"Dózsa kivégzése 1514. júliusközepe
táján történhetett. Mint ilyenkor mindíg , ezúttal is hatalmas tömeget
csődítettek össze, részben a város lakosságából, részben pedig a
legyőzöttekből. Hadd lássák, miként pusztul a kurucok vezére! (...)
Dózsa Györgyöt mezítelenre vetkőztették
(mint minden középkori kivégzéskor, a főuraknak járó lefejezést kivéve,
amikor az elítélt legszebb ruháját ölthette fel), majd egy trón formájú
durván ácsolt fa karosszékbe ültették és odakötözték. Ezután a hóhér egy
vas abroncsból sebtiben összekovácsolt, koronát formázó pántot izzásig
tüzesített és azt Dózsa györgy fejébe nyomta.
Ez a kegyetlen kínzás a középkorban a
fejedelmi hatalomra törő, az önmagukat uralkodó hatáskörrel felruházó
lázadók büntetése volt. Amikor tehát méltán borzadunk el az eljárás
szörnyűségén, mindjárt azt is meg kell állapízanunk, hogy az eljárás nem
volt szokatlan; a vérengző kedvű, rettegett VI. Henrik német-római
császár is ilyen módon végeztette ki az ellene lázadó Jónás grófot.
Az izzó vastrón legendája tévedés;
pirosra tüzesített vasszéket szinte még megközelíteni sem lehet, nemhogy
valakit odavezetni és beleültetni. Egyetlen kortárs sem említi a tüzes
vastrónust. Ulászló király - bár ő nem volt jelen a kivégzésnél, de
nyilván pontosan tájékoztatták - így írja le a kivégzést, kollégájához,
Miksa német-római császárhoz intézett levelében 1514. július 24-én:
"Először is tüzes vassal
koronázták meg, azután pedig a még élőnek meztelen testét lábainál fogva
odakötözvén, saját katonái, akiket közönséges nyelven hajdúnak
hívnak... fogaikkal széttéptékés felfalták, végre pedig holttestét
négyfelé vágván, karóra függesztették fel."
Semmi okunk nincs kételkedni ebben a
némi szadista elégtételt is éreztető királyi jelentésben. A másik
kortárs, Stieröchsel kanonok sem tud tüzes trónusról: A hóhér "tüzesült koronát helyezett királyi fejére". Ugyanő részletesen ábrázolja a Dózsa fejébe taszított izzó vaspánt hatását:
tört koponyájának bőven buggyant ki nedve,
ontja ki agyvelejét füle, szája s az orr üregén át...
Az így megkínzott és hihetőleg
eszméletét veszített vértanú testével ekkor pokoli színjátékot kezdtek. A
hóhérnak az volt az utasítása, hogy Dózsa György testőrségének
kiéheztetett tagjaival haraptasson egy-egy húscafatot az elítélt
testéből. E pillanatban megzendült a körül álló papok kórusa és a Te
Deumot kezdték énekelni. Elképesztő jelenet. Templomi éneket éneklő
hívek és papok jelenlétében egy izzó vaspánttal megkoronázott férfi
testéből saját emberei véres húscafatokat haarapdálnak!
Figyeljük meg, hogyan alakul át a
döbbenetes kínzás, a tüzes koronával való koronázás mint büntetés
eksztatikus vallási őrjöngéssé: a megkínzott vértanú testéből a hívei
esznek: "Ez az én testem..." és közben a tömeg szent énekeket zeng.(...)
Elég arra rámutatnunk, hogy Dózsa iszonyú megkínzása nem úgy végződőtt, mint Zápolya remélte - "ezeket a halál már nem rettenti, a halál módjával kell tehát ijesztenünk őket"
- hanem egy vértanú érthetetlenül borzalmas, de eksztatikusan átélt
búcsúztatása lett. Erre utal, hogy azok, akik e szörnyű színjáték
résztvevői közül életben maradtak, csaknem dicsekedve emlegették, hogy
ők abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ehettek Dózsa testéből:
lásd például Istvánffy utalásátLőrinc kovácsmesterre, akit - írja
Istvánffy - "mint előrehaladott korú öreget régen, gyermekkoromban láttam".
Ezt a különös hangulatot leginkább egy
szemtanú német nyelvű leírása érzékelteti; Georg vonHohenzollern
brandenburgi őrgróf szolgája jelen volt a kivégzésnél és elmondta egy
röpirat szerzőjének, mely a már említett augsburgi kiadványnak egy
részletesebb változata.
"Az őrgróf szolgája, Kristóf nevezetű,
megjött a hadból, elmondotta, hogyan fogták meg a Székely
Györgyöt;először - azt mondja ez a Kristóf, és ő a hadból a szemével
látta - megfogták őt és levetkeztették és egy magas székre ültették.
Azután koronát csináltak neki vasabroncsból, azután ezt a koronát izzóvá
tüzesítették és az ő fejére helyezték. És ennél a koronázásnál minrtegy
hatvan emberüknek táncolniok kellett előtte és mögötte a maguk módján,
és ehhez még hegedővel és sípokkal is zengettek az ő módjukon. És akik
ott jelen voltak barátok és papok meg egyéb tanult emberek, mindnyájan
énekelték: Te Deum, laudamus. És ilyen énekés közepette az ő öccsét, kit
vele együtt fogtak el, három darabra vágták az ő szeme előtt, majd majd
azután a táncolóknak, az ő legjobb szolgáinak, nyersen kellett őt
enniök; szolgái ettől vonakodtak, mire hármat vagy négyet levágtak
közülük, és mikor a többiek ezt látták, tátott szájjal rávetették
magukat és darabokat haraptak ki belőle. És aki nem nyelte le, azt
levágták(...)
Ezt a tettet János gróf, az erdélyi
vajda vitte véghez, az ő főkapitánya által cselekdte meg Székely
Györgyön ezt a kínzást; és mind a vele volt népet büntetés nélkül
hagyták elvonulni, hogy soha többé ne cselekedjenek az ország ellen,
gonosztettükket megbocsátották... De még azért mindig sok nép tartja
fenn a keresztet, ezért senki sem mondhatja meg, mi lesz ebből..." (...)
A megkínzott és meggyilkolt Dózsa testét
négyfelé vágták, és a test darabjait azoknak a városoknak küldték el, a
kapukra kifüggesztendő, ahol a keresztesek érseki utasításra
gyülekeztek. A parasztsereg foglyul ejtett tagjait ezután Zápolya
szélnek eresztette. Nem humánus tett volt ez; a nemességnek szüksége
volt a jobbágyra, különben ki szüretelte volna le a szőlőt?
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét
