2012. szeptember 16., vasárnap

A jatagán története

Sudár Balázs: Jatagán



Jatagán Balkán, 19. sz., faragott csont markolat, ezüst díszítéssel, sérült h: 75 cm





Számunkra és a általában a nyugati világ számára a jatagán a törökök, azon belül is elsősorban a janicsárok emblematikus fegyvere. Így találkozunk vele lexikonok, népszerűsítő munkák és szaktanulmányok lapjain, az etimológiai szótárak pedig rendre török eredetűnek látják a szót.[1] Így tesz a török nyelv szótára, vagy a szavak eredetére erősen figyelő Julius Theodor Zenker által készített oszmán-francia-német szótár is.[2] És valóban, ha a mai oszmán-török szótárakat nézzük, azokban rendre nem szerepel a szó, mutatván, hogy a szerzők nem tekintették odavalónak.[3] A jatagán egyébként jól cseng a török fülekben, felismerhető benne a yat- ’feküdni’ igető, könnyen lehet asszociálni a yatak ’ágy’ szóra, s a -gan/-gen toldalék sem ismeretlen a török nyelvtanban. Mindez jól rímel a fegyver sajátos elhelyezésére, arra hogy övbe dugva, általában közel vízszintesen viselték. Mellesleg a jatagán szó valóban ismeretes a régiségből (erre még visszatérünk), s Délnyugat-Anatóliában létezik egy Yatağan nevű város is. A helyi legenda szerint egy bizonyos Jatagán baba nevet használó bektasi dervis, más néven Oszmán bég alapította a települést, aki mellesleg kovács volt, és kiváló fegyvereket készített. A város róla nyerte volna a nevét.[4]


A történet kereknek látszik, de talán túlságosan is szép.
Ha ugyanis felütjük a török nyelv – csak török szavakat tartalmazó –, 8 kötetes történeti szógyűjteményét, akkor döbbenten tapasztaljuk, hogy a yatağan nem szerepel benne, a nyelvjárási szótárban ugyan igen, de a felsorolt jelentések egyikének sincs köze fegyverünkhöz.[5] Azaz a szerkesztők mégsem tekintették töröknek a szót. A következő meglepetés akkor ér minket, ha elkezdünk kutakodni a régi török nyelvek szóanyagában. A keleti törökség körében ugyan rendre találunk egy yatagan/yatugan alakban előforduló szót, ez azonban egy cimbalomhoz hasonló hangszert jelöl, s bár ez esetben is előlépett a népetimológia (a hangszert a földre fektetve használják), a szónak semmi köze a feküdni igéhez, minthogy a mongolból származik.[6] Akárhogy keresünk is, a régi török anyagban nincs vágó vagy szúrófegyver jelentésű jatagán.


Hasonlóképpen negatív eredménnyel járunk, ha a mai török nyelvek szótárait böngésszük: a szó vagy nem szerepel bennük, vagy az oszmánból jött át. A jatagánt általában sem az arab, sem a perzsa szótárak nem ismerik, ha jegyzik, oszmán műszónak tekintik. Mindebből az következik, hogy szavunk sosem terjedt el a török nyelvben, és csak az oszmánok kulturális kisugárzásának övezetében vették át egyes nyelvek.


Vizsgáljuk meg magát az oszmán nyelvet!
A 19. századi oszmán szótárakban többnyire megtaláljuk a jatagánt, változó helyesírással, ami megint csak arra utal, hogy a szó nem a klasszikus nyelvekből került át, azaz leginkább török lehetne.[7] Másrészt a korai anyagokban nem szerepel a kifejezés. Nincs meg a 17. században Meninskynél, ahogy a mi Harsányi Nagy Jakabunknál sem.[8] Az első általam ismert előfordulása a 18. századhoz köthető.


Érdekes egy pillantást vetni a nyugati nyelvekre is! Legelőször egy francia szövegben találkozunk vele (1787), mely a Fekete tengeri kereskedelemmel foglalkozik: ebben egyértelműen török terminus technikusként jelenik meg (jatagánnak nevezett nagy kés – grands couteaux appellés yatagans). Angol szövegben először 1819-ben írták le, az olaszban 1835-ben jelenik meg, az oroszban Puskin használja először 1834-ben. A törökökkel nem keveset érintkező magyarok sem tudnak róla, először az 1840-es években szerepel. [9] Összehasonlításképpen megjegyezzük, hogy a hasonló szerepű handzsár szó a magyarban 1527 óta adatolható, s a nyugat-európai nyelvekben is rendre megjelenik a 15–16. században.[10] Ez legalábbis annyit jelent, hogy a 18. század végéig jatagán nevű fegyver nem játszhatott jelentősebb szerepet az oszmánok életében. Ez a megállapítás szépen összevág a török nyelvi és szótári anyagok tanulságával: ott is a 18. század közepe tűnik fordulópontnak.


Magát a fegyvert a török kutatók a 16. századból eredeztetik, minthogy a Topkapi Szerájban fennmaradt Szülejmán szultán híres, Ahmed Tekelü udvari ötvös által készített jatagánja.[11] Némi problémát jelent azonban, hogy újabb példányok csak jó 250 évvel későbbről ismertek.[12] Szülejmán fegyvere egyébként pengéjét tekintve valóban a későbbi jatagánokra emlékeztet, markolata azonban teljesen eltér azokétól. Ha a török viseletekről készült ábrázolásokat tanulmányozzuk, akkor számos különféle kést és tőrt láthatunk. Övbe tűzve általában csak egy rövid, erősen ívelt pengéjű kést hordtak (ez a handzsár). A szülejmáni jatagánra emlékeztető tárgy ritkán bukkan fel, akkor is az övről lóg egy zsinóron.[13]


Majd a 19. század első felében tűnik fel rengeteg – számunkra is ismerős – ábrázolás, úgy a balkáni népek körében, mint Árif Mehmed pasa török viseleteket bemutató könyvében. Ekkorra már tényleg a janicsárok, és általában a gyalogosok jellegzetes fegyvere lett. (Amikor Kemál Atatürk szófiai követként egy jelmezbálon vett részt és ott janicsárnak öltözött, jókora jatagánt tűzött az övébe.)


Összességében a következők mondhatók el: a 18. század előtt sem maga a tárgy, sem a szó nem jellegzetes része az oszmán kultúrának, ennek megfelelően sem a belső, sem a külső források nem emlékeznek meg róla. A változás a 18. század közepe tájára tehető, ekkor jelennek meg a jellegzetes, füles markolatú jatagánok. Talán az új markolatkiképzés és emellett a fegyver divatja az, ami az új – egyelőre ismeretlen eredetű – nevet elterjesztette a Birodalomban és a világon. Szépen vall erről egy oszmán költemény is:



Yatağan meşrebi uşşaka cefâlar kılıcı
Babası seyf-i acemdir, anasi gaddare

A jatagán szokása, hogy a szerelmeseket kínozza
Apja a perzsa kard, anyja a gaddáre[14]




[1] Grand Larousse de la langue fraçaises. VII. Paris, 1978, 6616.; Webster’s Third New International Dictionary. Chicago, 1961, 2647., The Oxford English Dictionnary. Oxford, 1991, 701.; Grande Dizionario della Lingua Italiana. VII. Salvatore Battaglia. Torino, 1972, 194.; Etimologicseszkij Szolvarj Russzkogo jazüka. Maks Fasmer. Moskva, 1973. IV. 567.

[2] Türkçe Sözlük. Ankara, 1988, II. 1605. Julius Theodor Zenker: Türkisch-arabisch-persisches Handwöerterbuch. Hildesheim, 1967, 958.

[3] Pl: Ahmet Doğan: Osmanlıca Türkçe Sözlük, Ankara, 1995.; Ali Nazîmâ–Faik Reşad: Mükemmel Osmanlı Lügati. Ankara, 2005.

[4] http://en.wikipedia.org/wiki/Yatagan (letöltve: 2011. augusztus 27.)

[5] Yüzyıldan Beri Türkiye Türkçesiyle Yazılmış Kitaplardan Toplanan Tanıklarıyla Tarama Sözlüğü.Haz. Cem Dilçin.  Ankara 1965–1977. http://tdkterim.gov.tr/ttas/?kategori=derlay&kelime=yata%F0an

[6] Nem jegyzi Clauson (An etymological dictionary of pre-thirteenth-century Turkish. Oxford, 1972.), Gerhard Doerfernél (Türkische und mongolische Elemente im Neupersischen Wiesbaden, 1963–75)  pedig csak a hangszer értelmű jatugán szerepel.

[7] „Yataghan: couteau.” Alexandre Handjéri:  Dictionnaire français-arabe-persan et turc. Enrichi d'exemples en langue turque avec des variantes, et de beaucoup de mots d'arts et de sciences. Moszkva, 1840, 573.; „Coutelas: ïataghan, pala.” Thomas Xavier Bianchi: Dictionnaire français-turc à l'usage des agents diplomatiques et consulaires. Paris, 1843, 338., „ïataghan: Couteau tres long, sorte de sabre qu’on porte á la ceinture.” Şemseddîn Sâmî: Kâmûs-i fransavî. Dictionnaire turc-français. Constantinople, 1224 [1882/83], 1185.; „Yataghan: poignard á lame recourbée, qu’on place á la ceinture le qama est le poignard á lame droite.” Barbier de Meynard Dictionnaire Turc-Françaises. Paris, 1886, 861.

[8] Mesgnien Meninsky: Lexicon Arabico–Persico–Tnrcicum. Vien. 1680.; Hazai György. Das Osmanisch-Türkische im XVII. Jahrhundert. Untersuchungen an den Transkriptionstexten von Jakab Nagy de Harsány. Budapest, 1973.

[9] A nyugati nyelvekben való előfordulásokhoz lásd az első jegyzetet! A magyar szótárak közül Ballagi Móré említi először: „jatagany = a török katonák által viselt tör. Gyilok.” Ballagi Mór: A magyar nyelvteljes szótára. Pest, 1873, 638. Jókai Mór említi már Fehér rózsa című regényében (1854), majd egy későbbi művében is (Egy hírhedett kalandor a XVII. századból. 1879.) 1867-ben Soós István versében (A fekete leves) szerepel: „Felé villan tőr, jatagán. / Es mielőtt ideje volna. / Egy kérdésre, egy rövid szóra, / Győz a szolga-had egymagán! /– Oh, miért nem lehettem véle?” Vasárnapi Újság 14(1867):4, jan. 27., 38.

[10] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I–IV. Főszerk. Benkő Loránd. Budapest, 1967–1984. ???? Kakuk, Suzanne: Recherches sur l'histoire de la langue osmanlie des XVI et XVII siècles. Les éléments osmanlis de la langue hongroise. Budapest, 1973, 171–172.

[11] Nagy Szulejmán szultán és kora. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 1994, No79.

[12] A Horvát Nemzeti Múzeum jatagángyűjteményének legkorábbi példánya 1715-ből származik, de az évszámot a katalógus készítői is erősen kétségesnek találták. Az első biztos példányok 1776-ból valók.


[14] Mehmet Zeki Pakalin: Osmanli Tarih Deyimleri ve Terimleri Sözlüğü. İstanbul, 1971, III, 607. (A gaddáre rövid, viszonylag széles, ívelt pengéjű kard.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése