2013. február 2., szombat

Nyugati zsoldosok a magyar hadakban

A magyar hadügynek a nyugati hadművészettel szembeni le- (illetve el-)maradása tagadhatatlan. Már korábban a "hadi mesterségben" szintén nem járatlan és ahhoz tehetséget mutató Báthory István erdélyi fejedelem, majd lengyel király illetve Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is nagyon jól tudta, hogy a magyar hadait szükséges megreformálnia. Báthory István uralkodása idején nem csupán magyar vitézek mentek vele Lengyelországba, de számos idegen katona érkezett Erdélybe, mint például a dán király zsoldjából Báthory szolgálatába állott skótok, akiknek harci erényeit mindenki dicsérte és mondhatni Európa-szerte nagy hírnévnek örvendtek.

Elmondható, hogy ezeknek a skót gyalogosoknak a zsoldja háromszorosa volt a magyar bajtársaikénak, de erre alaposan rá is szolgáltak. A skótok végig derekasan viselték magukat az erdélyi fejedelmek zászlai alatt. A 15-éves háború véres összecsapásaiban számtalanszor kitűntették magukat: mindössze másfélszázan voltak, de hősiesen harcoltak 1596-ban Lippa védelmében, valamint később Temesvár sikertelen ostrománál. Végül ez az alakultat teljesen elvérzett a hosszú háború küzdelmeiben.

Ugyanígy – később – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is igyekezett a Habsburgok ellen lázadó cseh, illetve a protestáns német szövetségeitől nyugati – elsősorban német – zsoldos katonákhoz jutni. Már 1621-ben érkeztek táborába a jägendorfi hercegtől német katonák, ezek azonban a járványok miatt, valamint az erdélyi seregben uralkodó ellenszenv miatt nem sokkal később elhagyták táborát.
1623-ban, aztán újabb lehetősége adódott az erdélyi fejedelemnek, hogy hadait modern nyugati technikát és harceljárásokat ismerő német zsoldosokkal erősítse. Franz Beck alezredes vezetésével egy 1200 fős német gyalogos alakulat állt szolgálatába, hogy a hadi fogságot elkerülje. Az erdélyi Alvincen telepítették le őket, s valójában ez a német zsoldosalakulat jelentette a magvát annak a katonai kontingensnek, mely több mint 30 esztendőn keresztül szolgálta a különböző erdélyi fejedelmeket a csatamezőn.

 Német zsoldosok

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy létszámuk folyamatosan apadt, noha az egyes fejedelmek igyekeztek a keretszámot feltölteni. Hol az erdélyi szászok közül, hol Magyar - vagy Lengyelországban próbáltak toborozni, több-kevesebb sikerrel. Általánosan elfogadott volt, hogy a hadifogságba esett németek az erdélyi fejedelem szolgálatába álltak (mintsem a várépítés, vagy sáncmunka nehéz igáját kelljen nyögniük a fogságban).

Különösen nagy becsülete volt a dragonyosoknak (avagy a lovasított gyalogságnak), illetve a muskétásoknak. Ennek ellenére az is előfordult, ami 1644-ben Szerencs ostromakor megesett. A császári német védők inkább mindegyszálig elestek, semhogy az erdélyi fejedelem – ekkor I. Rákóczi György – szolgálatába álljanak… Itt újólag méltó felidézni Andreas Gaudi, vagyis a skót Gaudi András nevét, aki kiváló tüzérségi tisztként került I. Rákóczi György szolgálatába, s annak halála után fiát, II. Rákóczi Györgyöt is híven szolgálta. Legnevezetesebb haditettének számított, amikor 1658-ban a stratégiai fontosságú Várad alól véres fejjel elűzte a török vazallus román vajdák és a krími tatár kán csapatait.
Ezen hosszú és szemléletes kitérő mindazt jól illusztrálta, hogy a vezető hazai politikusok és katonák többé-kevésbé mind igyekeztek feloldani azt a paradoxont, amelyet az állandóan "edzés alatt álló" magyar hadügyben érzékeltek, vagyis azt, hogy noha a magyarok szinte mindennapjukban kénytelenek fegyverrel kelni-feküdni, mégis seregeik rendtartása, fegyelme, harcértéke egyre inkább elmaradt a nyugati reguláris hadseregek színvonalától. A világot látott főtisztek, avagy olyan katonai vénával megáldott vezetők, mint Bethlen Gábor, vagy Zrínyi Miklós igyekeztek ezt megváltoztatni.

Csakhogy a változtatáshoz, a reformáláshoz időre, s még több pénzre, s nem utolsó sorban olyan békés évtizedekre lett volna szükség, amely biztosítékot jelentett volna a gazdasági erőforrások jobb kiteljesedésére. Mindez nem volt meg. A helyzet ellenkezőleg állt. Így hát a katonai vezetők – még ha képzettek s széles látókörűek voltak is – csak azzal operálhattak, amijük volt.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése