Harcát éneklöm dicső Szigetnek,
hősi kűzdelmit jó vitézőknek,
az dicsőségit Zrini Miklósnak
pusztulását Szolimán császárnak!
Ezerötszáznak hatvahatjában
százezer terök tört az hazánkban,
pusztulás, halál jára nyomába,
egyedül Sziget vára állt útjába.
Szigetnek várát mocsár övezte,
Almás víz mellett tó is ölelte,
benne vitézek szent esküt tesznek,
Azt fel nem adják! inkább mind elvesznek.
Az terök nem várt, rohant a várra,
ám hősök kardja, álgyútűz várta,
Rohamok sora,- fogynak a falak,
két város oda, de a vár az marad.
Hol gyilkos harc van, Zrini ott vala,
tűzből és vérből kihallik szava,
Hiába roham, vad álgyúk tüze-
itt mindent legyőz a védőknek hite.
Almás víz, fogy már, gátja átvágva,
Közel a pogány,- bomlik sok bástya,
Szulimán dühöng, így lőn halála,
kifogott rajta Szigetnek hős vára.
Ám akna robban, mindennek vége,
Nádasdi bástya felszáll az égbe,
Ég, lángol minden terök a várba
Zrinit s ki maradt belső vár zárja.
Itt készül Zrini dicső halálra,
ünnepi díszt ölt, csapata várja.
Nyílik a kapu, álgyúja dörren,
osztja a halált, a tűzben és füstben.
Kis patak hídja a vérben fürdik,
pusztul sok terök, pokolra küldik,
Kitör a csapat Zrini az élen,
ott hal meg a hídon, harcolva térden.
Fogynak a bátrak a gyilkos tűzbe,
Hősként esnek el, végsőkig küzdve.
Hazáért halva a mennybe szálltak,
NÉPÜNK LELKÉBEN, MIND PÉLDÁVÁ VÁLTAK!
