2012. július 8., vasárnap

Hódoltság - adózás

A török megszállta országrész valamennyi lakosa "rájának", azaz a szultán alattvalójának számított. Ezen belül azonban különbséget tettek a muzulmánok és a nem mohamedán "hitetlenek" (gyaurok) között. A nem mohamedánok pl. nem viselhettek sárga csizmát, színes ruhát vagy papucsot. Hogy azonban melyik keresztény vallás követői voltak a "hitetlen" alattvalók, az őket már alig érdekelte.



Az 50akcse (1 magyar forint) összegű állami adót, vagy "császár adóját" (török nevén: haradzsot) minden olyan rájátyl szedték, akinek legalább 300 akcsényi - ami 6 magyar forintnak felelt meg - értékű ingósága volt. Az adózóképesség megállapításánál. a törökök a jószágállományt is figyelembe vették: a legalább 10 marhával vagy 500 birkával rendelkezőkön szintén behajtották az állami adót, amit súlyos várépítési robot és hadifuvar egészítette ki. 



A haradzsfizetésre kötelezett földbirtokosoknak, a szultán hűbéres lovasainak (szpáhi), kapuadót (iszpendzse) fizettek, ami szintén 50 akcsét tettek ki. Robotot azonban nem követelhettek a jobbágyoktól, míg a termés és az állatállomány után tizedet kellett fizetni. 



A jobbágyság sorsa a kettős adóztatású területeken volt a legkeservesebb. Ez a némelykor 100 kilométer szélsséget is meghaladó sáv a török, ill. magyar érdekeltségű terület érintkezésének mezsgyéjén keletkezett, s azért alakulhatott ki, mert egy-egy hadjárat befejeződése nyomán nem jött létre pontosan rögzített határ a hódoltsági terület és a királyi országrész között. Nagyjából mindegyik várnak megvolt a maga körzete, amelyen belül védelmezte a falvakat és behajtotta a szolgáltatásaikat, de az elhatárolódás meglehetősen bizonytalan volt. Törökök is behatoltak magyar várak mögé, hogy megadóztassák a királyi országrész lakosságát. 


A magyar várak őrsége azonban - főleg a nagyobbaké, amilyen Sziget, Eger vagy Gyula volt -, még jóval mélyebbre merészkedett a hódoltsági terület belsejébe, mert az ellenség terjeszkedése nyomán birtokaikat vesztett magyar nemesek továbbra sem kívántak lemondani elfoglalt földjeik járandóságáról, melynek behajtására a királyi országrész végvári katonasága fegyveres erejét vették igénybe. E széles határsáv lakosságán így sokszor mindkét fél megszedte az adót, s ezt a minduntalan fenyegető anyagi bizonytalanságot még tetézte a katonai behajtással gyakorta együttjáró erőszak. 

Kalmár János: Magyarország története a 16-18. században

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése