2012. május 20., vasárnap

Az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság a XVI. század elején 1.

A XVI. század eleje az Oszmán Birodalom példátlan terjeszkedésének korszaka. 1514-ben a törökök győzelmet arattak a perzsák felett. A vesztes perzsák Egyiptomban találtak szövetségesre, így a harcok ide is átterjedtek, de 1517-ben a törökök legyőzték az egyiptomiakat is. (...)

A félelmetes oszmán hadsereg Szelim uralkodása ( 1512-1520) idején a Fekete-tenger vidékén, a Közel.Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében szinte minden elérhető területet meghódított, beleértve Szíriát és Egyiptomot, a két gazdag tartományt is. (...)

1520. szeptember 30-án egy fiatalember lépett az Oszmán Birodalom szultáni trónjára, I. Szulejmán néven. Három kontinensre kiterjedő országa másfél millió négyzetkilométert tett ki, alattvalóinak száma száma elérte a 10-12 milliót. Kincstára kimeríthetetlennek tetszett, hadserege vetekedett Európa nagy államainak összesített haderejével, és a verhetetlenség mítosza övezte. (...)

Szulejmán szultán

Nyugati hódítások Nándorfehérvár 1456. évi sikertelen török ostroma óta szüneteltek. Az oszmánok két nagy ellensége, Velence és Lengyelország a sorozatos kudarcok hatására megtört, és békés viszonyra törekedett a törökkel. A vetélytársak meggyengülésében és az európai politika megosztottságában olyan alkalmat látott Szulejmán, amit nem szívesen szalasztott volna el. I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. Ehhez azonban első lépésként el kellett takarítania az útból azt a Magyarországot, amely az elmúlt 130 évben legfőbb gátja volt a török európai előrenyomulásának. (...)

Nándorfehérvár török miniatúrán.


A nándorfehérvári diadal hosszú évtizedekre megállította (a törökök) európai előrenyomulását, a fénykorát élő magyar királyság sikeresen állta útját a hódításoknak. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után azonban az egymással is szemben álló érdekcsoportok szétzilálták az államot. A gyenge kezű királyok kezében szinte semmi hatalom nem maradt, s újabb megrázkódtatást jelentett az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is. (...)


A feladat nem látszott túlságosan nehéznek, hiszen a kiváló török kémhálózat jóvoltából a szultán és pasái pontosan ismerték Magyarország helyzetét. Tudták, hogy a kincstár csaknem teljesen üres, s hogy alig jut belőle a déli, kettős végvárvonal karbantartására, élelmezésére és a katonák fizetésére, a létfontosságú folyami flották fenntartására. (...)

A boszniai határtartományban több török katona állomásozik, mint az egész magyar határvédelemben. (...)

II. Lajos magyar király 1520 decemberében magyarázat nélkül visszatartotta Szulejmán követét. (...)
A követ elfogása felért egy nyílt hadüzenettel. (...) 

II. Lajos eddigre már pontosan felmérhette, hogy jelen esetben még a deklarált háború is jobb a törökök békéjénél. Míg ugyanis az oszmánok a béke idején sem hagytak fel a támadásokkal, és sok várat, nagy területeket foglaltak el és félő volt, hogy az egyre inkább hátország nélkül maradó végvárrendszer összeomlik, addig háború esetén marad egy halvány reménysugár egy döntő győzelem kicsikarására. 

Magyarországot dél felől egy kettős végvári vonal védelmezte az oszmán hódítással szemben. Az első Szörénytől kiindulva, a Duna mentén Nándorfehérvárig, majd onnan Szabácson és Jajcán át az Adria-tenger partján álló Klisszáig ért. A második vonal Karánsebesnél kezdődött és Lugoson, Temesváron, Péterváradon, Bihácson át az ugyancsak Adria-parti Zengig húzódott. (...)

E végvárak kettős feladatot láttak el. Egyrészt megkísérelték elhárítani a török betöréseket, amit persze elegendő erő híján sosem tudtak százszázalékosan megvalósítani. Másrészt éppen ezért őrségeik igyekeztek a háborút ellenséges területre átvinni, vagyis minél gyakrabban és minél nagyobb erőkkel betörni oda. (...)

Ez a déli végvárrendszer, miként a hódoltságkori is csak abban az esetben láthatta el feladatát, ha megfelelő erejű mezei sereg támogatta, amely ostrom esetén segítséget tudott vinni, vagy fel tudta menteni. Enélkül ugyanis, kevés kivételtől eltekintve a megtámadott erősség szinte biztosan bukásra volt ítélve. (...)

1521 májusában útnak indultak a szultán vezette hadak, hogy véglegesen leszámoljanak az ősi ellenséggel, a Magyar Királysággal: konkrét célul Buda elfoglalását jelölték meg. Augusztus elsején megkezdték Nándorfehérvár, Magyarország déli kapujának ostromát. A védők egy hónapos kilátástalan küzdelem után augusztus 29-én megadták magukat. (a korabeli krónikás hagyomány szerint a maréknyi csapatot később mégis lemészárolták) A szultán 3.000 főnyi őrséget hagyott Nándorfehérváron, parancsot adott az elfoglalt erősségek kijavítására, majd szeptember 15-n visszaindult Isztambulba. (...)



forrás: Vécsey Aurél: Magyarok a hadak útján - fájdalmas vereségek