2013. április 12., péntek

A Szigetek támadása Mohácsra...

„…soha nem hagynak fel az ármánykodással.”

A szigetiek támadása Mohácsra…


1560. április 10-én kelt szultáni tanács rendeletéből tudjuk, hogy a szigetiek (vagyis a szigetváriak) Mohácsra törtek és az ellenük küldött velük szembeszálló török katonaságot egy templom falai közé szorították. Ezek helyzete – ha nem jő segítség – igen vészesen és tragikusan alakult volna, hiszen nem elég, hogy a szigeti vitézek ostromolták őket, de hozzájuk csatlakoztak a mohácsi szandzsák keresztény lakói (törökül a „ráják”), akik azt gondolták, talán véget ér felettük így a török uralom… persze minden másként alakult.

Arról már számos esetben szóltunk – s ez az eset is ennek jó példája – hogy a dél-dunántúli Szigetvár 1550-es években – annak első felében – sikerrel járt a törökök azon törekvése, hogy elszigeteljék a várat a hátországától, de mindez 1556 után a szerencsétlen török ostromkísérlet és a „babócsai diverzió” után fordult a kocka. Horváth Márk kapitány a „legjobb védekezés a támadás” –elvét választotta és a törököket mindenütt nyugtalanította. 

Példaként a konkrét eset előtt néhány előjáróba adott példa, hogy a szigetvári vitézek is állandó gondot okoztak a szomszédos török végházak népeinek, illetve már a beljebb fekvő, Duna mentén észak felé vezető felvonulási útvonalat is veszélyeztették. Sőt a források tanúsága szerint még a nagy folyamon is átkeltek, s a dél-alföldi régióba is elkalandoztak. A szultáni tanács is foglalkozott ezzel, miként ez egy 1559. július 14-én kelt defterből kiderül, amely arról szól, hogy meg kell erősíteni a zombori náhije falvait, mert azokat „szüntelenül dúlják a Szigetvár nevű hitetlen vár hajdúi.” 

Máskor, amikor a Porta számon kérte Horváth Márkót, hogy a csapatai miért fenyegetik szüntelen és dúlják a mohácsi szandzsák területét, miért ejtenek foglyokat – amiként most is Szigetben raboskodik számos muszlim utazó és szpáhi – akkor a szigeti várkapitány azt írta válaszul, hogy ő erről semmit sem tud, s a portyákat Zrínyi Miklós és Nádasdy Tamás vitézei hajtják végre (!). Akármint is volt mindezekből a példákból kitetszik a Hódoltság frontvonal volt, ahol a „béke idején” sem lehetett fegyvernyugvás. 

A végváriak mindenütt így harcoltak: a szigetiek egészen Mohácsig és Tolnáig elkóboroltak, hogy a Budára menő hajó- vagy szárazföldi utak forgalmára ráüssenek, vagy az egriek, amikor egész Bács vármegyéig hódoltatták a falvakat. Amint a törökök 1560-ban ismét csak panaszkodnak a szigetiek ellen, hogy azok egészen Mohácsig elmentek, s a portyázók megfékezésére érkezett martalócokat és egyéb török katonákat egész éjjel ostromolták a templomba, ahová azok beszorultak. Sőt (!), a falvakból a magyarok oda sereglettek, hogy az ostromló szigetieket segítsék: „…és a templomba zárkózott csapatokra tüzet szórtak és segítették a hajdúkat.”

A Portáról jött rendelkezés pontosan tudósít arról – hogy török szemszögből – hogyan is látták mindezt: „Horváth Márk szigetvári kapitánnyal jó szerződéses viszonyban állnak, s ennek értelmében az általuk elfogott muzulmánokat – kezükbe levelet adva – folyamatosan küldik vissza (vagyis oltalomlevelet kapnak, hogy sarcukat, váltságdíjukat összeszedjék). Ám soha nem hagynak fel az ármánykodással. Szigetvárról, Babócsáról és a Csurgó (a török eredetiben így „Horkat”, „Horkada”) nevű várakból állandóan hajdúk járnak ki és folyamatos gaztetteket követnek el. Megfékezésükre negyven puskás martalóc és tizenöt vitéz emberét küldte ki (mármint a mohácsi bég). Amikor Mohács városába értek, a hajdúk éjjel rájuk rontottak, mire ők a templomba vették be magukat, és egészen reggelig erősen csatáztak velük. A falvak népéből sokan odajöttek, és a templomba zárkózott csapatra tüzet szórtak és segítették a hajdúkat. Ezért kivezényeltek 23 embert, majd hírt adtak a hitharcosoknak s a hajdúk nyomába eredtek (akik ekkor az ellenállást és a török erősítést látva inkább visszavonultak). Utolérték őket, hevesen harcoltak velük s vagy harminc-negyven fejet levágtak, négyet pedig élve elfogtak. Ezeket aztán kivégezték. A szultáni hászokon, a ziámet- és timár-birtokosok falvaiban hajdúk kóborolnak, a falusiak meg leplezik őket, és titokban számos gaztettet követnek el. Sok muzulmánt ölnek meg, vagy hurcolnak fogságba (…).” 

A szultáni parancs végezetül úgy szól, hogy a hajdúkkal cimboráló helyi lakosságot is meg kell büntetni, mindazokra ez vár, akik a „zavarkeltések”-ben részt vesznek.


Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat



Mühimme defteri 3, 46/111. Konstantinápoly. 1559. július 14. csütörtök. Müszellemek felfogadása a Budáról Szegedre vezető út védelmére. In: Dávid Géza – Fodor Pál: „Ez az ügy fölöttébb fontos” A szultáni tanács Magyarországra vonatkozó rendeletei (1559-1560, 1564-1565). Bp. 2009. 14. 

Vagy ugyancsak itt olvasható, hogy éppen a szegedi Dervis bég jelenti amint a Zombornál a fosztogató szigetieket a törökök megverték: négy parancsnoknak (értsd. tisztnek) és 85 vitéznek a fejét vették, valamint kilenc foglyot ejtettek. Ez elég jelentős vesztesége volt a magyaroknak, ha figyelembe vesszük, hogy a forrás arról szól, hogy „Horváth Márk szigetvári kapitány az említett várban (ti. Szigetvárban) 125 puskás hajdú választott ki, élükre négy parancsnokot állított és két zászlót adva nékik a zombori vár alatt levő város kirablására küldte őket.” 

Lásd. Mühimme defteri 3, 49/118. Konstantinápoly 1559. július 16. A szigetvári hajdúk portyája és veresége Zombornál. In: Uo. 16.
Mühimme defteri 3, 184/509 Konstantinápoly 1559. november 13. A hajdúk elfogása és a béke betartása. In: Uo. 52-53.
Mühimme defteri 3, 330/960 Konstantinápoly 1560. április 10. Összecsapás a hajdúkkal és az őket támogatók megbüntetése. In: Uo. 86-87.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése