1559. júliusának közepén keltezve jöttek
ki a szultáni utasítások és összeírások, melyek pontosan beszámolnak
arról, hogy a szigetiek merészen a szegedi bég hatalma alá tartozó
Zombor alá mentek - igaz nagy veszteséget szenvedtek.
Szigetiek portyái át a Dunán a dél-alföldi régióba…
Említettük már, hogy az 1556-os sikeres
várvédelem után fordult a kocka: immár a szigeti vitézek léptek fel
támadólag a törökökkel szemben, s nem hogy a vár környékére vont szorító
hódoltató gyűrűt törték fel, hanem egészen Tolnáig, Mohácsig jártak
adóztatni, sőt átkeltek a Dráván s nem egyszer a Dunán, hogy a török
birtokokat háborgassák…
Nem csupán a katonai megfontolás, vagyis
a védelem csekély erejének kompenzálása a gyors mozgással, a preventív
csapásokkal – a legjobb védekezés a támadás elvének gyakorlata –
állandósította a portyázó hadműveleteket, hanem a hiányos ellátás – a „se pénz, se posztó”
napi valósága. Éppen ez ellátási hiányok pótlásai miatt is
állandósultak a végházak népeinek portyái, és beütései az ellenséges
ellenőrizte területekre. Amiként a szigetvári vitézek is állandó gondot
okoztak a szomszédos török végházak népeinek, illetve már a beljebb
fekvő, Duna mentén észak felé vezető felvonulási útvonalat is
veszélyeztették. Sőt a források tanúsága szerint még a nagy folyamon is
átkeltek, s a dél-alföldi régióba is elkalandoztak. A szultáni tanács is
foglalkozott ezzel, miként ez egy 1559. július 14-én kelt defterből
kiderül, amely arról szól, hogy meg kell erősíteni a zombori náhije
falvait, mert azokat „szüntelenül dúlják a Szigetvár nevű hitetlen vár hajdúi.”
Máskor amikor a Porta számon kérte
Horváth Márkót, hogy a csapatai miért fenyegetik szüntelen és dúlják a
mohácsi szandzsák területét, miért ejtenek foglyokat – amiként most is
Szigetben raboskodik számos muszlim utazó és szpáhi – akkor a szigeti
várkapitány azt írta válaszul, hogy ő erről semmit sem tud, s a
portyákat Zrínyi Miklós és Nádasdy Tamás vitézei hajtják végre (!).
Akármint is volt mindezekből a példákból kitetszik a Hódoltság
frontvonal volt, ahol a „béke idején” sem lehetett fegyvernyugvás.
Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat.
Mühimme defteri 3, 46/111.
Konstantinápoly. 1559. július 14. csütörtök. Müszellemek felfogadása a
Budáról Szegedre vezető út védelmére. In: Szultáni tanács… 14. vagy
ugyancsak itt olvasható, hogy éppen a szegedi Dervis bég jelenti amint a
Zombornál a foszogató szigetieket a törökök megverték: négy
parancsnoknak (értsd. tisztnek) és 85 vitéznek a fejét vették, valamint
kilenc foglyot ejtettek. Ez elég jelentős vesztesége volt a magyaroknak,
ha figyelembe vesszük, hogy a forrás arról szól, hogy „Horváth Márk szigetvári kapitány az említett várban (ti. Szigetvárban)
125 puskás hajdú választott ki, élükre négy parancsnokot állított és
két zászlót adva nékik a zombori vár alatt levő város kirablására küldte
őket.” Lásd. Mühimme defteri 3, 49/118. Konstantinápoly
1559. július 16. A szigetvári hajdúk portyája és veresége Zombornál. In:
Szultáni tanács… 16.
Mühimme defteri 3, 184/509 Konstantinápoly 1559. november 13. A hajdúk elfogása és a béke betartása. In: Szultáni tanács… 52-53.
Mühimme defteri 3, 184/509 Konstantinápoly 1559. november 13. A hajdúk elfogása és a béke betartása. In: Szultáni tanács… 52-53.
A kép - mely Sugár István: Szigetvár és
viadala c. munkában jelent meg - az látható, hogy a szigetiek cc. 70 km
sugarú körben portyáztak; nos ezt most cáfoltuk azzal, hogy bemutattuk a
Portán írt beszámolókat. A szigetvári vitézek ezen a távolságon
sokszorosan túlléptek - igaz gyakoribb vendégek voltak a szűkebb
régióban, de az ilyen hosszú portyáktól sem riadtak vissza.
