Az Oszmán birodalom harcosai különböző fegyverek garmadát használták
hódításaik során. A török katonaság különböző egységei, mint a
gyalogság, lovasság, tüzérség, a vízi erők és különböző kisegítő
alakulatok más-más fegyverzetet használtak harci küzdelmeik során. Íjak,
mordályok, ázsiai típusú kardok (handzsár, jatagán), szakállasok,
pisztolyok, ágyúk, kelevézek, és még sorolhatnánk az eredeti és a
hódítások során átvett és megismert pusztító eszközöket.
Az egyik legszebb ismert jatagánt Ahmed Tekelü kovács készítette II.
Szulejmán számára 1526 táján. A pazar fegyveren egyedülálló módon
készítője neve is helyet kapott. Ma a Topkapi palotában őrzik.
Murád szultán (1319–1389) uralkodása alatt jött létre az a rendszer,
amely kinevelte a híres janicsárságot. A janicsár szó eredete jeni
cseri, azaz új sereg. A janicsárok egy része elrabolt keresztény
gyerekekből, más része devsirme, azaz keresztény szülők gyermekadója
volt (ez főleg a Balkánon volt „divatban”). Az elrabolt keresztény
gyermekekből janicsárnevelés csak a kezdeti időkben volt bevett szokás,
bár ez inkább legenda. A janicsárok gyalogos katonák voltak, ám alapos
mindenre kiterjedő kiképzést kaptak .
„Adj egy kardot a rablónak, és ölni fog vele.
Adj egy kardot a katonának, és teljesíti a parancsot.
Adj egy kardot a harcosnak, és megvédi vele az életet!”
(japán közmondás)
A felkészítésbe beletartozott a katonai képzésen (lovaglás,
fegyverhasználat) kívül a vallásoktatás is, amellyel a hitbuzgó
janicsárok a legkitűnőbb fizikai-katonai erőnlétben menetelhettek a
csatába. Fegyverzetük része volt tehát a handzsár és a jatagán is,
melyek között – azon kívül, hogy mindkettő ívelt pengéjű kard – semmi
egyezőség sincs.
A handzsár arab eredetű ívelt pengéjű, rövid, kardszerű fegyver.
Hasonlót már az egyiptomi katonák fegyverzetében is felfedezhetünk.
A jatagán török-tatár eredetű fegyver, 60–80 centiméter hosszú, egyélű,
kétszer enyhén hajlított pengével.
