E hír mindenfelé elmenvén, hogy Fejérvár elveszött vóna, az
közel való szomszéd várakbul, akikből mindaddig sem futottak vót ki az benne
valók, mígnem a hír érte vót őket, bizván ahhoz, hogy császár meg nem vehetni
Fejérvárat, de oztán bizonnyal megértvén, egynehány várbul és kastélybul
kifutottak vót a bennevalók, pusztán hagyván a várakat, mint Basicsot, Kölypént,
Aukit, Szalonkement kedig még akkor, midőn császár a Száván által fogott vót
költözni, pusztán hatták vót a polgárok, mely fölöl megmondott várakat
teljességgel tőből ki hagyja császár töretni, Baricsnak a kövét mind Fejérvárra
épejteni hagyja alá hordatni, és egész Szerömségöt mind el hagyja égettetni,
raboltatni és pusztítani. És ezöket mindeneket elvégezvén, Fejérvárat
mind néppel, porral, álgyúval, éléssel jómódon megtakarván és hagyván, nagy
örömmel, hogy az első szerencsája jól szolgált vóna neki, Konstancinápoly felé
tér, amely nap Fejírvár alá jütt vót, azután hatvanodnapra ment vót el alóla.
Elmentébe Morgay Jánost es elvitte vót vele, kinek az egyéb ajándékozási után
nagy sok thimart es adott vót, kinek ez ennyi sok ajándék és adomány annyiat
használt vót, hogy minekelőtte császár Szendörőt érte vóna, Morgay, a nem
jámbor, elveszött vót, és soha többé előve nem jütt vót, sem kedig
sinkitől többé nem látatott vót. Mint veszett legyen el, és hová lőtt legyen, és
ki vesztötte legyen el, és minemő halállal vesztötték legyen el, senki nem
tudhatta mind ez mai napig es; elég, hogy valamint lőtt, de elveszett. Elyen
haszna és öröme lőtt, és ily boszjú nyoma lött vót az árulónak az ő
árultatásáért, ki az árultatás után egy hónapot nem élhetött vót, és az sok
adománynak és tisztnek csak ízit sem érözhette vót, oly hertelen bintette vót
meg az Isten. Elyen vége lött vót az árulónak.
A jó végháznak elyen szörtelenség miá és hozjálátatlanság miá,
és a köztök való gyűlösségéből az magyari uraknak gonosz tanácskozásábul történt
vót veszedelme; mert ha az urak jók vótak vóna, kiknek az ország oltalmára és
szökségére kellött vóna gondot viselni, látván az királynak iffiú voltát és az
ország gondjaviselésének tudatlan vótát, nem kellött vóna olyan veszedelömbe
egymás bosszúját és gyűlölségét őzni, és az közönségös jót és hazájoknak
oltalmát hátrahadni, kiknek sem Istenek, sem hitök, sem hazájokhoz való
szerelmek, sem tisztösségek, sem urokhoz való hívségek eszekbe nem jutott, hanem
csak hogy egymáson bosszút állhassanak, és egymás uraságát kaphassák, és némely
közölök fejedelemséget vehessen magának, nem szánták sem hazájok, sem kedig
ennyi szántalan keresztyénnek, ki Fejírvár veszedelme után tertént vót, vére
ontását és veszedelmét. Kár vót, örök Isten, az régi magyar uraknak halála, kik
az ő éltökbe Fejírvárnak és a több végházaknak nagy gondját viselték, tudták,
micsoda a végházak veszedelme, hogy ha azoknak veszedelme történnék, az
ország es elveszne belölök; mint az esztergomi Tamás érsök ki vót, ki
halálakoron es Fejírvárnak szökségére és épejtésére nem kicsin summát hagyott
vót, kibe király és az urak semmit meg nem adtak vót, mert ha azt rejá költötték
vóna, olyan nagy szertelenségbe a jó végház nem maradt vóna; a kalocsai Gergely
érsök es, ki éltébe látván, hogy senki sem viseli jó gondját, minden esztendőbe
egynehány ezer forint ára segítségöt köld el vót beli, pénzt, élést, port
és az szegény szolgáló népnek és darabantnak posztót, lasnakot és egyéb
szökséget köld el vót; és a naderspán, Prini Imreh, kinek az egyéb dolgai és
gondjai között mindenkoron fő és nagyobb gondja vót az végvárak oltalma; és az
Lőrinc herceg, ki valamikor valamely végvárnak szökség vót, nem kémélette
seregét béköldelni, mind lovagját gyalogját, vagy Fejérvárba kellött vagy
Szabácsba kellött, kik Fejírvár veszedelmének előtte mindezök nem sok idővel
hótak vót meg. Kiknek halálát hinni való dolog, hogy nem egyébért akarta
az Isten, hanem az gonosz népnek bintetésére, hogy ne lenne, ki az végházaknak
gondját viselni.
Mert ha egyebet az urak semmit ne míveltek vóna, tudván azt,
hogy ők a császár ereje ellen kevesek, csak támadtak vóna fel, ha többel nem,
csak negyven- vagy ötvenezer emberrel, szolgáló néppel és szegénységgel, kinek
kinnyen szörét tehették vóna, többnek es annál, annyi idejük vót hozá,
hogy bizonnyal megértötték vót az császár jüvését; és csak szállottak vóna
Fejírvár ellenébe Zemlínbe, kit még az régi jó királyok rakattak vót Fejírvár
ellen, hogy abbul az ellenség a Száván által ne jühet vóna, és vetöttek vóna
mind a Dunára s mind a Szávára csak másfél száz sajkát, soha a törek a Száván
által nem mehetött vóna, és soha szabadon Fejírvárat nem vítathatta vóna, és
Isten segétségével úgy lehetött vóna, hogy meg sem vehette vóna, mert mindenkor
onnét Fejírvárnak segétséggel lehettek vóna mindennel. De soholt senki nem vót,
ki csak egy jó mozdulást es mívelt vóna mindennyi veszedelemben es, hanem az
szegény naderspán Báthory István, ki az újonnan megnyert naderspánságban még
elég nyomorú volt, az, ami kevesen felgyűlhetött volt, az király udvara népébe
valamit, és egynehány úr népét, és valami kevés vármegye népét es, és amellé
valami parasztságot es mellé vevén, mintegy tizenöt- vagy tizönnyócezer
emberrel az Ópéterváradjánál az Duna-parton, Péterváradja ellenébe szállott vót
táborba. És jóllehet hogy semmit Fejírvár oltalmának és Szerémnek, hogy el ne
pusztították vóna, nem használt, de méges ennyit használt volt, hogy Szerömön
kívöl rablani nem mertek kimenni, és az vizön való erő es feljebb a Dunán,
Karomnál nem mert felmenni; azt es használta vót, a végvárakbul, akik Szerömbe
vótak, mint Péterváradja, Újlak és az egyéb Szerömbe való várakbul a bennevalók
ki nem futottanak vót, mert ha ő nem vót vóna azzal a keves néppel, és ő nem
biztatta vóna őket, nem sok várba marattak vóna meg, annyira elrémöltek vót, és
még akkoron császár egész Szerömöt megvette vóna, és az több részében es az
országnak nem kicsin kárt tött vóna.
Az erdélyi János vajdának es vót népe, jobb es, több es a
naderspán népénél, ki Lippa táján szállott vót az ő népével, kit mind a király s
mind az urak kérték, hogy a gyűlölségnek hadna az olyan szökségbe békét, és
nízni az országnak, az ő hazájának és a körösztyénségnek veszedelmét, és menne
alá naderspán mellé, és egymás segétségével szolgálnának az országnak és
királynak; ki kölöm-kölömféle fogásokkal és magamentésével mentette mindenkoron
magát, és nemhogy odament vóna, sőt inkább titkon a törökkel értelme vót, és
barátságot tartott vele, és minden hírrel tartotta, hogy jüvendőre az ő
szándékának és kívánságának eleget tehetne; az uraságnak kívánsága azt
míveltette vele.
Naderspán es megértvén a császár elmentét, Péterváradjába és
Rednekbe valami drabantot vetvén, Budára megyün királyhoz, Terek Bálintot és a
Sulyokokat Fejírvár veszedelmeért, és hogy királynak meg nem akarták vóna adni,
midőn kérték tőlök, és népét es bé nem akarták vót venni, hitlenné vetik
minden nemzetségükkel egyitömbe, jószágokat király keze alá hagyják, kiket János
vajda, amint biztatta vót őket annak előtte, és tanácskoztatta vót őket mind
király ellen, az urak ellen és az ország ellen, hozzája fogatta vót, és nagy sok
ideig az ő ótalma alatt tartotta vót őket, és mindennel táplálta vót őket,
mindaddig, még esmeg mind királytul, az országtul mindnyájoknak fejeknek és
jószágoknak kegyelmet szörzött vót, kiknek sem király, sem az ország nem örömest
kegyelmeztek vóna meg, hanem megbintették vóna őket érdömek szörint, de
látták hogy hozzájok sem férhetnek, nem es tehetnek egybet, megkegyelmeznek.
Elyen gonosz urak alatt és idejükbe, az ő gonosz
igyenetlenségek miá, és nem hozzálátás miá nagy gonosz szertelenöl, lött vót
elyen fő végháznak veszedelme, ki nemcsak Magyarországnak, de mind az egész
körösztyénségnek kapujának mondathatott vóna bizonyába, amint azután való idő es
naponként megmutatta vót, kiből azután a császár nemcsak Magyarországba tött
dúlást és rabolást, vérontást, de még Németországba es, Bécsországba,
Korontalyba és Stiriába elég romlást, vérontást mívelt vót, kiből ha Isten a
szegény körösztyénségre rejá nem tekint, nagyobbat es szándékozik mívelni, és
egész Európának veszedelmére igyekezik.
Ez vége lett vót az jó Landor-Fejírvárnak, ki alatt annak
előtte való jó magyarok idejébe szántalan sok ezer pogánnak esött vót feje el,
viszont esmeg abbul sok jámbor keresztyénnek mastani időbe.
