2012. április 22., vasárnap

Szulejmán jatagánja 1.

Vígh István
Szulejmán szultán jatagánja és a mohácsi csata
1.

1526. augusztus 29-én Mohács városától délre a II. Lajos király és Tomori Pál által vezetett magyar hadak döntő vereséget szenvedtek II. Szulejmán török szultán (ur. 1520-1566) "világhódító" seregétől. A magyar történelem e gyászos napja, következményeivel együtt, a hazai történelem legkutatottabb és mégis sok rejtélyt megválaszolatlanul hagyó eseménye, amely máig nagy vitákat vált ki a történészek körében. E cikkben nem a csatával kívánok részletesen foglalkozni, hiszen nem az témája.

Az egykori török és európai írott források mellett sajnos csak igen kevés korabeli ábrázolás maradt fenn erről a törökök számára oly jelentős ütközetről. Eddigi tudomásunk szerint a XVI. század közepén készült és a Topkapi Szeráj Múzeumban őrzött két török miniatúrán és az 1530 körül Michael Hohenauer által vert emlékérmen kívül nincs más képi ábrázolás.

Az előbb említett három alkotáshoz sorolnám negyedikként a szintén a Topkapi Szeráj Múzeumban található, 1526-1527-ben Nagy Szulejmán számára készült díszjatagánt. A mohácsi csatára való utalást a dátumon kívül még a jatagánon lévő szöveg és az állatábrázolásos motívumrendszer is bizonyítja. Habár az utóbbi csak közvetett módon, allegorikusan mutatja be a szultán győzelmét a keresztény seregek (II. Lajos királyunk) felett, de újabb forrása és kiinduló pontja lehet a mohácsi csata vizsgálatának.

A díszfegyverek hatalmi jelentésük mellett egyben műalkotások is, a korabeli fémművesség és az ötvösség művészetének fennmaradt emlékei. A könnyebb megértéshez vázolom röviden a jatagán történetét, és rövid betekintést nyújtok a technikai szakkifejezések formanyelvébe.

A jatagán szúró és vágó hidegfegyver, melynek máig tisztázatlan előzményei az ókorra nyúlnak vissza. A nyugati és hazai szakirodalom mind a mai napig keveri a jatagán és a handzsár fogalmát. A helyes definíciót Marija Sercer szerint D. J. Freyer és G. C. Stone adták meg: a handzsár ősi arab eredetű szó, és erős, kétélű tőrt jelent, míg a jatagán kora újkori török szó, és hosszú, egyélű késformát takar.

A jatagán első ránézésre meglehetősen szokatlan a szemlélő számára. Nemcsak a penge (törökül namlu), hanem a keresztvas nélküli markolat (kabza) kisebb vagy nagyobb fülei (kulak) miatt is. A klasszikus jatagánpenge markolatához közelebb eső része konkáv, míg a távolabbi konvex ívet mutat. A domború ív miatt a harcban az ellenfelet könnyen meg lehet vágni, de szúrásra és vívásra, a keresztvas hiányában ritkán használták. Az általában 50-80 cm-es jatagán pengéjének keresztmetszete T formát vagy háromszöget, míg a markolata Y-t formáz, ez utóbbi csontból, szaruból, ezüstből vagy rézből készülhetett. A fából készült hüvely (kin), ahogy a szablyáknál, lehetett bőrözve, fémből készült saru-és szájverettel, vagy egészében domborított fémborítással.

A jatagánokat a mesterek munkamegosztásban készítették. A pengét késkovácsok, a markolatot csontfaragók, a díszítést ötvösök dolgozták ki. A hüvelyt is külön mester készítette. Anatóliában és a Balkánon a XVIII-XIX. században híres jatagánkészítő központok alakultak ki (Isztambul, Bursa, Focsa, Szarajevo, Hercegnovi, Kotor, Skodra, Skopje, Szliven, Gabrovo, stb.) 

Arra a kérdésre, hogy pontosan mikortól és mely oszmán katonai egységek használták a fegyvert, a választ a történészem nem tudták megadni. Véleményem szerint annyi bizonyos, hogy a janicsárok, a tengerész levendek, majd kalyoncuk, a szultáni palota őrei, a bostancik, a XVIII-XIX. századi, Balkánról toborzott zsoldosok a basi buzukok és a híres szerb-horvát vörös köpenyes szerezsánok kedvelt dísze és harci eszköze volt. A XIX. századra a Balkánon egy-két pisztoly mellett, széles övben hordva még a civil férfi lakosság körében is a rang és a férfiasság szimbólumává vált. Ehhez még annyit kell hozzátenni, hogy a jatagánpenge-típus a XVIII. századtól kezdve egészen a mai napig a világ számos országában gyakori, rendszeresített forma a félkardok, kések és szuronyok körében.

E rövid ismertető után térjünk vissza Szulejmán jatagánjára. Nagy Szulejmán szultán születésének 500. évfordulójára a török állam világ körüli útra vitte az isztambuli múzeumokban található, a szultánhoz kapcsolódó kincseket. Így járt nálunk is 1994 őszén ez a ragyogó kiállítás.  Nagy megdöbbenésemre akkor találkoztam először a szultánnak szóló jatagánnal. Előtte ugyanis meg voltam győződve arról, hogy a XVII. századnál korábban nem készítettek jatagánt. Ebből a típusból ez az általam ismert legkorábbi, dátumozott fegyver. A világ nagy gyűjteményeiben is csak elvétve fordulnak elő XVII. századi példányok, XVI. századi, vagy annál korábbi ezen kívül egy sem. A fegyverrel kapcsolatban több kérdés vetődött fel:

- Ki volt e luxusdarab mestere?
- Honnan bukkant elő ez az ókor óta alig ismert, szokatlan fegyverforma?
- Vajon milyen céllal készülhetett éppen Nagy Szulejmán számára e művészi munka?

Úgy érzem a válaszokat nagyjából sikerült megtalálnom Mindehhez persze nagy segítségemre volt az 1994-es kiállítási katalógus Gerelyes Ibolya - a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze - tanulmányával és Ahmet Mentes - a Topkapi Szeráj Múzeum igazgatója - tárgyleírásával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése