A szultán 1529-ben és 1532-ben Bécs elfoglalásának szándékával indított támadásainak kudarca beláttatta a török vezetéssel, hogy ezt az Isztambultól oly távoli fővárost az Oszmán Birodalom központjából indított hadsereggel reménytelen bevenni. Tapasztalhatták, hogy a hónapokon keresztül tartó felvonulás mennyire elcsigázza a katonákat, s azt is, hogy a roppant mennyiségű élelem, fegyver és lőszer ilyen messzeségből való szállítása milyen nehézkes. Nyilvánvalóvá lett, hogy Bécs elfoglalására csak úgy van esély, ha Magyarországot a továbbiakban nem egyszerűen csupán felvonulási területnek használják, hanem ha szilárdan meg is vetik a lábukat, azért, hogy legalább részlegesen innen indíthassanak támadást nyugat felé. (...)
Magyarországi bázisa kiépítésének szándékán kívül azért is döntött Szulejmán annak idején Buda megszállása mellett, nehogy az ország fővárosa Habsburg kézre kerüljön. Csakhogy Ferdinánd már az azt követő évben hadsereget küldött Buda elfoglalására. Kísérlete kudarcot vallott ugyan, a szultáni kormányzatot mégis ráébresztette arra a veszélyre, ami az Oszmán Birodalom központi területeitől távoli, magányos, előretolt immáron török bástyaként álló Budára leselkedett. Ezért ettől fogva Buda védelmi övezetének kialakítására törekedtek.
Ezt a célt szolgálták az 1543-45. évi várfoglalások, melyek során egyebek mellett Vácot, Esztergomot, Székesfehérvárt, Simontornyát és Pécset vették be. A hadjárat sikere egyúttal a dunai utánpótlási vonalat is biztosította számukra. (...)
Kalmár János: Magyarország története a 16-18. században
