Anyja előkelő összeköttetései révén a képzett ifjú a királyi udvarba került. II. Lajos 1526-ban neki s Csáky Eleknek Valkóban[20] jószágot adományoz. Bejáró azaz kamarás lehetett az udvarnál; Mária királyné kitüntette a tudnivágyó, daliás, edzett ifjút, ki ez idő tájban sajátította el a német nyelvet is. Nagy hasznára vált ez később Ferdinándnál s Miksánál. Kétségtelen, hogy ez az udvari élet forduló pontja, irányadója Zay pályájának.
II. Lajos udvarában mintegy kilenczven udvarnok s királyi ifjú volt. Felerészben magyarokból, másfelől németekből, csehekből, lengyelekből állt az udvari népség. E léha, pénztelen udvarnál, hol hitelbe ettek, ittak, vadásztak, s az udvari embereket ritkán fizették, az élelmesebbek egy-egy jószágocskával kárpótolták magukat. Ilyesminek lehetett következménye az az 1526-diki jószágadományozás is. A mulatságkedvelő ifjak közt azonban éltek az udvarnál olyanok is, kik később a habsburgi időszak alatt szerepet játsztak. Brodarics István, a prépost, Batthyány Orbán, Bebek Imre, Hampó Ferencz, Nádasdy Tamás az udvarnál, mint titkárok működtek. Moré György kamarás volt, Oláh Miklós a királyné titkára; Henckel János udvari pap, a sok idegen a királyné környezetében, a külföldi követek mindannyian tényezői a pezsgő, eleven társadalomnak. E férfiak mind ismerték Zayt, sokan közülök, mint Batthyány, barátai voltak. Mária királyné, ki élénk érdeklődésével a német hitújítási eszmék iránt, központja volt a műveltebb elemeknek, már ekkor sok szolgálatot tett Ferdinánd ügyének. Meg volt az a tulajdonsága, hogy állhatatos híveket tudott szerezni magának. Házassága első éveiben élénk részt vesz királyi férje tobzódásaiban; a kolostorban nevelkedett fiatal asszony örül szabadságának. De 1526-ban már komoly, elszánt asszony, ki élénk részt vesz az államügyek vezetésében.
II. Lajos udvarában mintegy kilenczven udvarnok s királyi ifjú volt. Felerészben magyarokból, másfelől németekből, csehekből, lengyelekből állt az udvari népség. E léha, pénztelen udvarnál, hol hitelbe ettek, ittak, vadásztak, s az udvari embereket ritkán fizették, az élelmesebbek egy-egy jószágocskával kárpótolták magukat. Ilyesminek lehetett következménye az az 1526-diki jószágadományozás is. A mulatságkedvelő ifjak közt azonban éltek az udvarnál olyanok is, kik később a habsburgi időszak alatt szerepet játsztak. Brodarics István, a prépost, Batthyány Orbán, Bebek Imre, Hampó Ferencz, Nádasdy Tamás az udvarnál, mint titkárok működtek. Moré György kamarás volt, Oláh Miklós a királyné titkára; Henckel János udvari pap, a sok idegen a királyné környezetében, a külföldi követek mindannyian tényezői a pezsgő, eleven társadalomnak. E férfiak mind ismerték Zayt, sokan közülök, mint Batthyány, barátai voltak. Mária királyné, ki élénk érdeklődésével a német hitújítási eszmék iránt, központja volt a műveltebb elemeknek, már ekkor sok szolgálatot tett Ferdinánd ügyének. Meg volt az a tulajdonsága, hogy állhatatos híveket tudott szerezni magának. Házassága első éveiben élénk részt vesz királyi férje tobzódásaiban; a kolostorban nevelkedett fiatal asszony örül szabadságának. De 1526-ban már komoly, elszánt asszony, ki élénk részt vesz az államügyek vezetésében.
Mária királyné, Lajos és ennek hadi öltözete
Landor-Fejérvár eleinte 1521-ben nyomot sem hágy a király környezetén. Eleinte megijednek, azután kicsinylik, végül el is felejtik. Egy kis töredék mégis gondolkozóba esett s az ország veszedelmét előre sejdíté. Brodarics István folyton inti a királyt s az udvarnokok közül is sokan rosszul érezték magukat a czifra nyomorúság közepette. Ezek közé tartozott Zay Ferencz is, kinek számos földije, rokona esett el Landor-Fejérvár alatt, s kit e csapás alvidéki rokonaival együtt közvetlenül érintett. Jószágaikat pusztítja a török; Valkó-megye ki van téve dúlásainak, melyek Zay anyját elszegényítik, s az alsó Dunavidék nemességét véginségre juttatják. A Mátyást követő korszak záró pontjához közeledik.
A mohácsi csata fejezi be Zay életének ezt a szakaszát. Ott harczol királya oldalán, Jagello udvarnépének könnyűvérű lovagjaival, kiknek bűnét enyhíti, hogy meg tudtak halni. Pulyák voltak míg éltek, de nem estek el gyáván. Királyuk a fertőbe fúlt; abba halt bele, a mi életében környezé. S a királyi ifjak nagy része oldala mellett hullott el.
A mohácsi csatatér
Zay életben maradt.
A mohácsi csatasíkon királyunk esett el. Halálával az udvari élet megszűnt. Az emberek szétfutottak, mindenkit elfogott a félelem. Azt, hogy ez a csatavesztés, törökdúlásnál, királyhalálnál egyebet is jelent: akkor nem hitte senki. Kevés ember volt nálunk, a ki az események messzehatását fel tudta volna fogni. A sánta nádorispán Báthory István az özvegy királynét követé, Szapolyay Jánosnak a vajdának emberei, még a király testét sem lelték meg, s már is foglalgatják a jószágokat. Habsburgi Ferdinánd még csak készülődik új királyságára, mire hat héttel a mohácsi csata után ellenfele meg is koronáztatja magát. Megindul a két immár koronás király harcza, melyben a János hada húzza a rövidebbet. Egyszerre csak kitalálják a cseri barátok, még pedig az evangéliomból, hogy: «a ki vele jót teszen, az az ő atyjafia». Az atyafi pogány volt, s mert János király kezetcsókoló fiává lett, segített is a jó szultán, de megtartotta a megsegített országot kamat fejében.
A mohácsi nemzedéket túlszigorúan ítélik meg, a kik képviselőitől minden erkölcsi érzést megtagadnak. Inkább szerencsétlenek, mint gonoszok, s rövidlátók mint elvetemültek. A politikai fínom ravaszkodáshoz hiányzott bennök a műveltség, de a nemzettel született bizonyos jogérzék útját állotta a teljes anarchia bekövetkezésének. Vissza kellene mennünk az igazságos király koráig, fejtegetni kellene a Dózsa-hadak féktelenkedését, Szapolyay vajdának az emberkínzás terén kifejtett művészetét, ha teljesen ki akarnók domborítani azokat az eszméket, melyek a magyar társadalom akkori rétegeit foglalkodtatták. Csak kard által volt megoldható, hogy vajjon a két szemben álló elv közül melyik igazságos: az a jogalap, melyen a nemzeti párt állott, vagy a szerződés, melynek alapján Ferdinánd király hívei helyezkedtek? Eleinte a vajdának volt nagyobb pártja, azután a Ferdinándé kerekedett feljűl, mert jobban s ügyesebben tudott vesztegetni. A magyar úr büszke, helylyel-közzel kegyetlen vitéz, de véghetetlenül hiszékeny, s ígéretekkel leköthető vala. Ferdinándnak megvolt az az ügyessége, hogy nem egyszerre adott mindent, apránként ajándékozgatott, hogy az illetőnek legyen még mit reménylenie. János sokat ígért, de a míg csak lehetett, nem tartotta meg szavát, s a mikor megtartotta volna, már akkor nem volt módjában.
A mohácsi nemzedéket túlszigorúan ítélik meg, a kik képviselőitől minden erkölcsi érzést megtagadnak. Inkább szerencsétlenek, mint gonoszok, s rövidlátók mint elvetemültek. A politikai fínom ravaszkodáshoz hiányzott bennök a műveltség, de a nemzettel született bizonyos jogérzék útját állotta a teljes anarchia bekövetkezésének. Vissza kellene mennünk az igazságos király koráig, fejtegetni kellene a Dózsa-hadak féktelenkedését, Szapolyay vajdának az emberkínzás terén kifejtett művészetét, ha teljesen ki akarnók domborítani azokat az eszméket, melyek a magyar társadalom akkori rétegeit foglalkodtatták. Csak kard által volt megoldható, hogy vajjon a két szemben álló elv közül melyik igazságos: az a jogalap, melyen a nemzeti párt állott, vagy a szerződés, melynek alapján Ferdinánd király hívei helyezkedtek? Eleinte a vajdának volt nagyobb pártja, azután a Ferdinándé kerekedett feljűl, mert jobban s ügyesebben tudott vesztegetni. A magyar úr büszke, helylyel-közzel kegyetlen vitéz, de véghetetlenül hiszékeny, s ígéretekkel leköthető vala. Ferdinándnak megvolt az az ügyessége, hogy nem egyszerre adott mindent, apránként ajándékozgatott, hogy az illetőnek legyen még mit reménylenie. János sokat ígért, de a míg csak lehetett, nem tartotta meg szavát, s a mikor megtartotta volna, már akkor nem volt módjában.
Zay Ferenc ágyúja
Lajos király udvarának maradványa, mely el nem züllött, nagyobb részben az özvegy közelében maradt s vele a Ferdinánd pártját uralta. Zay Ferencz, a mohácsi veszedelem után az özvegy királyné mellé szegődött. Fiatal katonaember létére, folyton Szapolyay ellenes körökben mozogva, hol is kereshetett volna megfelelőbb tért működésének, mint a Ferdinánd táborában? Az a Zay Ferencz ki később megírván korának egy episodját, Szapolyayt gonosz képmutató úrnak, Werbewczy Istvánt érdemetlen embernek tartja, ifjú korában egész lélekkel síkra szállott a török párt ellen. Nyiltan tette. Károly király Zay ellenségeskedését azzal torolta meg, hogy nagy- és kis-pói jószágát még 1526-ban elfoglalván, Pöstyéni Ferencznek adományozta. S ettőlfogva Zay még szorosabban ragaszkodott Ferdinándhoz, ki magához vette az udvarba s a válságos 1527-1530 években is, midőn János király Szulejmán hadaival Bécsig jött, ott tartotta. Tollal karddal szolgálta urát, s ez viszont «bejáróvá» (aulæ familiaris) tette. Attól fogva híven kitartott mellette s még Budának 1530. ügyetlenségekben páratlan ostromoltatása, és a német hadvezérlet gyámoltalansága sem ejtette kétségbe. S szolgált eleinte, fiatalsága egész hevével önzetlenül, ingyen és anyjától is segélyeztetvén, szolgálataiért semmi jutalomban sem részesült. Később sem részesült volna, ha nem követi kortársai példáját. Követelni kezdte, hogy őt is méltassák figyelemre. Jószágai parlagon hevertek, jobbágyait rablánczra fűzte a török, a megmaradottakban a fekete rácz császár, Cserni Jován tett nagy kárt. Ferdinánd természetesen neki is igért jutalmat, de csak 1531-ben fizettetett 400 forintot.
