2012. július 6., péntek

Hódoltság - közigazgatás

Az oszmánok a meghódított országrészeket katonai alapon szervezték meg. Az elfoglalt területeket kormányzóságokra (vilajet), azon belül pedig szandzsákokra osztották. A vilajeteket a beglerbég más néven pasa kormányozta. A szandzsákok élén a bégek voltak. A vilajetek tanácsadói testülete a díván volt. 

A beglerbégeket, a közigazgatási területek defterdárnak nevezett pénzügyi hivatalvezetőjét és a mohamedánok bíráját (kádi) a szultáni udvar, azaz a Porta nevezte ki. A szultán valamennyiüket kézben azzal tartotta, hogy viszonylag rövid idő múltán máshová helyezte őket. A budai vilajet élén pl. 145 év alatt 99-szer változott a pasa személye. 

Kádi


A mindennapi életet a szultáni törvények (kánun) szandzsákonként szabályozták. A középszintű tartományi igazgatásban a kádinak jutott fontos szerep. A kisebb közigazgatási részek irányításán kívül részt vett az adó kivetésében és beszedésében is. Jogászként pedig egyszerre volt közjegyző és bíró. Ítélkezésében egy jogtudós (müfti) segítette. A pénzbüntetést a vétkes anyagi lehetősége arányában szabták ki, melyből kincstári fizetésén felül a kádi is részesült. (...)


A hódoltsági területeken ugyancsak megmaradtak a magyar önkormányzati szervek, ezért a török közigazgatás itt jobbára mentesült az alsó szintű hivatali szervezet kiépítése alól. A falvakban különben sem igen laktak törökök. A nemesi vármegye - mely a hódoltsági területen megszűnt létezni - helyébe lépő parasztvármegye igazgatása alá tartozó települések élén a lakosok választotta bírák vagy más elöljárók, kapitányok, hadnagyok és tizedesek álltak. Ők gondoskodtak a rablókkal szembeni védelemről, s fenntartották a belső rendet.

 Defterdár

A törökök a településeket hagyták önállóan gazdálkodni. Nem zavarták az Alföld mezővárosi életét sem, mert felismerték népességmegtartó erejét, s a törvényeiket sem erőltették rájuk. Saját anyagi érdekeiket azonban mindvégig szem előtt tartották. Az írásos végzésekből, a hagyatéki illetékekből és büntetéspénzekből származó jövedelmekről nem voltak hajlandók lemondani. A városokban időnként feltűnő rendfenntartóik a helyi hatóság által már elmarasztaltak felett ismét ítélkeztek, s a vétkes anyagi helyzetének megfelelő pénzbüntetést szabták ki. Ez azonban meglehetősen önkényesen zajlott, az igen elterjedt korrupció következtében. "Tisztes ajándék", "baksis" nélkül lehetetlennek bizonyult bármit is elintézni, ami a gyakori hivatalnok cserék természetes velejárója volt: az adott helyen és beosztásban ki-ki igyekezett mennél hamarabb és mennél jobban megszedni magát, mert nem tudhatta, hogy hol és mire szánja őt a továbbiakban a szultáni akarat. 

Kalmár János: Magyarország  története a 16-18. században.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése