Jemiscsi Haszán pasa Szigetvár kapujában ül és vitézeinek jutalmat oszt…
Mialatt az ostrom zajlott – majd a keresztények elvonultak Kanizsa alól – a török nagyvezér, Jemiscsi Haszán pasa parancsot adott a felvonult serege lovasságának, hogy minden erejükkel törjenek az elvonuló keresztények ellen és pusztítsák őket kíméletlenül. A török krónikások megjegyzik, hogy a pasa a szigetvári vár kapuja előtt ült fényes kíséretével és lábainál arannyal töltött zsákok, melyekből a visszatérő vitézeinek, kik fejekkel tértek meg – mint győzelmi trófeákkal – bőséges pénzjutalmat osztott. Amikor a kiküldött szigetvári bég, Terják Haszán is visszatért – csak ő maga 43 zsákmányolt – kisebb-nagyobb - ágyút hozott Szigetvárra. A nagyvezér pedig ezt a levelet küldte III. Mohamed szultánnak Isztambulba:
Boldogságos padisahom! Mivel előzőleg az iszlám sereggel Székesfehérvárott állomásozván a Mindenható akaratából kemény tél tört ránk, (nagy) esők és havak estek, s Kanizsáról folytonosan segélykérők érkeztek, fontos volt, hogy a katonákkal való tanácskozás és egyetértés utána a nagy ágyúkat minél előbb kivontassuk és rendeltetési helyükre eljuttassuk, s Kanizsa várnak segítséget nyújtsunk. (Ezért) az említett helyről felkerekedtünk, az ágyúkat Budára küldtük, s előbb a pozsegai és izvorniki szandzsákok serege, majd mi magunk is Kanizsa megsegítésére igyekeztünk. De azzal a megfontolással, nehogy a kevés idő és a rosszra fordult téli időjárás miatt, s az okból, hogy elérkezett a hadjáratból való visszatérés ideje, a katonák egymást föltüzeljék és elmenjenek, azon a helyen nem közöltük velük, hogy Kanizsára tartunk. Mikor a Mohács nevű helyre érkeztünk, a seregben kihirdettük, hogy Kanizsa megsegítésére igyekszünk, s akik jönni akarnak, jöjjenek, akik nem akarnak, távozzanak. (Felséged) e szolgája a nevezett helyről Kanizsa felé vette útját, s előbb Pécsre, onnan pedig Szigetvárra érkezett. A korábban elküldött boszniai beglerbég a boszniai sereggel a Kanizsához közeli Tomcsin nevű helyre vonult, magunk pedig megkezdtük a Kanizsára való menetel előkészületeit. A seregből önkénteseket írtunk össze, s a velük levő száz-kétszáz főnyi tatár seregből kiválasztottunk egy csapatot, s ezt magunk előtt a Kanizsát ostromló alávaló hitetlenek ellen küldtük.
A nevezettek, elmenve, átkozottak ostromsáncaira rontottak, számos átkozottat megöltek, és mintegy negyven-ötven foglyul ejtettek. Éppen visszafelé igyekeztek velük, mikor a mögöttük levő táborból nagyszámú alávaló hitetlen tört elő, az innen érkezetteket elűzte és a szerzett foglyok nagy részét kiszabadította, (a hitetlenek) vértanúvá tettek egy tatár herceget és néhány tatárt élve elfogtak. Mikor megkérdezték tőlük, honnan jöttek, a nevezettek elmondták, hogy a szerdár az iszlám sereggel Szigetvárra érkezett és ellenük készül; ők pedig azért jöttek előre, hogy nyelvet fogjanak. Amint az átkozottak meghallották, hogy (felséged) e szolgája útban van és közeledik az iszlám sereggel, nagy zavargás tört ki közöttük; vezéreiket – a generálist, Zrínyit, a Fekete Herceget (ti. Zrínyi Györgyöt és Nádasdy Ferencet) és a frankoktól jött kapitányokat – megrohanták azzal, hogy feltétlenül szedelőzködjenek és menjenek el. Az isteni bölcsesség ekkor olyan esőt, majd havat zúdított a földre, hogy az itteni végváriak egyöntetűen állították: ötven-hatvan éve nem volt ilyen tél ezen a tájon. Ilyen télben az átkozottak ágyúikat nem voltak képesek elvontatni, s negyvenkét páratlan, várvívó nagy badzsaluska ágyújukat otthagyva, sátraikat, felszerelésüket, élelmüket és rengeteg lőporukat mind hátrahagyva elmenekültek, miközben a várból kijövő iszlám katonák vagy hat-hétezret levágtak belőlük, és a (levágott) fejeket sorba rakták a várfalakon. Mialatt az isteni bölcsesség így megmutatkozott, az iszlám sereg sem tehetett egy lépést sem előre. A hótól és a ködtől az orrunkig sem láttunk, az állatok pedig elgyengültek; hogy milyen tél és ítéletidő volt, amikor kénytelenek lettünk tábort bontani és elindulni, azt abból kegyeskedjék megítélni, hogy még a magunk sátrának felszedésére sem jutott erő, s ott maradt, ahol leverték. A jelentékeny mennyiségű élelem Szigetváron raktárban állt, s a lőpor is elő volt készítve, amint az átkozottak elmeneteléről megjött a hír, elküldtük a pozsegai béget, hogy ziámet- és timár-birtokosaival, továbbá a pécsiekkel és a szigetváriakkal az élelmet és a lőport kocsikra rakassa és elvitesse. Mivel a magasságos Isten segedelmével, boldogságos padisahom hathatós imáinak és szép kegyeinek bőségétől Kanizsa vára az átkozottak kezéből megszabadult, s emellett a magasságos Isten kegyelméből annyi ágyú, sátor, lőpor és fegyver zsákmányoltatott, amennyit figyelmes szem még nem látott, nagy sikereket értünk e. a vallás és a birodalom ellenségei pedig ne szűnjenek meg mindig ily módon szégyenbe kerülni.”
Ez az ábrázolás 1566-ból a nagy szigetvári ostrom idejéből való, a képen Szokollu Mohamed pasa, a nagyvezér jutalmazza a kitűnt vitézséget, melyet a katonái az ellenséges levágott fejek bemutatásával bizonyítanak. Ez pontosan így zajlott le 1601-ben is.
