- Bátyám - üvöltött Tomori -, tizenhét hónapja egy dénárt nem adhatok a végváraknak. Miből éljünk? Rossz útra térjünk?
Bornemissza azonban kegyetlen keménynek mutatta magát, amikor a rajnai forintokat elvenni akarták tőle:
- Mondok én neked valamit te, barát, hogy véget szakítsunk ennek a dísztelen vitatkozásnak, itt a király Őfelsége, valamint a nuncius úr őnagysága jelenlétében. Ha megtéped a szakállad, ha földhöz vágod a kardodat, ha tüzet okádsz rám, mint a medve: akkor is kimondom, hogy régen elmúlt az az idő, amikor reátok, végvári rongyosokra még szüksége volt a magyar hazának. Elmehetnétek a fenébe, ahonnan jöttetek. Olyan idők következnek, amikor a pogánnyal éppen úgy le kell számolni Magyarországnak, mint Hunyadi János idejében. Ebben a leszámolásban nem sokat jelent, hogy ti a világon vagytok, vagy nem vagytok. A ti apró csatácskáitok, kirohanásaitok, jelentéktelen csetepatétitok a pogánnyal - amelyekről kapitányaitok olyan bőséges, hősies jelentéseket szoktatok küldeni - nem sokat jelent abban a nagy háborúban, amely most van készülőben... Itt az egész magyar glóbusznak, a nemzet fenntartó magyar nemességnek kell megvívni a harcát a pogánnyal. Bizonyos, hogy az lesz megint a pogány sorsa, ami Hunyadi János óta mindig. A magyar nemességet nem lehet legyőzni. Bevert fejjel megy vissza a pogány a Száván. Azért, mert ti egy-két kóborló törököt levágtok ott Nándornál, különösebben egy ezüst tallért sem érdemeltek meg. Majd jön a nagy csata...
Tomori túlvilági látományként, megmerevedve állott a trónterem közepén. Arcán az indulatok kígyói tekergőztek, és fájdalma keserve némaságba fulladt.
Krúdy Gyula: Mohács
Bornemissza János rövid életrajza ITT olvasható.
