2012. március 28., szerda

Pribékké válás


A pribékek és büntetésük...

A pribékké válás, vagyis a török hódítók zsoldjában való szolgálat – ahogyan már többször megemlékeztünk róla – a legnagyobb bűnnek számított, s a hellyel-közzel 150 éves török uralom ellenére igen kevés példájáról tudunk, mindannak ellenére, hogy tudjuk, a török zsoldon lévő katonák rendszeresen (vagy legalábbis nagyobb rendszerességgel) kapták meg illetményüket, amely többszöröse volt a másik oldalon szolgáló végbeliek fizetésének. 

Egy 1558-ból való török zsoldjegyzékben találunk adatokat arra, hogy a somogyi Endréd őrségében egy, Koppányban három, míg Kaposváron szintén egy magyar volt török zsoldban. Aki a töröknek nyíltan szolgálatába állt, az nem menekülhetett meg a biztos haláltól, ha fogságba került, amint erről egy 1561-ben történt eset tanúskodik, amikor is, egy volt pap (!), bizonyos Lőrinc könyörög a hegyesdi török vajdának (kinek helyettese volt), hogy váltsa ki a magyarok fogságából, mert a magyar uraknak könyörögni sem mer, mivel gyűlöletes előttük mivel, hogy a törököket szolgálta. „Nagy kínnal, nagy szörnyű halállal ölnek meg…” – írja panaszos levelében török gazdájának. Vélhetően nem menekült meg a karótól… 

1600-ban, hogy Pápa várának fellázadt vallon zsoldosai felajánlották a várat a töröknek, sőt kisebb részük a szorító ostromgyűrűből kivágva magát (jeles vitézi tett!) egyenesen a törökök zsoldjába állt (főként, hogy a Habsburg oldalon reáváró borzalmas megtorlást, a szörnyű kínhalált elkerüljék). … 

1601 március havában a füleki magyar őrség tőrbe csalta a török zsoldba állt nevezetes pribéket, Oroszlán Pétert, akit csatában legyőztek, neki magának is fejét vették… 


Nagy László, a kiváló történész, és e korszak szaktekintélye nyomán felidézhetjük egy bizonyos Hörcsög Mátyás gyaloghajdúk kapitánya esetét, aki 1674-ben egész csapatát a Tiszán átvitte, és török szolgálatba állott. Mindez, noha – különösen a törökkel soha nem parolázó – hajdúkatonaság esetében szokatlan jelenségnek mondható, azért azt tudjuk, hogy a Hódoltságban számosan szolgáltak a töröknek. 

"Törökösnek nevezték, aki a törökkel összejátszott, részére élelmiszert és fegyvert szállított. E bűncselekmény XVII. századi elterjedtségéről számos kortárs emlékezett meg keserű haraggal. Esterházy Miklós nádor írta Pálffy Istvánnak a törökké lett magyarokról: 'Az mi az pribékek dolgát illeti, szívem fájdalmával kell végig néznem s hallanom, hogy ez a magyar nemzet elvetemedett már, hogy akár mi kis okból is mindjárt a törökhöz fut s törökké lészen, akinek csak nevétől is irtóztak a mi eleink.' Zrínyi Miklós így fakadt ki 1663-ban, amikor a hódoltsági területre betört vitézeivel a török szolgálatába állt keresztény katonákkal vették fel a harcot: 'Ha tőlem függene, bizonnyal legszívesebben egy csapással elfognám és megölném mindazokat a katonákat, akik a törököt szolgálják és azt hiszem, hogy minden jó keresztény így cselekedne'." 

Ennek ellenére sokkal inkább az volt a jellemző, hogy még a nyomorult alávetett paraszti népesség, akiket fuvarozásra, munkára kényszeríttetek a hódítók, avagy információk szolgáltatására, kalauzságra, ezeket a feladatokat nem igyekeztek végrehajtani, sőt ha tehették, kihúzták magukat alóla, avagy megtévesztették a hódítókat. Nem véletlen tehát, hogy a vitézi rend tagjai még inkább elzárkóztak a pribékség bűnétől. Minden nyomorúságuk és nélkülözésük ellenére sokkal inkább az a mentalitás érhető tetten, amelyet egy bizonyos Kovács György végvári vitéz esetében látunk, aki egy összecsapásban halt hősi halált; az ő nevében fogalmazza meg az ismeretlen szerző, ennek a nyomorgó, nélkülöző, vérét hullató, életét kockára tevő vitézi tömegnek az ars poeticajat, emígyen:

"A töröknek soha barátja nem voltam,
Vért is kiontani mindenkor kész voltam,
Régi nemzetemnek igaz útját jártam,
Én szép hazám mellett diadalmat víttam." 

forrás:
VERESS D. Csaba: Várak a Balaton körül. Bp. 1996. 91.
Lásd. TAKÁTS Sándor: Kalauzok és kémek a török világban. In: SZ. 1913. 402.
Vö. NAGY László: Hajdúvitézek. Bp. 1986.² 104., VARGA J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVII. századi dunántúli nagybirtokon. Bp. 1981. 151. 

 A képen a pápai zsoldoslázadás megbüntetése 1600-ban. 

‎"1589--ben történt, hogy amiért a Székesfehérvár környéki falvak jobbágyai nem jelentették a fehérvári bégnek Nádasdy és katonái közeledését, a török tisztviselő három falusi bírót nyársba vonatott. A meglehetősen mindennapos esetről értesült nádorfi ekkor a fogságában lévő 'odabasát' - janicsárszázadost - és a fehérvári 'kihaját', akiért pedig jelentős váltságdíjat kaphatott volna, válaszul a nyársba vont bírók mellé karóba, vagy törökül 'lofat'-ba húzatta. Ez a reagálás ugyancsak meghökkentette Ferhát budai pasát, aki felháborodottan panaszkodott Bécsbe küldött levelébe: 'Mely dolog az végházakban ezeddig nem történt vala, hogy szolgáló rendet  (ti. katonát)  paraszt emberekért karóba vezessék!" 
forrás:
lásd. Nagy László: Nádasdy Ferenc, az erős fekete bég. Bp. 1986. 87. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése