Mit köszönhetünk a fürdőkön kívül a törököknek, ugyanis a megszállásuk következményeként indult meg a magyarországi nemzetiségi arányok felborulása. A hódoltság idején az alföldi területek komoly pusztítást szenvedtek. Falvak ezrei semmisültek meg, az erdők a Duna-Tisza közén kipusztultak, az Alföld egy részét a törökök mocsarakkal árasztották el. A túlélő népesség a mocsaras-ártéri helyekre húzódott, illetve az olyan mezővárosokba, amelyek szultáni birtokok voltak és védelmet élveztek legalább a portyázó török-tatár csapatok ellen, hiszen a magyarok és a császári zsoldosok is gyakran rajtaütöttek egy-egy településen. Az irtózatos pusztulás elsősorban a magyarságot sújtotta, hiszen a tiszta magyar lakosságú Alföld nyögte legtovább a török hódoltság következményeit.
Az Alföld déli részén, a Szerémségben és Bánátban 1700-ra szinte teljesen eltűntek a Mátyás alatt még virágzó magyar falvak százai, helyükre szerbek és románok települtek be. Mivel a háború sújtotta területek elsősorban az ország középső területein voltak, a peremterületeken nem okozott akkora kárt a katonaság dúlása. Így e területek lakossága - itt elsősorban a ruszinokra, szlovákokra és a románokra kell gondolnunk - közel sem szenvedtek olyan mértékű veszteséget, mint a magyarok. A törökök még meg sem vetették a lábukat Magyarországon, amikor máris komoly arányeltolódásokat okoztak annak etnikai összetételében: A Délvidéket ért török betörések és portyázások széles rendet vágtak az itteni - amennyire megítélhető: eredetileg jobbára magyar - településhálózatban, s megürült helyükre szerbek szivárogtak be, illetve - annak jeleként, hogy újratelepítésükre nem akadt elegendő belső népféleség - telepítettek be magyar királyok Szerbiából. Ez azonban csupán szerény előjátéka volt annak, ami az ország középső harmadának tartós megszállás idején bekövetkezett.
A törökökkel folytatott háborúskodás és a hadszíntérré válás java terheit kezdetektől fogva a török kiűzéséig a magyar etnikum viselte, s belőle verbuválódott a végvári katonaság és a hazai mezei hadak túlnyomó többsége. Különösen a déli területeken nyilvánvaló pusztulás helyrehozatalában egyrészt hivatalos állami és magánföldesúri kezdeményezésekről beszélhetünk, de rendkívül fontos volt a spontán népmozgás is.
A felvidéki területeken a korábbi gazdasági fellendülés egyik hatása a magyar etnikum túlnépesedése volt. Ez a népesség felesleg a csatazaj elültével dél felé vándorolt, mert ott enyhébb feltételekkel kaphattak földet a birtokaik benépesítésén fáradozó földesuraktól. Ez a Dél felé irányuló magyar vándorlás viszont északon nyitott utat a szintén túlnépesedéssel küzdő szlovák etnikum számára, így jelentősen kitolták dél felé a szlovák település területet. Ez a szlovák népességfelesleg még arra is elegendő volt, hogy az Alföldön létrejöjjenek jelentős szlovák többségű területek, pl. Békés vármegyében, ahová Harruckern gróf, illetve Szatmár megyében, ahová Károlyi gróf hívott szlovák telepeseket.
A székelyek a növekvő állami terhek és a terror (Mádéfalvi veszedelem, 1764) elől tömegesen húzódtak a Kárpátok keleti oldalára, Moldvába és Bukovinába, ahol csatlakoztak a csángó-magyarokhoz. Ez is jelentős népesség veszteséget jelentett a megfogyatkozott magyarság számára.
A töröktől felszabadított területeken megkezdődött az első sorban katolikus németek betelepítése, biztosítva a feltétlen hűséget a császár iránt. Erdélyben folytatódott a korábban említett román beáramlás, ami továbbra is a román fejedelemségekből merített utánpótlást. Ezzel párhuzamosan, 1690-ben, a bécsi hatalom hívására III. Arsenije Csarnojenics pátriárka vezetése alatt százezer szerb menekült Magyarországra, és telepedett le a Délvidéken, illetve Szentendrén, Budán a Tabánban, Pomázon, Érden.
Amikor 1718-ban, a passzerovici béke után egész Magyarország területe felszabadult a török iga alól, a bécsi kormány támogatásával olyan hatalmas bevándorlás indult meg az elnéptelenedett magyar területekre, hogy ennek méreteit csak az amerikai kivándorláshoz lehet hasonlítani. Nyolcvan-kilencven éven keresztül zajlott a németség tervszerű betelepítése, 400 ezer újabb szerb család érkezett a Délvidékre, még tömegesebben költöztek be a románok. A szinte teljesen kihalt Alföldre leáramlottak a Felvidék és Erdély népei. Így jöttek létre az alföldi tót, ruszin és román nyelvszigetek.
forrás: Vécsey Aurél: Magyarok a hadak útján - fájdalmas vereségek
