2012. június 22., péntek

Végvári harcok 3.

1568-ban Miksa császár és a szultán békét kötött a Marica-parti Drinápolyban, ami annak az elismerését jelentette, hogy számos nekigyűrközés dacára két hadviselő nagyhatalom egyike sem volt képes végérvényesen a másik fölébe kerekedni. Hogy az adott pillanatban mégis a Habsburg uralkodó volt kedvezőtlenebb helyzetben, hiszen egyik országának, Magyarországnak jelentős hányada török kézen volt, az kifejeződött az e békeszerződésben továbbra is vállat évi 30.000 magyar dukát (ami ugyan annyi aranyforintnak felelt meg) összegű "ajándék" fizetésének vállalásában. 

Magyarország a drinápolyi béke idején

A nemzetközi szempontból jelentéktelen helyi csatározásokat követően, legközelebb 1591-ben újult ki a háború Magyarországon, ekkor is a török kezdeményezte. Ennek célja részükről a Török Birodalom Szulejmán szultán halála után beindult belső válságának, gazdasági-társadalmi anarchiájának levezetése volt. A török hűbérbirtokosok ugyanis a kezükön sűrűn cserélődő földeken kíméletlen rablógazdálkodást folytattak, ami a termelő lakosság munkáját értelmetlenné tette, tartós következményeit tekintve pedig lezüllesztette a birodalom gazdaságát. Ennek következtében a hatalmas hadsereget sem tudták megfelelő mértékben ellátni felszereléssel, és zsolddal, s ez a katonai fegyelem lazulásához vezetett.

A török hadsereg megrendülését bizonyította az oszmán hajóhadnak 1571-ben Lepantónál Spanyolország és Velence flottáitól elszenvedett veresége csakúgy, mint kilátástalanul hosszúra nyúlt perzsiai hadjáratai. Mindezen nyomasztó belső gondok feloldását újabb győzelmes háborútól várták. Amikor 1591-ben a boszniai pasa betört Horvátországba, a Porta még nem sejtette, hogy egy tizenöt évig húzódó kalandorvállalkozásba keveredik. 

Lepantói csata


1593-ban Szinán nagyvezért hadjárat vezetésére hatalmazták föl. A habsburgiánus sereg eleinte sikeresen állt ellent, de a mezőkeresztesi ütközetet a Palócföldön 1596-ban végül is elvesztették, s ez jóvátehetetlennek bizonyult. A tizenötéves háború mérlege egyik fél számára sem tekinthető egyértelműen pozitívnak. Felszabadult Esztergom (ostroma során halt hősi halált Balassi Bálint), Visegrád s még néhány, a bányavárosok előterében lévő, valamint Maros menti vár, török kézre jutott viszont a stratégiai szempontból is kiemelkedő fontosságú Eger és Kanizsa. (...)

Kanizsa vára 1600 körül


Kalmár János:  Magyarország története a 16-18. században. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése