2012. augusztus 2., csütörtök

Kor-kép

Az 1505. év október 13.-n a Rákosmezején tartott országgyűlés kimondotta, hogy az idegen uralkodók a „szittya” nép erkölcseit és szokásait nem tanulják meg, ezért, ha Ulászló fiúörökös nélkül hal meg, többet idegenből származó királyt nem választanak. A rákosi határozat azonban igen hamar idejét múlta, mert trónörökös született, akit II. Lajos néven 1518-ban, még apja életében megkoronáztak.

Az ország hangulata nyomott, helyzete nyomorúságos volt, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek, a pápai szék komoly jelöltje, keresztes hadat gyűjtött a török ellen.

Bakócz Tamás

A 100.000 főből álló tömeg nagy része kisnemes és jobbágy volt. Ellátásukról, zsoldjukról nem gondoskodtak, így felütötte fejét soraikban az elégedetlenség. Emiatt nem is akadt olyan, aki vállalja a vezérséget. Bakócz a székely nemes Dózsa Györgyöt nevezte ki vezérül, aki azonban nem tudott rendel teremteni. Bakócz látta a sereg fegyelmezetlenségét, megparancsolta annak feloszlatását. Dózsa azonban nem tett eleget a parancsnak. Hadaival a rákosi táborból az ország meghódítására indult. Felszólította az ország parasztságát, hogy gyülekezzék Cegléden és sorakozzék zászlói alá. Dózsa hadai végigpusztították, felégették a Nagy-Alföldet, Temes vidékét és Erdély egy részét. Végül Szapolyai János erdélyi vajda verte le Dózsát.

Dózsa György kivégzése

Az országgyűlés válaszként a szabad költözködés jogától fosztotta meg a jobbágyságot. Az a szakadék, amely eddig is elkülönítette a nemességet és a jobbágyságot, a véres harcok árnyékában egyre mélyült és egyik okozójává vált a nemsokára bekövetkezett mohácsi vésznek.

Ebben a szomorú korszakban foglalja össze Werbőczi István a magyar törvényeket egységes műbe, az ú. n. „Tripartitum”-ba, magyarul: „Hármaskönyv”-be (48).

Nehéz viszonyok között foglalta el a trónt II. Lajos. A főnemesség, köznemesség egymással viszálykodott a hatalomért, a föld népe elnyomatásban sínylődött. A király hatalma az állandó viszályok mellett folyton gyengült.

Hadsereg nem volt. Az ország elszegényedett, a kincstár üresen állott.

Ilyen körülmények között zúdul rá az országra a török, Hunyadi János és fia Mátyás erős hadserege eddig távol tartotta a törököt hazánktól. Azonban a török birodalomnak Nagy Szulejmán személyében oly uralkodója támadt, akinek célja Európa meghódítása volt. Mivel pedig ehhez az út hazánkon és főleg vármegyénken át vezetett, a török újból megtámadta az országot.

Mátyás fekete serege Bécs alatt

Ebben az időben a német—római császár ellen nemcsak Velence, hanem a francia király is szövetségese volt a töröknek. Amikor tehát a magyar sereg Szulejmán hadainak Mohácsnál ellenállt, ezzel nemcsak hazánkat, hanem a nyugati császárságot is védte.

A török, Magyarországnak Bécs ellen való szabad átvonulás fejében békét és barátságot ígért. Azonban az ország, a nagy Hunyadi hagyományaihoz méltó módon, tovább is ellenállt a töröknek. De hiányzott ehhez a nagy király, vagy a kiváló hadvezér.

II. Lajos, akiről a pápa követe azt mondta, hogy annyira jó ember, hogy semmit sem ér, nem volt alkalmas a rend helyreállítására.

A főurak pártoskodtak. Ekkor írta Rómába a pápa követe, hogy a magyar nem tűri az elnyomást, de képtelen a szabadságra.

Az 1525-ben tartott rákost országgyűlésen a nemesség, a király tehetetlenségének láttára magának követelte a hatalmat.

A király gyengeségét mutatja az is, hogy zsidó kincstárnokát, Szerencsés Imrét elcsapja ugyan, de később ismét kegyeibe fogadja és a bányákat neki adja bérbe, hogy a török elleni háborúhoz pénzt szerezzen. Szerencsés Imre révén a zsidóság abban az időben nagy befolyáshoz jutott.

Ilyen szerencsétlen körülmények között tört be a török hazánkba.

A mohácsi csata ábrázolása egy korabeli német újságban

1526. év augusztusában következett be a végzetes támadás Mohács mezején, ahol a magyar had szörnyű vereséget szenved, királya elesik. Ez a csata volt a bevezetője a török uralomnak, amely másfélszáz évig tartott, s országunkat tönkretette, a magyarságot elpusztította. A csatatéren maradt a fővezér, Tomori Pál kalocsai érsek maga is, az ország legjobbjaival. A király pedig menekülés közben a Csele-patakban lelte halálát. Az akkori főurakról elmondhatjuk, hogy pártoskodásukkal romlásba vitték ugyan az országot, de meg is tudtak halni érte.

A mohácsi csatatér
 
A végzetes csata után bekövetkezett a másik nagy szerencsétlenség, a kettős királyság. A nemesség II. Lajos halála után kétfelé szakadt. Az egyik párt az idegen Ferdinándot választotta királlyá, a másik pedig a magyar Szapolyai Jánost. Vármegyénk nemessége már az 1505. évi rákosi országgyűlés óta a nemzeti királyság mellett állott. Így most Szapolyai János megválasztását támogatta. Ez a kettős választás a nemzet kettészakadását okozta, mert mindenik király igyekezett az országot a maga részére megnyerni, így a magyarság a helyett, hogy egyesült volna és minden erejével a török ellen fordult volna, egymással folytatott harcokban fogyasztotta erejét. Ekkor szövetkezik Szapolyai a törökkel. A szultán kezébe került Szent István koronája is. A koronát a Tass melletti táborban mutatja meg pasáinak, de nem tartja meg azt, hanem ajándékképpen visszaküldi Szapolyainak.


A török alig pár évvel a mohácsi vereség után tovább folytatja támadásait. Vármegyénkben már 1540. évben Kalocsa előtt állanak a török hadak.

1541-ben a török csellel beveszi Buda várát, 1542-ben Pestet, Vácot ostromolja és veszi be Így, alig két év alatt, az egész vármegye a legészakibb részéig török uralom alá kerül és az alatt is marad 145 esztendőn át.

Ez alatt a másfél száz év alatt a török majdnem egészében elpusztítja mindazt, amit a magyarság több mint félezer éven át ebben a vármegyében épített. Mi sem adhat erről szemléltetőbb képet, minthogy vármegyénkben nem sokkal a mohácsi vész előtt végzett 1494. évi összeírás szerint 4097 és fél porta volt, amely után az országos adót szedték. A török hódoltság félszáz éve után 1590-ben már csak 39 1/8-ad portát írnak össze a vármegye területén, vagyis minden 100 portából 99 elpusztult.

A kiirtott magyar lakosság helyére idegenek költöztek legnagyobb részben szerbek, akkori nevükön rácok, akik a törökök mellett, mint azok segédcsapatai pusztították az országot. A magyar falvak egymásután tűntek el és helyükbe rácok települtek. Még a régi magyar helyneveket is elrácosították.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése