Kinizsi Pál 1494. november 24-én bekövetkezett halála zavargásokat okozott a Délvidéken, ugyanis elég engedékeny volt az itt nagy birtokokat kezében tartó Újlaki Lőrinccel, aki Pál halála után a király ellen fordult, és a törökökkel is szövetkezett. Erről szól a következő részlet Antonio Bonfini Magyar Történet című krónikájából:
„Ez megtörténvén, a király (II. Ulászló) az atyákkal, Bertalannal, Geréb Péterrel és a többi nagyúrral Bácsra vonult, hogy a belső háborúságtól zaklatott tartományban a fegyvercsörgést elhallgattassa. A zavargásra elsősorban Pál nemrég történt halála adott okot, aki túlzott engedékenységgel támogatott egyes frakciókat, és mert közeledett a tél, (a király) a hadsereget téli szállásra küldte, míg az ágyúkat és a felszerelést Budáról ideszállítják a Dunán. Erre a háborúra Péter kalocsai és bácsi érsek, Kishorváti, a vránai perjel, főleg pedig Lőrinc herceg miatt került sor.”/7/ A király így az egész telet Bácsban töltötte, s csak a következő év tavaszán ment Verőcére.
„Ez megtörténvén, a király (II. Ulászló) az atyákkal, Bertalannal, Geréb Péterrel és a többi nagyúrral Bácsra vonult, hogy a belső háborúságtól zaklatott tartományban a fegyvercsörgést elhallgattassa. A zavargásra elsősorban Pál nemrég történt halála adott okot, aki túlzott engedékenységgel támogatott egyes frakciókat, és mert közeledett a tél, (a király) a hadsereget téli szállásra küldte, míg az ágyúkat és a felszerelést Budáról ideszállítják a Dunán. Erre a háborúra Péter kalocsai és bácsi érsek, Kishorváti, a vránai perjel, főleg pedig Lőrinc herceg miatt került sor.”/7/ A király így az egész telet Bácsban töltötte, s csak a következő év tavaszán ment Verőcére.
A 15. század végén, a 16. század elején a vár újjáépítésén és felújításán Mátyás király száműzött tanácsadója, Váradi II. Péter fáradozott. A Mosztongát újra kimélyítette, és célszerűen a vár védelmére használta. E munkálatokra nagy szükség volt, hiszen a török veszély egyre közeledett. A bácsi vár a többi vajdasági várral együtt a végvári rendszer kulcsfontosságú részét képezte:
„A vajdasági várak a magyarországi déli védővonal részét képezték. Ez a védőlánc a keleti erdélyi Kárpátoktól a nyugaton lévő Adriai-tengerig húzódott. Az erősségek eleinte a Bizánc elleni védelmet szolgálták. Később a Bizánc helyén feltörő bolgár, szerb veszedelmet igyekeztek kivédeni. A XV. Századtól pedig egyre jelentősebb szerepet kaptak a várak a török veszedelem elleni védelemben.”/8/.
Váradi Péter a munkásságáról be is számolt Báthori Miklós váci püspöknek 1497 Szent György napján keltezett levelében.
„…egyébként, ami azt a helyet illeti, ahol Főtisztelendő Atyaságod megdicsér bennünket, mivel a Dunából átvezettük a vizet Bácsba, bizony ha látná, nagyobb dicséretekkel is magasztalná a művet, mivel mindaz a régi, posványos kigőzölgés letisztult, és a legtisztább Duna-vizünk van, amelyből nem hiányzik a tömérdek friss hal… nem kell-e csapongó szeszélyű Dunának is engedelmeskednie bölcs varázslatunknak? Természetesen szolgálni kényszerült, minden régi mocsoktól megtisztult, és más bácsi várra tekint immár, mint amilyet valaha Atyaságod látott, és amely tetszését el nem nyerte. Bizony óriási munkát hajtottunk végre a mindenható Isten dicsőségére”/9/
A középkorban, földrajzi adottságaiból kifolyólag, a folyók és azok mente képezték a legjelentősebb útvonalakat. Az ország belsejébe vezető ilyen utakat illett megerősíteni és védeni. Az ország központja felöl a határ felé haladva egyre sűrűsödtek a várak. A Vajdaságban található várak négy kisebb védővonalat képeztek. Az első vonal a Duna és a Száva mentén húzódott. A második vonal, a Fruška Gora (Tarcal) déli vonulata mentén, a harmadik Zalánkeméntől (Slankamen) az említett hegység északi vonulata mentén. A negyedik vonal a Maros folyótól ereszkedett déli irányban a Tisza mentén. Ezeken a védővonalakon kívül található több teljesen önálló vár, erődség, amelyek egy-egy külön térséget védtek, vagy földbirtokosok magántulajdonát képezték.
A Dózsa-féle parasztlázadás 1514-ben szintén elérte Bácsot. 1514. júniusában már mindenfelé folytak a harcok, Zempléntől és Hevestől le egészen Tolnáig és a Szerémségig. Egy sereg, amely a Duna bal partján vonult délnek, sorra foglalta el a szerémi várakat, és ostrom alá fogta a kalocsai érseket székhelyén, Bácson. Bővebb adatokkal nem találkozunk e történések kapcsán.
II. Ulászló király csak két évvel élte túl a pórlázadást, s utána fia II. Lajos következett, akinek tízéves uralkodása alatt vidékünk több ízben vált nevezetes események színhelyévé. A törökök egyre erősebb hadikészülődései és előrenyomulásai a király és a rendek figyelmét az ország délvidékére irányították, a hadi, és olykor a politikai mozgalmak kiindulási pontja éppen ezért többször is a mi vidékünkre esett, és ebben rejlik e vidék korabeli történetének fontossága. A török közeledésének veszedelme elsősorban a dunai részek megerősítésére és biztosítására irányították a figyelmet, s mivel a magyar határvédvonal Pétervárad és Nándorfehérvár között terült el, e védvonalba részben Bács megye is beleesett. Szulejmán szultánnak hadi készülődései következtében Bács, Pétervárad és Nándorfehérvár megerősítésén kívül a dunai hadi flottillának, az úgynevezett naszádosoknak jó karba hozatala is napirendre került, kiknek vezérévé akkor egy bácskai főurat, Révai Istvánt nevezték ki.
Az ország védelmének előmozdítása, és a közsérelmek orvoslása céljából II. Lajos király 1518-ban Tolnán országgyűlést tartott, s itt az ország ügyeinek megbeszélése után elhatározták, hogy ez évi Szent Mihály napján Bácsban újabb országgyűlés lesz. E határozat szerint, melyet a tolnai országgyűlés 2-ik cikkében fogalmazták meg „az ország főpapjai, főurai és nemesei, ki nem véve azokat sem, akik csak egy teleknyi földbirtokkal bírnak, mind fejenkint, teljes hadi készülettel tartoztak megjelenni, a nemesség azon kívül minden húsz jobbágytelek után, egy-egy, legalább lándzsával és pajzzsal felszerelt, lovast is köteles a bácsi összejövetelre kiállítani.” /10/
Ezeket határozta a tolnai országgyűlés a bácsi gyűlés előkészítéséül, és így ekként a bácsi országgyűlés egyúttal a felfegyverzett nemzet hadi szemléje lett. Érdekes és magasztos kép lehetett Bács vármegye területén látni egy ország fegyveres erejét: valóban festői látvány, melynek részleteit azonban, sajnos, nem őrizték meg az utókor számára az egykorú kútforrások. A bácsi országos értekezlet részleteit sem ismerjük, s csupán az ezen alkalommal alkotott újabb törvényeket ismerjük (tény azonban, hogy Verbőczyt ez az országgyűlés küldte a török elleni segélykérés végett a pápához, a német császárhoz és a lengyel királyhoz. Ugyancsak ezen országgyűlésen jött szóba az is, hogy az ország bíróságai Verbőczy Hármaskönyve alapján járjanak el.). A törvényhozást bizonyára az ország és a nemzet összegyűlt hadcsapatainak a nemesi és jobbágyhadnak általános szemléje előzte meg, hogy azonban a bácsi mezőre kiállított csapatok mennyiben feleltek meg a fentebb érintett tolnai határozatoknak, nem tudjuk, de hogy az országnak hadviselésre kötelezett alattvalói hiány nélkül mind megjelentek, ezt abból sejthetni, hogy e tekintetben újabb törvényes intézkedésre nem volt szükség.
Az ország rendjei a bácsi országgyűlésen 44 cikkelyből álló törvényt alkottak legnagyobb részt országos közdolgokra, a hadügyre, adózásra stb. vonatkozólag. Az egyéb ügyekre vonatkozó törvényes intézkedések közül közelebbről érdekli vidékünket a rendeknek a Szegeddel határos, és részben a volt Bács és Bodrog vármegye területébe benyúló kun pusztákra való határozata. Még ugyanitt elhatározták, hogy a következő 1519. évben az ország rendjei Bácsba újra összegyűljenek. A második bácsi országgyűlés lefolyásáról vajmi keveset tudunk, de hogy tényleg megtartották, azt az itt alkotott törvények igazolják. Azt sem lehet tudni, vajon e második országgyűlésen a királyon, a főpapokon, főurakon és a nemességen kivül megjelentek-e azoknak bandériumai is, mint az az előző évben történt. Valószínű, hogy a fegyveres csapatok 1519-ben Bácsban már nem jelentek meg, mert a hadi szemlét az előző évi országgyűlésen már megtartották, s mert ezen második országgyűlést csupán a még elintézetlen országos ügyek érdekében hivták össze. Az 1518. évi bácsi országgyűlés ugyanis Szent Mihály napján kezdődött, tehát valószínű, hogy az őszi időszak előrehaladottsága, vagy a korai kedvezőtlen időjárás miatt kellett az országgyűlést elnapolni, s annak folytatását a következő évre kitűzni. Az ezen 1519. évi bácsi országgyűlésen alkotott törvényeket csak töredékesen ismerjük, mert csak részben közölték az országos törvénytárban is. Mosóczy Zakariás, a Corpus Juris összeállítója, ezen 1519. évi törvények bevezetésében azt állítja, hogy nem akarván a már az előző évben hozott törvényeknek megfelelő, s azokkal szerinte azonos törvényeket ismételni, a törvénytár ezen lapjain csakis azon törvényeket sorolja fel, amelyek újabb intézkedéseket foglalnak magukban. Ezen újabb intézkedéseket összesen öt cikkelyben foglalták össze, s mind országos közügyekre vonatkoznak.
Mialatt II. Lajos király és az ország rendei az országgyűléseken a haza közállapotainak javitásán, és a védelmi képesség emelésén fáradoztak, aközben Szulejmán szultán mindinkább fenyegette határainkat. A Duna melléki részek és végvárak elfoglalása után 1521-ben Nándorfehérvár ostromához fogott a török sereg, s azt augusztus 29-én el is foglalta. Nándorfehérvár eleste remegésbe ejtette az országot, s most minden gond az alsó részek végső megerősítésére irányult. Mivel pedig Bács megye ez időben (1520-tól fogva) Frangepán Gergely halála óta főispán nélkül szűkölködött, a főispáni teendőket itt Imrefi Mihályra, a bácsi és péterváradi várak parancsnokára bízták.
Még meg kell említenem Tomori Pált is, aki 1522-ben lett bácsi érsek (más adatok szerint 1523-ban). 1523-ban, egyre fenyegetőbb hírek jöttek Törökországból, melyek szerint a szultán hatalmas hadsereget szervez, hogy végső csapást mérjen Magyarországra. A hírek hallatán II. Lajos áprilisban országgyűlést hivatott össze, ahol elhatározták egy zsoldos hadsereg felállítását, és Tomorit kinevezték a Délvidék főkapitányává és a felállítandó zsoldos hadsereg fővezérévé. Tomori hozzálátott a zsoldos hadsereg szervezéséhez és az érseki katonaság felkészítéséhez, többek között folytatta a Váradi Péter érsek által megkezdett várerősítési munkákat Bácson (Kalocsa város honlapján Bács helyett Kalocsa város neve szerepel). 1523 májusa végén már 10 ezres sereggel vonult a délvidékre. Csapatai a délvidéki bandériumokkal kiegészülve, augusztus elején Nagyolaszi közelében három csatában megverték Ferhád ruméliai pasa, Bali nándorfehérvári bég seregeit, és a segítségükre siető szávai török flottát Bácsból kiindulva. Szeptemberben hozzáfogott a két évvel korábban széthullott végvári rendszer és a dunai naszádos flotta újjászervezéséhez.
A zsoldoshadsereg szervezéséhez megígért pénz egyre lassabban csordogált, hamarosan nem jutott pénz a sereg összetartására, noha Tomori az érseki jövedelmek (20-22 ezer forint) nagyobbik részét a védekezésre költötte. A pénztelenség miatt két alkalommal, 1525 és 1526. január elején le is mondott a főkapitányi tisztéről (mindkét alkalommal, újabb ígéretek után, a helyén maradt). 1526 április végén a török hadsereg elindult Isztambulból Magyarország ellen. A hír hallatára II. Lajos király a magyar hadsereg fővezérévé nevezte ki Tomori Pált. A lassan gyülekező királyi sereg július második felében indult a délvidéken tartózkodó Tomorihoz. A hadi tanácsban nem volt egyetértés. A többség a közeledő török hadsereggel való ütközet mellett volt. Tomori, aki ismerte a magyar hadsereg gyengeségét, tapasztalatlanságát, ellenezte az ütközetet. A parancsnoklás kérdése sem volt tisztázott. Névleg Tomori volt a fővezér, de a csapatok mozgását, a hadműveleteket egy bizottság irányította.
Tomori Pál Bácsból indult a döntő csatába. Az ütközetre 1526. augusztus 29-én Mohács mellett került sor. A 25 ezer fős magyar hadsereg kezdeti sikerek után megsemmisítő vereséget szenvedett a 75-80 ezres török hadaktól. Tomori Pál vitézül harcolva esett el a csatában, amely után levágott fejét a szultán diadaljelként körülhordatta. A csatában magyar részről még elesett hat főpap, számos főúr, néhány ezer lovas, és mintegy 10 ezer gyalogos katona. II. Lajos király menekülés közben a Csele patakba fulladt. A csatában részt vett Bács várának helyőrsége, kivéve a négy otthonmaradt kapuőrt. Sorsukról nem tudni semmit.
A tulajdonképpeni veszedelem azonban csak akkor érte el a vidékünket, midőn Szulejmán szultán Buda kirablása és felégetése után a Duna-Tiszaközön átvonulva hazafelé, útjában mindent pusztítva, gyilkolva és rabolva felprédálta e területeket. A szultán akadály nélkül dúlta és fűzte rabláncra a dunamelléki bácskai részeket, és csak a Bács és Pétervárad közötti mocsarakban akadt egy nagyobb táborra, melybe a vidék népe végső önvédelem végett húzódott össze. Ekkor 1526. szeptember 29-én került török kézre Bács.
A település és a vár a török hódoltság idején indult rohamos romlásnak. Bács nevezetes városáról így emlékezik meg Dselarade török történetíró, miután az erődítményt elfoglalták az oszmánok „itt volt egy nagy temploma az ördögök imádására telve gehennára való bálványokkal. A szerencsés hadsereg ezt a pokollal egy helyen álló várost kirabolta. A lakosok ama templomba zárkóztak, amely akkora volt, mint egy vár. A bezárkózott kutyák, mivel puskáik voltak, belülről igen sok muzulmánt vértanúvá tettek. A hit harcosai ezt a templomot is szétrombolták és számtalan foglyot ejtettek s határtalan zsákmányt nyertek.” /11/
/7/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 111. oldal (Budapest, 1997)
/8/ Vojvodinaű - izdanje istorijskog društva, 301. oldal (Novi Sad, 1939)
/9/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 115. oldal (Budapest, 1997)
/10/ Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája, 104. oldal (Zombor, 1896)
/11/ A Bács-Bodrogh vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, 13. oldal ( Szabadka, 1906)
/8/ Vojvodinaű - izdanje istorijskog društva, 301. oldal (Novi Sad, 1939)
/9/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 115. oldal (Budapest, 1997)
/10/ Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája, 104. oldal (Zombor, 1896)
/11/ A Bács-Bodrogh vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, 13. oldal ( Szabadka, 1906)
