Ufó a kora újkorban?

Alvinczi Péter prédikátor, a Bocskai-szabadságharc szemtanú krónikásának bejegyzése 1605 májusánál:

"A hónap első napján Kálló közelében a levegő-égből nagy zengés, lárma és ágyúdörgés hallatszott, mint amikor két sereg egymásnak ront. Kis idő múlva tűz bocsátkozott le és Apagy mellett az erdő egy részét elhamvasztotta. Amikor Báthory István ennek megtekintésére odament volna, szolgáját az ördögök elragadták, ide-oda hurcolták, majd bántatlanul elbocsátották. Ez aztán sok minden csodálatosat mesélt."

(Alvinczi Péter kassai prédikátor történeti följegyzései, 1598-1622)

Skót erős emberek

"Lippát mikor az tömösvári basa megszállotta volt Borbély Györgyre, voltak scotusok is ott ugymint hetven ötön, vesztek ott benne 25, az vicekapitán is egy erős vitézember ott veszett. Komoroszki is az erős lengyel, ki a tallért ketté törte az ujjaival, ott volt az szálláskor, ez az patkót is ketté törte, mely bizonyos dolog. Ez scotus kapitán felől mondják, hogy ugy ütötte az lovat agyon az öklével, hogy seggre dűlt."

(A Lippát védő skót zsoldosok, 1596; Szamosközi István történeti feljegyzései, 1542-1608)

A parasztság kettős adóza

A jobbágyság sorsa a kettős adóztatású területeken volt a leg­keservesebb. Ez a némelykor 100 kilométer szélességet is meg­haladó sáv a török, ill. magyar érdekeltségű terület érintkezésé­nek mezsgyéjén keletkezett, s azért alakulhatott ki, mert egy-egy hadjárat befejeződése nyomán nem jött létre pontosan rögzített határ a hódoltsági terület és a királyi országrész között. 

Nagy­jából mindegyik várnak megvolt a maga körzete, amelyen belül védelmezte a falvakat és behajtotta szolgáltatásaikat, de az el­határolódás meglehetősen bizonytalan volt. Törökök is behatol­tak magyar várak mögé, hogy megadóztassák a királyi ország­rész lakosságát. A magyar várak őrsége azonban - főleg a na­gyobbaké, amilyen Sziget, Eger vagy Gyula volt még jóval mélyebbre merészkedett a hódoltsági terület belsejébe, mert az ellenség terjeszkedése nyomán birtokaikat vesztett magyar ne­mesek továbbra sem kívántak lemondani elfoglalt földjeik já­randóságáról, melynek behajtására a királyi országrész végvári katonasága fegyveres erejét vették igénybe. 

E széles határsáv lakosságán így sokszor mindkét fél megszedte az adót, s ezt a minduntalan fenyegető anyagi bizonytalanságot még tetézte a katonai behajtással gyakorta együtt járó erőszak.

Kalmár János: Magyarország története a 16-18. században

  

Bocskai István koronája

„Odahozzák a koronát s az aranyos hüvelyű kardot, mindkettő gazdagon ki volt rakva drágakövekkel. A vezér beszédet mond, a fejedelem is feláll. A vezér és egy másik pasa felövezik derekára a kardot, arany és ezüst szálakkal átszőtt cobolyprémes bíborpalástot adnak rá, fejére teszik a koronát és hódolnak előtte. A fejedelem köszönetet mond, de kéri, ne kelljen elfogadnia az ajándék- koronával járó méltóságot. A koronát, mint a hatalmas török császár fényes ajándékát fogadja el, de nem használatra...” 

- jegyezte fel a szemtanú, Bocatius János. A koronát a nagyvezér, Lala Mehmed fényes ünnepség keretében adta át Bocskai Istvánnak 1605. november 11-én, Rákos mezején. A selyemmel bélelt koronát 282 igazgyöngy, 90 rubin, 32 türkiz és 65 smaragd díszíti. A tokja kb. 26 cm magas, fából készült, amelyet perzsa selyembrokáttal borítottak.

Török történetírók az 1532-es hadjáratról

Török történetíró

                                                            AZ 1532-ES HADJÁRATRÓL

Közben a venedigi bég fia - ki vezíri minőségben vala a magyar király mellett - a világ menedékhelyéül szolgáló udvarba jővén jelentést tett az ország állapotáról, és mivel tudatta a magyarországi jelesebb bánok közül való Pirin Petri nevű bánnak némely vétkeit, ez elzáratott Bel- girád várában.

Thury József fordítása

Dzelálzáde Musztafa

AZ 1532-ES HADJÁRATRÓL

Ide jött a Magyarország végvidékén lakó keresztény főurak közül való Pereni Petri nevű bég is, aki mint ősi hitetlen családból való, számtalan várnak és tartománynak ura volt, és méltóságánál fogva reményt táplált a magyar királyság iránt. Ez előbb, a padisah őfelsége Alamán országa ellen indított hadjárata alkalmával egy ellenségének kezébe és fogságába került, s kétségbeesvén életben maradása miatt, hódolattal a kegyes pasa őfelségéhez folyamodott, aki e hódolatát kegyesen fogadva kiszabadította ellensége keze közül, s várait és birtokait visszaajándékozta neki. Azon idő óta színleg őszinte volt a világ menedékhelyéül szolgáló udvar irányában, de valójában egyetértett a hitetlen ellenséggel : sőt a föntebb említett átkozott Ferendussal szövetkezve azt szándékozott tenni, hogy összegyűjti az alája tartozó néhány ezer fegyveres és páncélos hitetlent, s mikor a müszülmán hadsereg behatol a gonosz gyaurok országaiba, váratlanul hátulról megtámadja a győzelmes sereget, és tőle telhető kárt okoz neki. A pasa őfelsége előtt ismeretes volt ugyan a nevezettnek e dolga a maga valóságában, de az átkozott őszintesége látszatában bizakodva megjelent ezen ;i helyen. [...] Ha az említett Pereni Petri dolga könnyen hagyatik, bizonyosan megbánás következett volna belőle. Ennélfogva a pasa őfelsége szépszerével, sátorába vezetvén, összes szolgáival és párthíveivel együtt elfogatta, rabláncra verette és elzáratta, azután a Dirava vizén hajókon Belgirád várába küldte, és őrizet alatt tartotta.

Thury József fordítása

Szómagyarázat

Ahmed pasa - Kara Ahmed, 1521-ben janicsáraga, majd 1542-ben ruméliai beglerbégként Szulejmán európai had­erejének főparancsnoka. 1543-banVaIpó, Siklós, Pécs és lisztergom várának elfoglalója. 1555-ben a szultán kivé­geztette.

 Aleandro, Girolamo - (1480-1542) padovai tanulmányok után a pápa könyvtárosaként, majd diplomatájaként te­vékenykedett. Erasmus vitapartnere, de a katolikus refor­máció híve.

Alpári [János?] - 1549-ben Tinódi Sebestyén Léva végvári vitézei között említi.

Árki - Hunyad vármegyei község (Archia, Románia). 

Árki Mihály - Valpó várának kapitánya.

Alhinai Simon deák - (?-1548) I. János bizalmas híve, ki­rálya halála után Ferdinándhoz pártolt. 1529-ben feladta Újhely várát.

Balassa. Imre - (?-1550) erdélyi vajda, majd 1539-ben Majláth István társaként I. János ellen lázad.

Balassa Zsigmond - (?-1559) Borsod vármegye főispánja, 1542-től 1559-ig az egri püspökség jövedelmeinek elfogása miatt perelik.

Balassi Menyhárt - (1510 k.-1568) az ismeretlen szerzőjű, Komédia Balassi Menyhárt árulásáról című szatirikus dráma főhőse. Birtokadományokért kilencszer váltott pártot I. János, Izabella, János Zsigmond és I. Ferdirxánd kö­zött.

Bali bég - Jahlaoglu Kücsük Báli bég. 1542. február közepe táján lett budai pasa.

Balsaráti Vitus János - (1529-1575) tanár, orvos, reformá­tus prédikátor. 1549-től 1556-ig Melanchthont hallgatta Wittenbergben. Később Bolognában, Padovában tanult. Rómában V. Pál udvarában orvosi gyakorlatot folytatott. Perényi Gábor hívására tért haza és lett házi orvosa. A mé­regkeveréséről szóló történet alaptalan.

Barbarossa, Hajreddin - (?-1543) a Földközi-tenger rette­gett kalóza. 1533-tól Szulejmán szolgálatában a török haditengerészet főparancsnoka.

Bártfa - Bardejov, Csehszlovákia.

Baiyam - Bajrám a ramazán mohamedán holdév kilence­dik hónapjának neve, böjttel járó harmincnapos hónap. A ramazán bajrami hónap utolsó napjára eső öröm­ünnep.

Báthori András Bonaventura - (?-1566) Somogy, Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja, I. Ferdinánd tárnokmestere, országbíró. Felesége, Thurzó Anna révén Perényi Péter rokona.

Batthyány Ferenc - (1497-1566) 1521-től horvát bán, Mo­hácsnál a sereg jobb szárnyának vezére. Előbb János ki­rály, majd Ferdinánd híve. 1547-ben nagy szerepe volt a Habsburgok trónöröklésének törvénybe iktatásában. 

Bebek Ferenc - (?-1558) Gömör vármegyei főispán, 1528-ban felsőmagyarországi főkapitány. Hol János, hol Fer­dinánd pártján volt.

Bebek Imre - székesfehérvári prépost.

bég - a basánál alacsonyabb rangú, régi török méltóság, illetve úr, gazdag, előkelő ember.

Bécsújhely - Wienemeustadt, Ausztria. 

beglerbég - egy-egy török tartomány, azaz vilajet pol­gári és katonai vezetője.

Belgirád, Beigrád-Nándorfehérvár (Beograd, Jugoszlávia). 

Beremény - Beremend, Baranya megye.

Beszterce - Besztercebánya (Banská Bystrica, Csehszlová­kia).

Bethlen Farkas - (1639-1679) protestáns történetíró, Er­dély kancellárja.

Bizánc - Konstantinápoly (Isztanbul, Törökország).

Bódog Józsa - deák, humanista nevén Josephus Macarius. Anyai nagybátyja Pesti Gáspár humanista. 1540-től 1544-ig Wittenbergben, Melanchthonnál tanul. Később királyi tit­kár, Majláth István, Martinuzzi Fráter György, 1547-től pedig Perényi Péter titkára, Nádasdy Tamás pártfogoltja. Balassi Menyhárt titkáraként az uráról szóló pamfletdráma egyik szereplője.

Bóly - Baranya megyei község.

Bona - lásd Báthori András Bonaventura.

Bornemisza Pál Abstemius - (1499-1579) budai prépost és I. Ferdinánd királyi tanácsosa.

Bozók - Hont vármegyei község (Bzovík, Csehszlovákia). Brandenburgi Joachim II. Joachim von Brandenburg - (1505-1571) választófejedelem, 1539-től vallási irányzat ki- békítésének híve, a Pestet ostromló sereg főparancsnoka 1542-ben.

Brodarics István - (1471-1539) a mohácsi csata résztvevője és történetírója. Mohács után János király diplomatája, 1532-től pécsi, 1537-től váci püspök.

Bruto, Giovanni Micbele - (1517-1592) Padovában tanult, Agoston-rendi szerzetes. Az inkvizíció elől menekülnie kellett Itáliából. 1574-től Báthori István lengyel király meg­bízásából Habsburg-ellenes célzattal folytatta Bonfini tör­téneti művét.

Cihák Imre - (?-1534) Mohács után pappá lett, de János király temesvári kapitánnyá, majd Temes vármegye főis­pánjává nevezte ki. Váradi püspökként térni Jován pa­raszthadait ő zúzta szét. Gritti - mivel ellenezte kormány­zói kinevezését - legyilkoltatta.

Cerni Jován - (?-1527) szerb származású délvidéki parasztvezér, akit többször Fekete embernek is neveztek. Já­nos királytól Ferdinándhoz pártolt és tizenötezer fős se­regére támaszkodva Szabadka központtal külön államfélét próbált szervezni.

Condicio - föltétel.

Conntarini, Francesco - (1477-1558) apja a Velencei Köztársaság követe volt VIII. Károly francia királynál, de 1509-ben Cremona védelmét vezetve francia fogságba esett, s fia hiába próbálta pénzért kiváltani. Maga Francesco 1515-ben a Szentföldre zarándokolt, majd mindent elkövetett, hogy három évvel később kinenevezzék magyarországi követté. 1520-ban V. Károly mellett, Flandriában kénysze­rül képviselni a velencei érdekeket. 1534. július 30-tól I. Ferdinánd mellett tevékenykedik, s tudósít a magyar ügyek­ről. 1542-ben visszatért hazájába, ahol 1543-ban lovaggá nevezték ki, és a Tízek Tanácsa tagjává választották. 

Contarini, Casparo - (1483-1542) bíboros, a katolikus evangélikus mozgalom reformációs irányának vezetője, a keresztény felekezetek megbékélésének szorgalmazója­ként az ökumenizmus előfutára.

csausz - török katonai rang kezdetben testőrtiszti teen­dőkkel, később inkább hírnöki, követi szolgálattal járt. 

Csulai Móré László - lásd Móré László Csurgó - Baranya megyei falu, Török Bálint egykori bir­toka.

Dédes - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község Perényi Péter egykori várával.

Dévai Biró Mátyás - (1500-1545?) református hitvitázó. Krakkói, majd wittenbergi tanulmányok után 1531-ben Budán és Kassán már nyíltan a lutheri reformáció szelle­mében prédikált. Szökése és ismételt fogságai után Nádasdy Tamás, majd 1539-1540 között Perényi Péter udvari papja volt. 1541-ben szikszói iskolamester.

dica - a községekre kivetett adó kulcsa.

Dirava - Dráva.

Dobó Ferenc - az egri hős testvére, János király híve, aki 1540-ben elkövetett erőszakoskodásaiért perbe idéztek, majd Ferdinánddal való ellenséges magatartásáért Perényi Péter fogságba vetette. 1543. augusztusában Ferdináml megkegyelmezett neki.

Drágffy Gáspár - (?-1545) főispán, a reformáció pártfo­gója.

Drinápoly - Hadrianus római császárról kapta nevél. A török birodalom központja 1457-ig, amikor a várost el­pusztító tűz miatt Konstantinápoly lesz a főváros (Edirne, Törökország).

Dzelálzáde Musztafa - (?-1560) 1525-től 1534-ig rejszefendi (kb. a kancellária vezetője), később e hivatal felügye­lője. A költőként is ismert főtisztviselő részt vett a szul­tán hadjárataiban. Az országok osztályai és az utak fel­sorolása című történeti művében 1520-tól 1556-ig írja le a Nagy Szulejmán uralkodása alatti eseményeket.

elrekkenteni - titokban megölni.

Ezek - Eszék (Osijek, Jugoszlávia).

Farnese, Alessandro - 1534-1549 között III. Pál pápa né­ven uralkodott. Támogatta a katolikus reformációt és az Alpokon túli hitújítókkal való békés megegyezést. 1542-ben kétezer katonát küldött Buda visszafoglalására I. Ferdinándnak.

Fekete ember - lásd Cerni Jován

Fels Lénárd, Leonhardt - I. Ferdinánd tábornoka, 1537-ben Perényi Péter és Bebek Imre támadásának visszaverése után elfoglalta Regéc, Tálya és Tokaj várát.

Ferandus - lásd Ferdinánd, I.

Ferdinánd, I. - (1503-1564) Habsburg uralkodó, Magyarország és Csehország királya, a rómaiak királya, V. Ká­roly német-római császár öccse, Ausztria főhercege. 1526. december 17-én magyar királlyá választották I. Jánossal szemben.

Ferenc, I. - (1494-1547) francia király, a Német-Római birodalom politikai ellenfele.

írtba - fetva, mohamedán szent könyv, formulák alakjá­ban törvényeket tartalmaz.

Fogaras - Brassó vármegyében vár (Fágáras, Románia). 

Forgách Ferenc - (1530-1577) Padovában iskolázott, hu­manista történetíró. I. Ferdinánd alatt nagyváradi püspök, később János Zsigmond híve.

Frangepán Ferenc - (?-!543) ferences szerzetesből lett püspök, kalocsai érsek, a hitújítás ellenfele. János király halála után Ferdinándhoz pártolt. Perényi Péter el­lenfele, árulója, vallatója.

Fráter György - lásd Martinuzzi, Fráter György 

Füzér - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község Perényi Péter egykori várával.

Gajdács - lásd Kajdacs

Galgóc - Hlohovec, Csehszlovákia.

Gálszécs - Secovce, Csehszlovákia.

Gálszécsi István - prédikátor, tanító. Krakkói és witten­bergi tanulmányok után Gálszécsen, a Perényi Péter által alapított iskolában tanított.

Gerendi Miklós - (?-1452) I. Ferdinánd híveként erdélyi püspökké nevezték ki, de János király mást állított elle­nében. Lengyelországba futva száműzetésben halt meg. 

Giovio, Paolo - (1483-1552) olasz humanista történetíró, aki paviai és padovai tanulmányok után bevándorolta Európát, s eközben írói munkájához számos befolyásos személyiséget nyert meg. Magyar forrásai között Brodarics Istvánt és Oláh Miklóst találjuk.

Gritti, Lodovico - (1480-1534) Andrea Gritti velencei dózse törvénytelen fia, isztambuli ékszer-nagykereskedő. 1531- től török kinevezés alapján János király kincstárnoka és helytartója. A Majláth István vezette erdélyi főurak össze esküvésének áldozata.

Guncium - lásd Kőszeg

Gyalui Torda Zsigmond - (1500?-1569) humanista kép­zettségű királyi kamarai hivatalnok. 1548-ban - talán ép­pen Melanchthon ajánlata nyomán Perényi Péter pártfogoltjaként - Velencében tanult, itt írt vallásos költemé­nyét urának ajánlotta. 1551-ben Bázelben adta ki Euripi­dész latinra fordított Oresztész-ét.

György Barát - lásd Martinuzzi, Fráter György

Henicy, Bemard - neve talán elírás és így rokona lehel Henyey Istvánnak, Perényi Gábor szolgájának, aki 1569- ben Sárospatak várnagya.

Herberstein, Siegmund von - (1486-1566) Ferdinánd dip­lomatája, aki mintegy harminc alkalommal képviselte urát. 1549-ben megjelent oroszországi útleírásához Augustin Hirschfogellel készíttetett metszeteket.

Hirschfogel, Augustin - nürnbergi üvegfestő, rézmetsző, térképész. Velencei tanulmányúját követően Erdélyben és Magyarországon is járt, a török határvidékről térképeket készített szülővárosának. Legkésőbb 1547-től Perényi Peter szolgálatában volt, majd Bécs városát térképezte föl. E munkája során találta fel és alkalmazta a világon első­ként a háromszögelési módszert. Metszetein a velencei művészet formavilága, elsősorban Agostino Venezano hatása érződik.

Horwáth Gáspár - 1526-ban II. Lajos küldötte Szapolyai Jánoshoz. 1528-ban Ferdinánd-pártisága miatt megfosz­tották birtokaitól.

Hunyadi János - (1407?-l456) kormányzó, törökverő had­vezér. 1448 októberében Rigómezőnél vereséget szenve­dett.

Hunyadi Mátyás - (1443-1590) király, a reneszánsz iroda­lom és művészet pártfogója, a török terjeszkedés megállítója.

Ibrahim pasa - (?-1536) Szulejmán nagyvezíre 1523-1536 között, Lodovico Gritti pártfogója. Az 1533-35-ös perzsa hadjárat sikertelensége miatt megfojtották a szerájban.

Iskariót - lásd Júdás

Istvánffy Miklós - (1538-1615) Oláh Miklós titkára, Habsburg-párti, katolikus történetíró.

Istvánfi Pál - (?-1553) Baranya vármegye alispánja, Isvánffy Miklós apja. Pécsi, majd padovai tanulmányok után Perényi Péter kíséretének tagjaként 1532-ben török fogságba esett. Kiszabadulva 1539-ben Boccaccio egyik novellájának magyarra fordításával ünnepelte János király Izabella esküvőjét.

Izabella Jagellonka (1519-1559) I. Zsigmond lengyel király lánya, 1539-ben Perényi Péter Magyarországra hozta János királynak feleségül.

János, I. Szapolyai, Szepesi - (1487-1540) 1526. november 10-től magyar király. Erdélyi vajdaként az 1514-es pa­rasztfelkelés leverője. 1526-ban erdélyi hadaival nem ér­kezett időben a mohácsi csatatérre. Ferdinánddal és hívei­vel szemben csak török támogatással sikerült biztosítania uralmát. 1538-ban a török háta mögött kötött váradi bé­kében kiegyezett Ferdináddal, de később ezt semmisnek nyilvánította.

Joachim hadvezér - lásd Brandenburgi Joachim 

Jován cár - lásd Cérni Jován

Júdás, Iskariót - Jézus apostolainak egyike, aki előbb pén­zért eladta mesterét, majd öngyilkos lett.

kádi - vallási, feudális jogi és szokásjog alapján ítélkező mohamedán bíró.

Kajdács - Kajdacs, Tolna megyei község.

Károly, V. - (1500-1558) a Német-Római Birodalom csá­szára (1519-1556), spanyol király (1516-1556), a XVI. szá­zadi európai politika kulcsfigurája, I. Ferdinánd és Mária testvére. Tengerentúli gyarmatai miatt birodalmában so­sem nyugodott le a nap.

Karom, Karomvár - Karlóca (Sremski Karlovci, Jugoszlá­via).

Katzianer, Johann - I. Ferdinánd hadvezére, 1529-ben Bé­cset védte a török ostrom ellen. 1537-ben a szendrői pasa Eszéknél szétverte huszonnégyezer fős seregét. Árulás vád­jával Ferdinánd kivégeztette.

Kenderesi - (Kenderessy István?) néven Ferdinándnak volt egy hivatásos, törökországi kéme. 

kerub - angyal.

Körmöcbánya - a régi Magyarország egyik legfontosabb arany- és ezüstbányája (Kremnica, Csehszlovákia). 

Közögh - Kőszeg, Vas megye.

Lajos, II. - (1506-1526) II. Ulászló fia, akit kétéves korában magyar, hároméves korában cseh királlyá koronáztak. Apja halála után tízévesen lépett a trónra.

Laski Jeromos - Hieronim Jaroslaw (1496-1541) 1527-től János királyt képviselő lengyel diplomata. Gritti támo­gatása miatt János király bebörtönzi, majd amikor kien­gedték, I. Ferdinándhoz pártolt. 1540-ben Ferdinánd kö­veteként a szultán bebörtönözte. Szabadulása és Buda megszállása után halt meg.

Linz - város Ausztriában.

Liszka - Olaszliszka, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu. 

Loboczki Mátyás - lengyel nemes, Laski Jeromos rokona,

I. Ferdinánd törökországi követe.

Loreto - Itáliai Mária-kegyhely.

Majláth István - (1502-1550) erdélyi vajda, János király halála után országos főkapitányként nyíltan a fejedelem­ségre tört, ezért a szultán elfogatta, majd 1541-ben őt is börtönbe záratta.

mangár, martalóc - délszláv, főként szerbekből verbuvá­lódott török segédkatona. Háború idején portyára, élelem­szerzésre és kémszolgálatra használták, békében ember­rablásból élt.

Mária, Habsburg - (1505-1558) V. Károly császár és I. Ferdinánd király testvére, 1521-től II. Lajos felesége. A mohácsi vész után Pozsonyba menekülve bátyja, Fer­dinánd királlyá választásán fáradozott. Erasmus tisztelője és egyik művének címzettje.

Martinuzzi, Fráter György - Utisenié (1482-1551) horvát származású pálos szerzetes, János király tanácsosa, kincs­tartója, váradi püspök, bíboros. János Zsigmond gyám­jaként az ország egyesítésére törekedett, de Castaldo, I. Ferdinánd hadvezére meggyilkoltatta.

Mátyás - lásd Hunyadi Mátyás

Medici, Giovanni - A firenzei Medici család tagja, admirá­lis.

Mehmed bég - Jahjapasazáde Mehmed budai pasa 1543 májusától 1558 januárjáig.

Melanchthon, Philipp - (1497-1560) humanista művelt­ségű református teológus, Luther fő munkatársa. 1518-tól a görög nyelv professzora a wittenbergi egyetemen. Lutherrel szemben a reformáció mérsékeltebb, türelmesebb irányzatának megtestesítője.

Melegnuni, facopo - őrgróf, a Medici család rokona, a Pestet ostromló tengerészgyalogság parancsnoka. 

Mignanelli, Fabio - 1538-39-ben III. Pál diplomatája Ferdinánd udvarában. 

moldvai vajda - lásd Rares, Petru

Móré László, - Ferdinánd-párti, rablásairól hírhedt, dunántúli főúr. 1543-ban a török fiával együtt elfogta és Isztanbulba hurcolta, ahol körülmetélkedve önként tö­rökké lettek. Fia magas rangú török katonatiszt lett. 

müszülmán - muzulmán, mohamedán vallású.

Nádasdy Tamás - (1498-1562) előbb Ferdinánd, majd Já­nos, végül - Gritti ellenséges magatartása miatt - ismét Ferdinánd pártján volt. 1537-ben horvát bán, 1540-ben országbíró lett.

Nándorfehérvár - lásd Belgrád

Neustadt - lásd Bécsújhely

Nogarola, Leonardo de - pápai diplomata.

Oláh Miklós - (1493-1568) 1527 és 1542 között Mária ki­rályné titkáraként Németalföldön élt. Erasmus baráti kö­rének tagja, 1548-tól egri püspök. Az ellenreformáció je­gyében Magyarországra telepítette a jezsuitákat.

Ónod - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község. 

orátor - főkövet.

orda - horda, a középkori török és mongol népek harci szervezete.

Országh Ilona - (P-1569) Perényi Gábor felesége. 

oszpora - aszper, kis értékű török rézpénz.

Pál esztergomi érsek - lásd Várday Pál 

Pál, III. - lásd Farnese, Alessandro

Pálóczi Antal - Zemplén vármegye főispánja, Sárospatak ura. Mohácsi halálával családja kihalt.

Palota - Várpalota, Veszprém megye.

Patak - Sárospatak, Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

Pemflinger, Mark - (1480?-1537) 1521-ben az egri püspök­ség javadalmainak kezelője. 1531-ig szász királybíró. 1531-ben Kassára vonult vissza, a lutheranizmus terjesztője volt.

Perényi Ferenc, id. (1500-1526) Imre nádor fia, Péter ko­ronaőr testvére, váradi püspök, író humanista. Mohács­nál esett el.

Perényi Ferenc - Péter fia, aki 1542-ben szökik meg fog­ságából. 1537-ben, távollétében Ferdinánd az egri püspök­séget neki adományozza.

Perényi Gábor - (1532-1567) Péter fia, Ferenc testvére. Apja halála után átadta Ferdinánd megbízottainak az egri várat, majd hűségnyilatkozatot tett neki. 1556-ban a vá­radi katonáknak szánt zsolddal együtt megszökött Ferdinándtól és János Zsigmondhoz pártolt.

Perényi Imre - (?-1519) Abaúj vármegye örökös főispánja, 1504-től nádor és a kunok bírája. Első felesége Báthori Mag­dolna, akitől Péter és Ferenc született, második felesége Kanizsai Dorottya. 1515-től birodalmi herceg.

Perényi Miklós - (?-1540) Péter fia, 1540-ben I. Ferdinánd váci püspökséget ajándékozta neki.

Perényi Péter - (1502-1548) temesi ispán, temesvári főka­pitány, koronaőr, erdélyi vajda, Abaúj vármegye örökös főispánja. Felesége Thurzó Margit, később Ormósdi Szé­kely Klára. Gyermekeik: Ferenc, Gábor, Borbála, Miklós, Erzsébet.

Péterváradja - Szerém vármegyei, Duna-menti város (Petrovaradin, Jugoszlávia).

Petrovytt, Petrovics Péter - (1485?-1557) tiszántúli szerb nagybirtokos főnemes, János király rokona. 1540-től János Zsigmond gyámja. A reformáció egyik fő támogatója. 

Pirim Peter, Pirimi Petre, Pirin Petri - lásd Perényi Pé­ter

porkoláb - várnagy, várkapitány. 

posta - hírvivő, küldönc.

Pozsony - Dunamenti város, a régi magyar rendi országgyűlések színhelye, Buda helyett a királyi Magyarország ideiglenes fővárosa (Bratislava, Csehszlovákia).

Pöstyéni Gergely - 1530-tól 1541-ig János király ország­bírója.

Príni Péter - lásd Perényi Péter

Rákos - a Rákos patak mellett elterülő síkság Pest megyé­ben, a rendi országgyűlések egyik színhelye.

Rares, Petru - 1527-1538, 1541-1546 között két fia túszul adása árán a török támogatásával moldvai vajda. Konstan­tin nevű keresztény fiát a törökök holtában körülmetélték, és mohamedánként temették el.

Regéc - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község várral. 

Révai Ferenc - (1489-1553) 1527-ben ő nyerte meg Cserni Jovánt Ferdinándnak. Thurzó Elek után nádori helytartó lett.

Rigómező - Kosovo Polje, Jugoszlávia.

Salm, Niclas von - (1522-1550) gróf, V. Károly és I. Ferdinánd titkos tanácsosa, főkapitánya, később Magyaror­szág helytartója.

Sanudo, Marino - (1466-1536) velencei író, 1531-től a Tí­zek Tanácsának megbízása alapján 1496-ig visszamenően napról napra megszerkesztette Velencei Köztársaság tör­ténetéről szóló tudósításokat.

Sáros - Nagysáros (Velky Őaris, Csehszlovákia).

Sempte - Thurzó Elek helytartó birtoka (Sintava, Cseh­szlovákia).

Semsey Kristóf - Ferdinánd-párti nemes.

Serédy Gáspár - (?-1553) Ferdinánd felvidéki főkapitánya, 1542-ben szolgálatai jutalmaként megkapta tőle az erdélyi püspökséget is.

Siklós - Baranya megyei település Perényi Péter egykori várával.

Siroka - siroké, Csehszlovákia.

Soklyos, Soklos - lásd Siklós

Sperfogel, Konrad - Lőcse város bírájaként 1516-tól 1537-ig évkönyvszerűen rögzítette a szepességi városok történetét.

Stöckel, Leonhaidt - (1510-1560) protestáns író, tanító. 1530-ban Wittenbergben tanult. 1539 tavaszától a bártfai iskola rektora volt.

Szalaházy Tamás - (?-1537) egri püspök, II. Lajos titkára. 1528-ban Ferdinánd helyetteseként képviselte Magyaror­szágot a német birodalmi gyűlésen.

Szabács - Sabac, Jugoszlávia.

szandzsák - az oszmán birodalom megyényi közigazga­tási egysége.

Szapolyai János - lásd János, I.

Szászsebes - Sebes, Románia.

Szeben - Nagyszeben (Sibiu, Románia).

Székely Klára, ormosdi - (?-1558) Perényi Péter felesége, Thurzó Elek feleségének, Magdolnának a testvére. Halálára Szikszai Fabricius Balázs írt 1558-ban, Wittenbergben ki­adott gyászbeszédet.

Székely Lukács, ormosdi - (?-1575). 1543-ban Stájerország és Kapronca várának kapitánya, Magdolna és Klára nagy­bátyja. 1543-ban Pécset kellett volna védenie a törökkel szemben, de magára hagyta a várat.

Szendrő - Smederovo, Jugoszlávia.

Szentdemeter - Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica, Jugoszlávia).

Szerecsen János- II. Lajos kamarása, I. János rokona, Mo­hács után a pécsi püspökség elfoglalója.

Szerém-sziget - Az ősrégi szőlőkultúrájáról is híres Szerémség, a latin Sirmium (Srem, Jugoszlávia).

Szerérni György - (1490?-1548 után) emlékiratíró. Előbb Perényi Ferenc váradi püspök, majd II. Lajos és János királyi udvari káplánja volt.

Sziget - Szigetvár, Baranya megyében Török Bálint, később a Zrínyiek birtoka.

Szikszó - Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagyközség.

Szárai Mihály - magyarul író drámaszerző, protestáns prédikátor. 1542-ben Siklóson iskolamester, majd Perényi Ferenc nevelője. 1543-ban Padovában tanult, 1544-ben a Baranya megyei Laskón prédikátorkodott. A refor­máció terjesztőjeként később Tolnán, Gyulán, Sárospata­kon, Pápán lelkészkedett és tanított. Hitvitázó drámák mellett zsoltárparafrázisokat is írt.

Szucsava - Észak-Moldva székhelye (Suceava, Románia). 

Szulejmán, I. - (1520-1566) szultán I. Ferenc francia király szövetségeseként a Habsburgok hatalmának megtörését és országaik meghódítását tűzte ki célul. 1521-ben Szabács, Nándorfehérvár és Zimony várát vette el Magyarország­tól. 1526-ban személyesen vezette a török sereget a Német- Római Birodalom ellen való felvonulást akadályozó II. La­jos magyar király ellen. 1529-ben, majd 1532-ben sikertele­nülpróbálkozott Bécs elfoglalásával. 1541-ben Budát, 1543-ban Valpót, Siklóst, Pécset, Székesfehérvárt, Esztergomot foglalta el több kisebb jelentőségű vár mellett. Bécs ellen indulva Szigetvár alatt 1566-ban halt meg.

Tarnow, foanncs de - Krakkó kapitánya.

Tatai Miklós - udvari káplán. Siralmas levél című regé­nyes beszámolójában II. Lajos haláláról írt Verancsics Antalnak.

Terebes - Perényi Péter ősi birtoka (Trebisov, Csehszlová­kia).

Teuffel, Erasmus - „Ördög Mátyás” királyi tanácsos, 1552-ben a királyi hadak főparancsnoka. 1553-ban török fogságba esve Szulejmán parancsára bőrzsákba varrták, és a tengerbe vetették.

Thurzó Elek - (1490-1543) helytartó, a nürnbergi Fugger dinasztia cégtársa, ormosdi Székely Magdolna férje. Peré­nyi Péter letartóztatása fölötti tiltakozásként 1542. novem­ber 12-én lemondott helytartói tisztségéről.

Tinódi Sebestyén - (1505?-1556) 1541-ig Szigetváron élt Török Bálint udvarában. Urának elvesztése után ének­mondóként járta az országot. 1545-ben részt vett a nagyszombati országgyűlésen. Krónikája 1554-ben jelent meg Kolozsvárott.

Torna - Túrna nad Bodvou, Csehszlovákia.

Török Bálint - (?-1550) Nándorfehérvár feladója, Mo­hácsnál II. Lajos védelmét bízták rá. Előbb János, majd Ferdinánd, később megint János híve. 1541-ben Ferdinánd se­rege ellen védte Buda várát. Ugyanekkor a szultán elfogatta és haláláig őrizetben tartotta. Ferenc és János nevű fiai kö­zül később az utóbbi híres törökverő vitéz lett.

Trencsén - Trencín, Csehszlovákia.

Újhely - Sátoraljaújhely.

Újhely - lásd Bécsújhely.

Vale - latin üdvözlési forma: isten áldjon.

Valpó - Perényi Péter birtoka (Valpovo, Jugoszlávia). 

Várad - Nagyvárad (Oradea, Románia).

Várallya - Boldogkő váralja, Zemplén megye.

Várday Pál - (1483-1549) óbudai prépost, királyi kincstár­nok, majd esztergomi érsek. Előbb János király, majd 1527-től Ferdinánd híve.

Varga László - Szálkái László. Csizmadia fia volt, kortár­sai ezért csúfolták vargának.

Varkocs Tamás - 1542-től 1548-ig Perényi Péter szolgála­tában megszállva tartja Eger várát és a püspökség java­dalmait.

Vas Mihály, károlyi - Perényi Péter siklósi várnagya1543-ig.

Vels - lásd Fels Lénárd, Leonhardt végház - végvár.

Verallo - III. Pál pápa nunciusa I. Ferdinánd mellett. 

Verancsics Antal - (1504-1573) padovai tanulmányok után előbb a Szapolyai-ház diplomatája, majd 1549-től a Habsburgok szolgálója. Tervbe vett nagyszabású kortör­téneti művéhez kortársaitól kért írott forrásokat, vissza­emlékezéseket.

Vitány - Vitanje, Jugoszlávia.

Vitello, Alcssandro - Az 1542-ben Pest alatt hadakozó pápai zsoldos csapatok kapitánya. vlach - oláh, román.

Wirberg - dán város.

Werbőczy István - (1458-1541) ítélőmester, királyi személynök, nádor, kancellár. Bologna, Padova és talán Bécs egyetemén tanult, majd Szapolyai köznemesi pártjának lett vezére. 1541-ben a szultán Budán a magyarok bírájává tette, de - föltehetően mérgezés miatt - rövidesen ugyan­ott meghalt. Tripartitum opus címen ismeretes Hármas­könyve 1517-től háromszáz éven át szokásjogi törvény volt.

Wese, Johann - svéd származású diplomata, lundeni püs­pök. Fels-szel együtt I. Ferdinándot képviselte a sáros­pataki és váradi béketárgyalásokon.

Zalánkemén - Slankamen, Jugoszlávia. 

zarkulya - a zer-küláh perzsa szó jelentése: arany fejfedő. Posztóból készült és kúpos alakú, aranyozott fonallal ki­varrt fajtáját a magasabb rangú janicsárok viselték. 

Zerechen János - lásd Szerecsen János 

Zermegh János - (1504?-1584) szlavóniai nemes család sarja. Kezdetben János király híve volt. 1539-től a Ferdinánd-párti Thurzó Elek titkára. 1541-ben a pozsonyi ka­mara számvevője.

Zoilus - más művét rágalmazó, másokat gyalázó, a nálá­nál jobbakban gáncsot találó író neve.

Zrínyi Miklós - (?-1531) a szigetvári hős apja. Birtokainak háborítatlansága fejében adót fizetett Szulejmánnak. 1531-ben a Szulejmánnal való kiegyezés követeként képviselte a Perényi Péter vezette magyar nemességet Konstantiná­polyban.

Zsigmond - lásd Gyalui Torda Zsigmond zsupán - a magyar koronához csatolt Horvátországban és Szlavóniában a zsupánnak nevezett és megyéhez ha­sonló közigazgatási egység elöljárójának neve.

Forrás: Sztárai Mihály - História Perényi Ferenc szabadulásáról
az írás szerzője: Téglásy Imre

Perényi Ferenc szökése a török fogságból 2.

Nem bízta el magát a féktelenségben, hanem feladatára figyelve a legnagyobb tekintéllyel állt három sátor élén, miközben azt fontolgatta, hol kínálkozik szökésre megfelelő hely. Amikor Karomvár felé tartva letáboroztak, és már csaknem három napot vesztegeltek ott, bár az úrfi észrevette, hogy titkos őrizői még nem hagyták magára, mégis arra gondolt, jobb alkalma lesz a szökésre Törökországban, ahol eddig viszonylag még hanyagul őrizték, mint Magyarország határán. így aztán reggel, a Szentlélek segítségül hívása után, szokásától eltérően többet járkált a sátrak előtt, és figyelni kezdte a sátrak között kockázó őrzőket is, és fülét hegyezve hallgatódzott, hogy miről beszélnek. Az egyik azt morogta, nem érti, miért van olyan sokat távol a sátraktól. Amikor ezt meghallotta az úrfi, úgy tett, mintha vizelne, és a sűrű csalit felé tartva övét oldozgatta. Más őrzők ennek láttán azt mondták, hogy a természet dolgára szabad neki félremenni, és hogy hosszú sarkantyúkkal amúgy sem tudna elfutni. Ahogy ezek elhangzottak, és eltűnt a szemük elől, az összes török már csak a kockára figyelt. Akkor az úrfi lehajolt, és a hosszú sarkantyúk miatt terhessé váló csizmákat lehúzta, és válláról is ledobta a bíborszínű palástot, majd hirtelen futásnak eredt, át-lábolt egy sással teli mocsaras vízen, és gyorsan a közeli erdőbe vetette magát. Jó hosszan elnyúló erdőség volt, melyben úttalan utakon törtetve csak arra az egyre ügyelt, nehogy bárkivel is szembe találkozzék. De az erdő szélén mégis egy juhászba botlott, aki még mielőtt ő észrevehette volna, már előbb meglátta.

Arra gondolt, hogy veszélyes volna elmenni mellette, ezért odament hozzá, és felajánlotta, hogy bíborszínű ruháit, minden vitézi ékességével együtt odaadja neki, ha a saját tetves gubáját, bocskorát és pásztorsüvegét elcseréli vele, és megfogadja, hogy senkinek egy árva szót sem i szól a szökésről. De azért ő nem mondta meg, hogy kicsoda. A juhász a nagy nyereségtől hirtelen lázba jött, Istenre és az összes égiekre (horvát volt ugyanis) esküdözött, hogy senkinek egy  szót sem szól. Egészen Glaucusnak Diomédésszel tett cseréjét utánozva átvette tőle a vitézi ékességeket, és átadta neki a maga pásztori holmijait. Az arannyal és drágakövekkel díszített török süveg helyett (amit zarkulyának hívnak) a maga bozontos süvegét adta neki, az aranyláncokkal ékesített, bíborszínű öltözék helyett a maga tetvektől hemzsegő gubáját mérte hozzá, a vitézi öv helyett pásztorkötéllel övezte föl, a skarlátszínű bugyogó helyett bojtos kapcába öltöztette, a csizma és az aranysarkantyú helyett nyersbőr bocskorral kötötte körül a bokáját, az ezüsttel és arannyal dúsan kivert tőr és kard helyett egy vasszögekkel megerősített bunkót és egy lándzsát adott neki. Végül aztán mindenféle utakat magyarázva egy útra vezette, és ott minden jót kívánva elbocsátotta. Miután így ruhát váltott az úrfi, úgy gondolta, jobban jár, ha így van öltözve, mintha az ajándékul kapott öltözetet viseli, ugyanis ez biztonságos, mert így senki nem ismeri fel, és nem ölik meg őt a pompás öltözékért. De az az egy gondja volt, hogy nem tudta a városok nevét, amelyeken át kellett jutnia, mert még azt sem merte elárulni a pásztornak, hogy Magyarországra menne.

És miután három nap és három éjjel ekképp gyalogolva végül ugyancsak elgyengült, és tovább már nem bírta az éhséget sem, egy mezővároshoz ért. Nem mert rögtön bemenni, mert már messziről látta, hogy vára van, hanem az útról kissé letérve és letelepedve azon törte a fejét, hogy mitévő legyen. Közben egy arra tartó török lovas lovát felé fordítva odalovagolt, mert távolról látta, hogy ott ücsörög, és máris vallatóra fogta, hogy ki, és hogy miért ül ott, hogy hová igyekszik. Azt mondta az úrfi, hogy rác, mert ezt a nyelvet igen jól ismerte, és azért ül ott, mert a társát várja, azzal megy a városba. A ravasz török a város nevét kérdezte. Mikor nem tudta megmondani, azonnal sejtette, hogy szökött rabról van szó, ezért megfogta, megkötözte, majd a városba hurcolta, és ott béklyókba veretve tömlöcbe vetette.

Harmadnap elővezette, és megkérdezte, ért-e a lóápoláshoz, szolgálna-e híven neki, és megígérte, hogy egyezség esetén szabadon engedi. Az úrfi mindenre készségesen ajánlkozott, de mentegetődzött, hogy nemigen ért a lóápoláshoz, mert juhász. De megígérte, hogy majd azt is megtanulja. Három napig úgy-ahogy ellátta a lovakat, közben azt fürkészte, hol alacsonyabb a várfal, ami mögé éjszakára aludni bezárták. Mikor végre megtalálta, köteleket keresett, a leereszkedés megkönnyítésére csomókat kötött rájuk, még a pásztorövvel is megtoldotta. Bár messze volt még a földtől, de lábát a falrésekbe illesztve arra törekedett, nehogy a lábára essen, mert ha kificamítja, nem tud továbbmenni. Így hát leereszkedett. Mivel a jobb combjára zuhant, egy darabig ott feküdt, de amikor látta, hogy már pitymallik, feltápászkodott, és amilyen gyorsan csak tudott, futva a közeli berekbe bújt,majd egy fára mászva elrejtőzködött. 

Reggel aztán a szökést fölfedező törökök lóháton és vérebekkel mindent tűvé tettek. Már csak azért is nagy szorgalommal keresték, mert tudták, hogy még nem juthatott messzire. De Isten akaratából minden kopó más irányba kószált, a fához közel nem mentek, végül gazdáik nyomában hazatértek. Az úrfi az egész napot éhesen töltötte ott, majd a Hold pályája szerint (mivel nem ismerte a járást) Magyarországnak ama tája felé tartott, amelyre a lelkében rég igen sűrűn gondolt. Csakhogy akkor már nem bírta tovább az éhséget, de a városokba sem merészelt már bemenni. Csaknem beesteledett már, amikor egy faluhoz érkezett. Véletlen szerencséjére egy gazdát talált, aki éppen csőszt keresett a szőlejébe. Elgondolta, hogy jobb neki itt egy kicsit várni, amíg meg nem tudja, milyen úton és miféle helységeken át kelt mennie. Abban is reménykedett, hogy közben talán még valami útitársra is talál. 

Mivel nyolcvan oszporát ígértek fizetségként, vállalta a szőlő őrzését. Arra gondolt, hogy jobb is, ha nem túl sokat forgolódik emberek között. A. gazda azt mondta neki, hogy a szőlőbe törő disznókat bátran ölje meg, és húzza ki az országútra. Véletlenül előfordult, hogy a gazdának a sertései csörtettek a szőlőbe. Ahogy meglátta az úrfi, lándzsájával rögtön átszúrta az egyiket, a gazda szava szerint az országútra vonszolta. Amikor megjött a gazda, és meglátta, hogy a disznó az övé, mérges lett, és megfenyegette az úrfit, hogy az árát levonja majd a béréből. Az úrfi viszont azzal mentegetődzött, hogy nem tud különbséget tenni, melyik disznó a gazdáé és melyik másé, ezért ha nem akarja leöletni őket, akkor vagy fogadjon kanászt, vagy bízza rá a szőlőben a legeltetést. Erre aztán a gazda még dühösebb lett, és így viharzott el. Csakhogy megint az történt, hogy - mert a disznók szokás szerint újra á szőlőbe törtek - az úrfi ismét leszúrt egyet belőlük. Ahogy megtudta a gazda, úgy gondolta, hogy ez mégiscsak tűrhetetlen, és ezért az úrfit mérhetetlen haragjában meg akarta verni, és amikor elment, mindenfélével megfenyegette, vagyis azzal, hogy panaszt tesz a zsupánnál (ezzel a névvel illetik a bírót), és átadja neki, hogy verje béklyókba.

Ahogy ezt hallotta az úrfi, úgy gondolta, nem várhat ott tovább. Attól félt, hogy a zsupán kezébe kerülve netán fölismerik, hogy ki is ő voltaképpen, máris útnak eredt, és két nap és két éjjel hatalmas utat megtéve Karom városához ért. Félve lépett be ide, nehogy valami hasonló történjen vele, mint korábban, mert nem tudta a város nevét. Véletlenül, de inkább Isten rendeléséből egy szláv nemzetségű asszony akadt útjába, akit megszólított, mert ruhájáról megismerte, hogy keresztény. Kérdezte, hogy kicsoda, hogy Magyarországnak mely részéről rabolták.

Az asszony elmondta, hogy szláv nemzetből való, és hogy régen olyan helyen lakott, mely a Perényi Péter birtokában levő Valpó várához tartozott. Ezt hallva ugyancsak megörült az úrfi, és amit senki halandónak nem mert elárulni, azt erre a menyecskére, aki keresztény is volt, és valamikor az apja birtokán is lakott, rábízta, de előbb megeskette, hogy senkinek sem mondja el. Elárulta neki, hogy ő Perényi Péternek az a fia, akit apja régen a török császárnak adott túszul, egyúttal kérte, hogy kerítsen neki egy megbízható embert, aki Magyarországra vezeti. És hogy még inkább megőrizze esküjét, anyjává fogadta, és sok mindent ígért, ha eljut épségben Magyarországra, és ha (minthogy már felszabadították) őutána oda vissza akarna térni. A nő boldog volt, hogy ilyen nagy titkot bíztak rá, örvendezve, a várható jutalomban reménykedve, és örülve, hogy ilyen nagy szökésben segíthet, az eltévedt úrfit házába vezette, és kerített neki egy rác nemzetből való, istenfélő embert, hogy az majd elvezeti őt Magyarországra. A mindentől félő úrfi eskü terhe alatt ennek is elmondta, ki ő, de hogy az eskü még tartósabb legyen, megígérte, hogy örökké testvérbátyjakent bánik majd vele, ha hűséggel elviszi őt Magyarországra. Az ember, miután hirtelen megcsillant a remény, hogy elűzheti a szegénységet, vállalta az úrfi vezetését, és másnap útra keltek.

Péterváradjához érve, ahol a beglerbég seregének átszállítására hidat ácsoltak a Dunán, kérdezni kezdték őket, hogy kifélék, honnan jönnek és hova mennek. Azt mondták, hogy rácok, és Karom városából jönnek, hogy Törökország határán magasabb zsoldért szolgáljanak, mert hallották, hogy ott a mangároknak (vagy ahogy közismerten mondják, a martalócoknak) jó nagy a fizetésük. Azt állították, hogy azok. A martalócok ugyanis olyan átkozott emberek (ha ugyan kiérdemlik, hogy embernek nevezzék őket), akiket ii törökök arra használnak, hogy feldúlják minden ország határvidékét. Éjjeli és - ha csak lehet - nappali tolvajok is, erdőkön és hegyeken lapulnak, és elfogják a gyanútlan útonjárókat.

Ha még többen vannak, gyakran még a tanyákat és falvakat is megrohanják, a férfiakat asszonyostul és gyermekestül összekötözve elhurcolják, és nappal - miután szájukba pecket tömtek, nehogy kiálthassanak - megkötözve erdők mélyén tartják, és éjszaka ismét továbbviszik, és Törökországban végül eladják őket. Csakhogy amikor a hídépítésre ügyelő törökök alaposabban megnézték az úrfit, valamivel nemesebb természetet láttak benne, mint ami az olyasféle emberekhez illik, és faggatni kezdték, hogy nem nemes-e. A rác azt válaszolta, hogy ez az ő öccse, de még tapasztalatlan, mert eddig csak otthon volt, és katonai munkákban sem forgott, és emiatt fehér kicsit. Bármennyire is úgy látszott hogy van azért ebben valami igazság, a törökök mégis kételkedtek az úrfi kilétében, és mindkettőt lefogták, és kegyetlen béklyókba verve tömlöcbe vetették. Harmadnap elővezették őket, levették a béklyókat, és megparancsolták, hogy szálljanak be az egyik bárkába, abba, amelyikkel a hídhoz való fát szokták szállítani. És négy napon át ebben a munkában dolgoztatták őket, úgyhogy az úrfi (ahogy nekem mesélte) csaknem belehalt már az éhségbe és a hajózás fáradalmába. Negyednap aztán, úgy estefelé, Nándorfehérvárnak kezdtek ereszkedni, ahol korábban az úrfit fogságban tartották, és ezért sokan ismerték. Féltek hát, hogy felismerik, ha odahajóznak. Mivel a fáradt törökök is erőre akartak kapni, elhatározták, hogy a bárkákat partra húzatva rövid időre megpihennek, és a bárkákból kiszállva tűzre való, száraz fadarabokat hordatnak össze. A rác és az úrfi szorgosan részt vett e munkában. Közben egyszer-másszor távolabbra merészkedve hordozták a fákat, harmadszor Nóé galambját utánozva lopták ki magukat, és többé már nem is tértek vissza. A törökök egy darabig kutattak utánuk, de aztán újra a bárkákra szálltak és elmentek. De azért a rác egészen addig loholt az úton az úrfival, míg csak el nem vitte valami rokonaihoz. Minthogy épp kölesaratás közben érték őket, ráparancsolt az úrfira, hogy a szántó végén telepedjen le a kölesbe, ő meg atyafiságá-hoz lépve üdvözölte őket, majd így szólt. Mit dolgoztok itt? Mért töritek magatokat örökké murikával? Olyan szerencsét adott Isten, hogy mindnyájan boldogan élhetnénk, ha segítetek abban, amit most elmondok.

Azok közelebb húzódtak hát, kissé félrevonult velük, és szavukat véve előadta nekik az egész »gyet, nagyon kérte, segítsenek az úrfit kalauzolni. Attól tartott ugyanis, hogy Törökország hátárán újból elfogják őket, mert tudta, hogy ott alaposabban kifaggatják az embereket, honnét jönnek, hová mennek, ahogy az már lenni szokott minden országhatáron, különösen mostanság. Azok szíves örömest segítségüket ígérték és velük együtt hazamenve ennivalót hoztak, és a kiéhezetteket étellel erősítették. Mikor az út miatti fáradtságtól kimerült úrfi látta, hogy azok még tovább akarnak inni, fekvőhelyet kért, majd mikor az elkészült, aludni tért. Azoknak viszont, ahogy az már poharazás közben lenni szokott, jócskán megoldódott a nyelvük, és az úrfi hazavitelét is meghányták-vetették. Végül egyikük, mécsessel kezében odalépett az úrfihoz, és azt leste, alszik-e már. Az úrfi csukott szemmel, sőt kicsit még horkolva is alvást színlelt, de minden izavukra fiilelt. Amikor már részegek voltak a portól, az az ember, amelyik a mécsest fogva az irfit kémlelte, arra kezdte rábeszélni a többit,

hogy ne rohanjanak nyilvánvaló vesztükbe, mert veszélyes dolog foglyot, főleg ilyen fontosat, Magyarországra vezetni, mert ha a határon valahol fölismerik, büntetésként mindnyájan a fejükkel fizetnek. Jobb volna eladni őt valamelyik töröknek, csak nem kell megmondani, hogy kiről is van szó, és jobb biztos pénzt zsebre vágni, mint nagy ajándékokban reménykedve nyűt veszélybe kerülni érte. így ugyanis még az úrfi is kiszabadulhat valaha, ők meg minden veszély és félelem nélkül kapnak pénzt. Hozzátette még, jobb, ha az ember megtart ma egy verebet, mintha azt elereszti, és holnapi darura vár. A többieket meggyőzte ez az okoskodás. Máris hívtak egy török kereskedőt, megmutatták neki az alvó (legalábbis ők úgy gondolták) úrfit. Azt mondták, hogy egészséges, de - azzal az ürüggyel, hogy kifárasztotta az út - nem keltették föl. Miután a kereskedő hatvan aranyat ígért, megállapodtak a vételárban, de az elszállítás idejét másnap délutánra beszélték meg. A mindent halló úrfi pirkadatkor tüstént fölkelt, és felébresztette a maga rácát, aki a sok bortól még mindig horkolva aludt. Félrevonta őt, és emlékeztette a kimondott esküre és a rokoni kötelékre. Az Isten szerelmére kérte, hogy hitét ne szegje meg, és megígérte, hogy sohasem fogja szemére vetni, amit este a füle hallatára a többiekkel együtt határozott, csak mindig emlékezzen a kötelességére. Az elpirult a szégyentől, mukkanni sem tudott, amikor megtudta, hogy az úrfi mindent hallott, amit előző nap beszéltek. Végül megesküdött, hogy jót akar neki, és atyafiságá-hoz menve nemcsak hogy mindent elmesélt, hanem még könyörgött is nekik, hogy ha már nem

lük, végül kinyittatta a kisebbik kaput, és kemény vitézeket véve maga mellé, a várba vezette őket. Itt csak az az egy bibéje volt a dolognak, hogy senki sem ismerte az úrfit, de testének némely biztos vonala, arca és beszéde alapján úgy látták, hogy apjára hasonlít. Ezért aztán hogy futárt menesztettek Soklyos várába, ott hirtelen mindenkin oly nagy boldogság lett úrrá, hogy bár szörnyű pestis gyötörte a várost, a gyászon túltett az öröm. Tüstént választottak tehát ötven vitézt, akik éjjel Valpó várához lovagoltak, az úrfit pedig apai birtokainak örököseként a legnagyobb tisztelettel fogadták, és Soklyos várába vezették, de a pestis tombolása miatt nem engedték, hogy annál az éjszakánál tovább is maradjon, ezért másnap a közeli Pécs városába kísérték. Kinek ily szerencsés visszatérte alkalmából ezt a verset költöttem Vas Mihálynak, a siklósi várnagynak, amikor én siklósi iskolamester voltam:

Végtelen isteni gondviselés az, jó fejedelmem, hogy bajaink borúján ő maga jő mifelénk. Kétszeri tömlöcből kiragadta korábban urunkat, most kiragadta fiad, megsegítette bizony. Rég ugyanígy szabadult meg József a szörnyű bilincsből, kit sok idő múltán apja kezébe adott. Nézi fiát, és ölelve melengeti a rá vágyakozva sokat szenvedő anya, csak az az egy szomorítja, hogy nincs mellette a férje, aki vele megoszthatná ezt a boldogságot.

Vége a műnek.

Téglásy Imre fordítása
forrás: Sztárai Mihály: História Perényi ferenc kiszabadulásáról