nagy békével visszatért vót, és hazament vót. Kit Mátyás király igön megbosszult vót, és azután mindenkoron nagy gondja vót rejá, hogy mi módon azt a veszedelmet eltávoztathatná, és azt a törököktül megvehetni, de tutta a jó, okos fejedelem, és gondolta, hogy ő az császár hatalma ellen nem állhatna, és olykor, midőn a török császár az ő hadát felveheti, hogy meg nem szállhatná, mert akkor ő es segétségére érköznék, és kárral, kisebbséggel kellene alúla eljünni; végezte vót magában azt, hogy olykor szállja meg, midőn török császár ingyen nem vélné, és segétségöt neki nem tehetne, azaz: télbe, midőn mennél erősb tél lehetne, hogy mind az Száva s mind az árokjai béfagynának, kire három esztendeig készölt vót mind álgyúival és egyéb szörszámivel, és három esztendeig mind az egész Mezőségön a Tiszántul Váradtul fogva mind Pestig, valahol szőcs vót vagy várason, vagy falun, mind őneki míveltek ködmenöket és keztőket nyócezer emberre valót, kit osztán ő akor a drabantoknak, akinek kevesb ruhája vót, osztott vót el, mert oly nagy télbe szállotta vót meg, hogy nemhogy hadakozni, de még egyéb dolgaért es embör nem örömest ment vóna ki házábul, hogy török császár es nemhogy szállástul féltötte vóna akorba, de ingyen nem vélte vóna. Olykor hogy mind az vizek, mint a föld erősen megfattak vót, az ő ködmenöket és a keztőket drabantinak kiosztván, ment vót rejá csak harminckétezer emberrel és tizönnyóc öreg álgyúval, ki alatt mind úrfiak közől s mind nemesek közől és az egyéb vitéz nép közől szántalan sok nép veszött vót el, kit harmincnegyednapra vött vót meg nagy munkával, midőn immár az kilső várat megvette vóna, az belsőnek es tornyait mind eltörette vóna, az törökök es csak kevesen marattak vóna meg elevenségbe, és az középső toromba szorultak vóna bé, onnét oztán hitöt kérvén, királynak az házat megadják, kit jóllehet király immár egynehány nap erővel es megvehetött vóna, de hogy hamarébb kezéhez juthasson az ház, alig várta; hogy kezébe jusson, hitöt adott vót nekiek, nem nízte, hogy sok jámbor szolgáját ölték vót meg, kibocsátja őket a torombul, kikbe immár csak kétszáz török vót eleven, kik midőn kijüttek vót az torombul, a feje-feje mind Mátyás királynál maratt vót meg, nem mertek császár eleibe menni, kiknek Mátyás király jó fizetést és jó szört tött vót, az alávalója kedig Törekországba mentek vót, kiket király Sarnóba békével késértetött vót, kibe midőn törek császárnak híre ment vót, azt mondják, hogy az szakállát fogta vót húznia bánatjába. Kit Mátyás király azontúl kőfalokkal erősen és szépön megépejtött vót. Mely alá mikor Piri pasa érközött vóna a haddal, és megszállotta vót, azt es elég szörtelen találta vót, mert ahhoz sem láttak vót az urak sem fizetéssel, sem egyéb szökséggel, jóllehet, hogy tiszttartó mind királynak s mind az uraknak megizente vót, hogy a császár hada rejá menne, és látnának hozzá mind néppel s mind porral s mind kedig éléssel, hova választottak vót kétszáz darabantot és egynehány szekér port és pénzt es, valami élést es, de igön késen, mert még csak Szerömbe es alig érkeztek vót alá, addig Piri pasa a várat megvette vót, kibe akkoron vót tiszttartó vagy bán Thorma András, ki értvén, hogy a had rejá jünne, ötszázadmagával szorul beli, kire Piri pasa rejá szállja a várat, és tizenöt nap éjjel-nappal törette és ostromlatta vót, és midőn immár a várban az nép es megfogyatkozott vót, az por es teljességgel elfogyott vót, nem vót mivel csak egyször es immár lőniük, és a török mind a kilső várat megvette vóna, a belsőbe es ostrommal bément vóna, a jámbor tiszttartó az ő hitinek és tisztösségének az jámbor vitézökkel, akikkel benne vót, eleget akart tenni, halálával akarta a házat megadni, ami kevesen vót immár benne, egybeöti magát, és a vár piacára, a törökökre rejá öt, és mindaddig vítt a törökökkel, még egyetlen egy fennállott bennök, és mind egyig levágatták benne magokat, a törökökben es nem keveset vágtak vót le. És tizönhetednap úgy veszik meg a jó végházat, kit a régi, jámbor fejedelem nagy sok jámbor halálával és munkával vött vót meg, az utána való fejedelmek nagy szörtelenséggel és hozzálátatlansággal vesztöttek vót el, ki az országnak nem kicsin ótalmára vót.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése